reformok;tisztújítás;ELTE tanszék;hallgatói önkormányzat;

2014-10-16 19:04:00

Gólyatábori erőszak: tisztáldozatok az ELTE-n

Átfogó, teljes tisztújítást tart jövő márciusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói önkormányzata a részönkormányzati képviselőktől az egyetemi hallgatói önkormányzat (ehök) elnökéig. Zaránd Péter ehök-elnök kiemelte, az érdekképviselet működését meghatározó reformokat kívánnak végrehajtani.

A hallgatói vezető az egyetem honlapján csütörtökön közzétett közleményében kifejtette: márciusig a szervezet a tisztújítás minden szabályzati feltételét megteremti az egyidejű választásoknak. Kitért arra, hogy az ELTE hallgatói önkormányzatának elnöksége az érdekképviselet működését meghatározó reformokat kíván végrehajtani. Ezek érintik az érdekképviselet legitimációjának erősítését, az ösztöndíjrendszert, kitérnek a szerkezeti és működési szempontokra, a közösségi autonómia kérdéskörére, a képzési struktúrára, a gazdálkodásra, és a rendezvényszervezésre.

A módosításokat a hallgatói önkormányzat széleskörű alapszabály-módosítással és szükséges esetekben a hallgatói követelményrendszer módosításával kívánja véghezvinni. Az elnökség a reformok kidolgozását a hallgatói vélemények széleskörű bevonásával és egyetemtől független külső szereplők segítségével kívánja elérni.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának elnöke október 3-án lemondott, és "visszahívta elnökségének tagjait", az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzatának elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt. 

A tanítóképző kar fonyódligeti gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt, a jogász gólyatáborban pedig obszcén dalokat énekeltettek. Előbbi ügyben a fegyelmi eljárás még zajlik, utóbbi esetben október 8-án már lezárták a fegyelmiket, és három hallgatót két félévre, egy hallgatót pedig egy félévre eltiltottak tanulmányaik folytatásától.