vagyonosodási vizsgálat;Rogán;

2014-10-17 07:07:00

Rogán szerint volt vagyonosodási vizsgálat

Lapunk kérdéseire Rogán Antal ismét nem válaszolt azzal kapcsolatban, hogy igazak-e állításai, és valóban folytatott-e ellene saját kérésére vagyonosodási vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Mint megírtuk, Angyal József adószakértő szerint a Fidesz frakcióvezetője ellen biztosan nem folyhatott vagyonosodási vizsgálat, mivel az nem 30-40 napos eljárás, mint Rogán állította. Csak akkor indulhatott volna ilyen vizsgálat a politikussal szemben, ha a NAV szerint feltételezhető - például sajtóinformációk alapján -, hogy a politikus bevallott, illetve az adómentes és nem bevallásköteles bevételei kisebbek, mint kiadásai.

Ez esetben az adóhatóság hivatalból indíthatja el a vagyonosodási vizsgálatot, amely alapesetben 90 napos, de általában egy éven belül nem szokott lezárulni. Ráadásul Rogán csak akkor kezdeményezhetett volna maga ellen vagyonosodási vizsgálatot, ha önmagára terhelő adatokkal támasztja alá bejelentését. A politikus idén áprilisban azután ígérte meg a saját maga ellen indítandó vagyonosodási vizsgálatot, hogy kiderült: kétszer is kijavította 2013-as képviselői vagyonnyilatkozatát, az új változatban az általa addig felerészben tulajdonolt budai luxuslakás már 100 százalékos tulajdonába került.

A Hír24-nek tegnap nyilatkozó frakcióvezető azonban továbbra sem beszélt arról, hogy a NAV vagyonosodási vizsgálatot folytatott volna ellene. Rogán úgy fogalmazott: "az adóhivatal részletesen vizsgálta a lakásvásárlásomat (...) A lakásvásárlásommal kapcsolatos minden dokumentumot, a szerződést és a fizetési bizonylatokat egyaránt bekérték, minden forint eredetéről igazolást kértek, amiket az adóhivatal rendelkezésre is bocsájtottam. Ezek ismeretében zárta le az adóhivatal a vizsgálatát, úgy, hogy adófizetési kötelezettséget nem állapított meg".

Csakhogy az adószakértő szerint a politikus ellen lefolytatott 30 napos eljárás (egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzés) során adóhiányt nem, csak mulasztási bírságot lehet megállapítani. Ez esetben ugyanis nem a vagyonosodást ellenőrzik, hanem csak azt, hogy az adózó határidőre megtette-e az adóbevallását, és a bevallott bevételeit iratokkal alá tudja-e támasztani.