Ki az óvodából!

Történt egyszer, hogy az ismerős lakótelep Piros Óvodájában odakozmált a tejbegríz. Nem volt teljesen ehetetlen (volt már rosszabb is), de az is nehezen gyűrte le, akinek korábban ez volt a kedvenc étele. Ilyenkor több mindent lehet csinálni. Ki lehet nyitni gyorsan az ablakot, hogy friss levegő áramoljon be a kellemetlen szag helyett. Meg lehet nézni a konyhában, van-e még elég alapanyag: tej, cukor, dara egy új adaghoz, nem járt-e le valamelyik szavatossági ideje. Lehet a szakácskönyvben új receptet keresni. Ki lehet szaladni az óvodából új ételhez új hozzávalókat beszerezni... Sajnos, ehelyett a gyerekek (de még az óvó nénik is) mérgükben egymást kezdték gyepálni, felborogatták az asztalokat, amelyek mellett eddig együtt ültek, egymás fejéhez vagdosták a tányérokat. Se ablaknyitás, se új recept, se a nyersanyagok ellenőrzése, se más étel. Volt, aki rögtön ráhasalt volna az egész asztalra, mások egyedül akartak ülni, hogy legalább az ő tányérjukat ne törje össze senki.

Na, ebből elég. Ki a közéleti óvodából! Magyarország kinőtt belőle. Felnőtt választók felnőtt, okos politikát érdemelnek. Nem óvodai csetepatét várnak a politikacsinálóktól, hanem értelmes számvetést: mit lehet jobban csinálni. És főleg azt, hogy velük foglalkozzanak, őket kérdezzék. Az csak a minimumprogram, hogy a pártok legalább tanulni tudjanak a választási eredményekből, de még a tanuláshoz is "iskolaérettnek" kell mutatkozniuk, búcsút véve az óvodától. Mondom ezt persze a civilként is politizáló önmagamnak is.

Sok a tanulnivaló. Volna miről beszélgetni, múltról is, jövőről is. Hiszen a választási eredményeknek kettős olvasata van, és a kettő egyszerre igaz. Igaza van annak is, aki azt mondja: nem kell elkeseredni, nincs itt a világvége, sőt. Bebizonyosodott: van igény baloldalra, a szavazótábor nem esett szét, pedig ezer oka lett volna rá: csüggedés, félelem, a pártok teljesítménye miatti elégedetlenség és harag. Rettentő ereje kell, hogy legyen az igazságosabb, méltányosabb, szabadabb világ utáni vágynak, ha ilyen körülmények között is balra szavaztak sokan.

Az optimista olvasat azt is kihámozza a számokból, hogy a diadalittas Fidesz valójában szinte mindenütt veszített szavazói bázisából. "Veszítve nyert", ahogy az egyik kutató intézet összegezte. Tarlós most kevesebb szavazatot kapott, mint amikor 2006-ban elvesztette a főpolgármester választást. Akkor 350 ezer, most 290 ezer szavazója volt. A magát nem is baloldalinak valló, "last minute" demokratikus jelölt, (akinek, mint tréfásan mondják, a nem éppen választó-édesgető "csomag" a keresztneve) az ellentmondó ellenzéki üzenetek dacára 36 százalékot kapott. Fényes bizonyítékaként annak, hogy bakugrások nélküli, jobb politika mellett Budapest nyerhető lett volna.

A megyei jogú városok közül három kivétellel a kormánypártok polgármester-jelöltjei mindenütt vesztettek támogatottságukból. Hét városban több, mint 10 százalékot. Pécsett egyenesen 30-at, Békéscsabán közel ennyit, Kecskeméten 20 százalékot. Budapest 21 kerületében esett vissza a kormánypárti polgármester-jelölt szavazóinak számaránya, Soroksáron és az V. kerületben közel 20 százalékkal, a II. kerületben 15-tel. Egy kivétellel csökkent a támogatottságuk az egyébként mindenütt magukénak tudott megyei közgyűlésekben is. A jéghegy olvadásnak indult.

De igaz a másik olvasat is. Szeged, Salgótarján és a többi baloldali vezetésű város, kerület szép példája sem feledtetheti, hogy az ország térképe továbbra is narancsszínű, bár az eddiginél több piros pöttyel. Ha csak ilyen arányban növekszünk, több ciklusra volna szükség a változáshoz. Annyi időm nekem már nincs, kérem szépen!

Ebből az következik, hogy hiába erősödtünk valamicskét, hiába stabilizálódott a baloldal háziversenyében a szocialisták javára az erősorrend, isten ments, hogy csak egyszerűen folytassuk az eddigieket. Hogy én nem tudom kivárni ennek az eredményét, az hagyján. De nem tudja kivárni az ország sem. Nem bírunk el több megrabolt családot, jövőtlen gyereket, több megroppantott gerincet, elhallgattatott véleményt. Több razziát a civileknél, több tönkretett színházat és iskolát, elszabotált vizsgálatot, magánvillák falaiba beépített közpénzt. Mi magunk vagyunk Kőműves Kelemenné, akinek vérével épülnek a stadionok és az úrhatnám rezidenciák.

Vagy új fejezetet nyitunk a baloldal történetében, vagy be lehet csapni a könyv fedelét. Egy barátom azt a címet adta az új fejezetnek: "mást és másként!" Még a kormányt sem lenne elég lecserélni. Valóságos új rendszerváltás kell. Ehhez kevés, ha csak a pártok egymás közti viszonyán huzakodunk. Túl korán van, de túl későn is hozzá. Későn, mert már nagyobb a baj. Három beteg közös kórteremben sem gyógyul jobban, de önmagában az egyágyas szoba sem segít. Új terápia kell. Olyan, ami új gyógymódot ajánl az ország két legnagyobb bajára is: a társadalom széthasadására és a közéleti apátiára. Többen azt hisszük, az új ajánlat lényege a mindenkinek járó, garantált alapjövedelem és a demokrácia új, közvetlenebb részvételt kínáló formája. Mindegyik mellett szólnak érvek és ellenérvek. Ha kijöttünk az óvodából, talán erre is kellene egy kis időt szánni.