Egy hete szombat este megjelent a police.hu-n egy hír, hogy baleset történt a 8106-os úton, Alcsútdoboz határában, ahol egy férfit gázolt el egy autó. Később kiderült, hogy Váradi Andrást, az alcsútdobozi juhászt ütötték el. Váradi halálhírét a felesége megerősítette az Együtt politikusainak.
Megdöbbentő haláleset árnyékolta be az önkormányzati választások kampányának utolsó napjait: szombat este elgázolták Váradi Andrást, Alcsútdoboz ellenzéki polgármester-jelöltjét, akinek életét a kórházban már nem tudták megmenteni- írta lapunk vasárnap, az önkormányzati választások napján. A rendőrség szerint a vétkes sofőr egy 84 éves osztrák-magyar férfi volt. Az 50 éves Váradit életveszélyes állapotban a Székesfehérvári Kórházba szállították. A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester tevékenysége és a földosztások ellen is harcosan kiálló gazdálkodó életét nem tudták megmenteni, tíz óra 20 perckor elhunyt.
Váradi András az utolsó percéig dolgozott: felesége elmondta, plakátragasztásról indul haza göböljárási tanyájukra, amikor a félúton lévő golfpálya közelében lecsúszott a létra az autójáról, ezért megállt, hogy visszamenjen érte. Ekkor ütötte el az osztrák rendszámú autó. Nem sokkal halála előtt Váradi András a Népszavának elkeseredetten nyilatkozott a Fejér megyében, különösen Alcsútdobozon, Felcsúton és Bicskén tapasztalt korrupcióról. Váradi gyakorlatilag mindenét elvesztette, mivel a földeket, amelyeken juhait legeltette, a földpályázatokon a felcsúti polgármesternek adták. Váradi lapunknak azt mondta, nincs veszteni valója, ezért harcolni fog a korrupció ellen, és azért is fontos kitartania, mert az emberek szívesen bíznak valakiben, akiről látják, hogy hajlandó küzdeni értük.
Szabó Rebeka, a PM, a fideszes földügyekkel aktívan foglalkozó politikusa, Az igazmondó juhász halálára címmel írt megemlékezést Váradi Andrásról.
"András keresett meg először, az állami földek körüli anomáliák miatt, amellyel akkor már egy ideje országgyűlési képviselőként foglalkoztam. Meleg nyári nap volt, a falu területén kívül (Göbölpusztán) épült kis sorházban több család is lakik, az udvaron a gazdákodáshoz szükséges eszközök, sütkérező macskák. András a csöpp teraszon ültet le minket, ahol felesége és néhány barátja is üldögél már, nagyon várták, hogy megérkezzünk. (...) Hosszan, átéléssel meséli több generáció óta juhokkal foglalkozó családja történetét, kis gazdasága helyzetét, beszél a felcsúti-alcsúti viszonyokról, és persze a szomszédos földeket birtokló Mészáros Lőrincről is. Vagyis arról a küzdelemről, amit azóta folytat, hogy Felcsút önkényura (polgármestere) kitalálta, hogy állami földeken akar gazdálkodni, többek között éppen azokon, amelyeken András legeltette a juhait.
(...) A gazdaságok méreteit közelről látva egészen elszorult a szívem: tényleg Dávid és Góliát küzdelem zajlik, és András juhász ugyanolyan elszánt és rettenthetetlen, mint a bibliai Dávid. Hiszen Andrást nem a birtoklásvágy hajtja, hanem a szeretet és tisztelet a föld, az állatok iránt. Ott van mögötte az a tankönyvből nem is megtanulható tudás, a gazdálkodás, állattenyésztés minden csínja-bínja, ami igazi mesterévé teszi a szakmájának. Mellette áll a családja, felesége, aki vele együtt gazdálkodik, és két jólnevelt, okos, jó tanuló kislánya, akiknek olyan oktatást szánnak, amiben nekik nem lehetett részük. És ott a közösség is, a helybéli romák, szegény emberek, akiken András segíteni akart, akiknek élelmiszert, télen tüzelőt hordott, akikben ő tartotta a lelket az egyre viszontagságosabb időkben.
A viszontagságok pedig az Orbán kormány új földesurainak földéhsége miatt csőstül jöttek. András juhászata körüli állami legelőket Mészáros Lőrinc kapta meg – amikor a juhász is pályázni próbált egy területre, a kiírást váratlanul visszavonták. Az eddig használt legelőihez vezető utat szintén Mészáros Lőrinc zárta le, a juhai hodálya alól Mészáros Lőrinc kivásárolta a földet és a hodályra bontási határozatot adatott ki. Váradi András bár állatai nagy részét legelő híján el kellett adnia, mégsem adta fel, nem volt hajlandó elköltözni a terjeszkedő birodalom útjában álló kis házából. Egy alkalommal a felcsúti polgármester munkásai elhordták, majd beszántották 125 tonna komposztját, amit négy éven át gyűjtött és kezelt. András bírósághoz fordult, neki adtak igazat. Fórumokat és tüntetéseket szervezett, amiken én is gyakori résztvevő voltam. Minden alkalommal azzal köszönt el tőlem: nagyon nehéz a küzdelem, de menni kell tovább, az nem lehet, hogy ne győzzön az igazság.
(....) Azóta számtalanszor gondoltam végig az elmúlt két év eseményeit, amióta ismerem, és mindig arra jutok, hogy ennek egyszerűen nem lett volna szabad megtörténnie. Hogy valami gonosz varázsló átírta a mese végét, hiszen olyan nincs, hogy a Dávidot a Góliát elleni harcra készülve felfalja egy oroszlán, vagy Ludas Matyit elgázolja egy szekér, mielőtt bosszút állhatott volna Döbrögin. Váradi András bátor volt, talpig tisztességes és aranyszívű, mint azok a mesehősök, akiknek a sok próbatétel után előbb – utóbb el kell nyerniük méltó jutalmukat. Mégis elment. Így nem marad más hátra, nekünk kell folytatni a harcot. Most rajtunk a sor, hogy azt mondjuk: „Soha nem adom fel”.
forrás: dinamo.blog.hu
