Az irodalom és saját maga legnagyobb szerencséjére nem lesz mindenkiből író, de - azt szokták mondani - egy regénye mindenkinek lehet, ez pedig az élete a maga sorsszerű egyediségében. Mihály Tamásnak különösen mozgalmas pálya jutott osztályrészül, hisz jó része a reflektorok fényében, a nyilvánosság előtt zajlik.
E sorok írója élénk érdeklődést, szép forgalmat tapasztalt a nagyobb könyváruházakban szombat este, amikor másodszor rendezték meg az Olvasás Éjszakáját - néhány helyen inkább csak estéjét. Bár voltak rosszmájú olvasók, akik inkább a munkanapnak - szombaton is dolgoztunk - tudták be a tisztes érdeklődést, egyes könyvesboltokat valósággal megostromoltak, mint a Kossuth Kiadó Örkény István Könyvesboltját. Müller Péter könyvbemutatóján az utcán, a kirakat előtt is fürtökben lógtak az emberek, Mihály Tamás is szép számú közönséget vonzott. Kőrössi P. József a Noran Libro Kiadó szerzőivel, így Sára Júliával, Szántó T. Gáborral, Vitányi Ivánnal beszélgetett, és gombostűt alig lehetett leejteni teremben.
Most elhatározta, hogy oda is bevilágít, ahová mindig is szerettek volna beleselkedni a rajongók, és mindazok, akik kíváncsiak a titokra, hogyan lettek az egykori srácokból az ország kedvencei, sőt a térség irigyelt rocksztárjai.
A zenekart határainkon túl is kedvelik, a KGST időkben pedig igazi utazó rock and roll cirkuszként járták a környező országokat, sőt a Nyugatot, amely honfitársaink jelentős része számára évtizedekig zárva volt.
Mihály Tamás visszaemlékezése nem egy idősödő zenész múltidéző fecsegése, anekdotázós felidézése az unalomig ismert történetnek. Összegzés ez és a megfejtés kísérlete. Miért éppen így, miért ez történt, és jó-e, hogy így esett.
Családról, szerelemről, barátokról, munkahelyről, vállalkozásról írni ugyanakkor csapdahelyzet: vagy elmesél a történet szerzője ugyanis mindent, és eltépi az emberi (pók)hálózatok érzékeny szövedékét, vagy nem, de akkor felmerül a kérdés, miért is fogott hozzá a könyvhöz.
Mihály Tamás ezen az ingatag pallón ügyesen egyensúlyoz. Írása őszinte, vagy őszintének látszik, ami az irodalomban majdnem ugyanaz. Ha nem is mesélt el mindent, bevezeti olvasóját egy apró közösség működésének törvényszerűségeibe, és megfosztja az olvasót jó pár illúziójától.
Először is: egy professzionális rock zenekar ritka esetben baráti közösség. Ha igen, fennállása rövid. Semmi nem gyűri, erodálja jobban az emberi kapcsolatokat, mint egy közös buszos turné, unalomig ismétlődő próba, a fellépések izgalma.
Az Omega ellenben fél évszázada játszik, jól működő szövetség, amelynek tagjai sikerrel húzták ki az ilyen társulások méregfogait. (A szerzői jogdíjakból azonos arányban részesülnek, a fellépti díjat évekig a felszerelésre költötték, amely a legjobb volt az országban…)
A basszusgitáros mindennapjait ugyanakkor sokan irigyelnék. Bohém éjszakák, szép lányok, haverok. Az álomszép lányok is kiadják azonban olykor a muzsikus útját, a zenészbarátság pedig hamar kihűlhet. A muzsikustárs olykor föl sem vesz a kocsijába egy esti koncert után egy vidéki országúton.
Az ünnepelt rock színpad is leértékelődik egy szimfonikus koncert teremben, ahol az érett férfi szomorúan tépelődik azon, vajon nem lett volna jobb valóra váltani az ifjúkori álmokat a karmesterségről.
A zeneművészeti szakközépiskola frissen végzett csellós növendékét azonban elcsábította Laux József dobos a lelkes amatőr basszusgitáros helyére, mert az Omegában győzött a hivatásossá válás igénye. Így került Mihály Tamás hazánk egyik legmeghatározóbb zenekarába, és vele az események sűrűjébe.
"Akkor a zene sokkal többet jelentett, sokkal fontosabb része volt az életünknek. Ma, a fogyasztói társadalomban, a zene éppen olyan árucikk, mint a hamburger vagy a parfüm" - írja Mihály Tamás kesernyés nosztalgiával. A múlt század rockzenéje, a százezres nagyságrendű platinalemezek kora összehasonlíthatatlan a számítógépes hálózatok zenei univerzumával.
A muzsikus sámán volt, megfellebbezhetetlen ikon, világítótorony a mindennapokban - kicsit a romantika korának költőire hasonlított. "A teenagerek érzéseit fogalmazta meg, tükrözte és erősítette fel az elektromos gitárok hangja" - írja Mihály Tamás.
Ugyanakkor szinte hűbéri világban döntöttek a pártállami években a koncertekről, a lemezekről, az utazásokról, sorsokról. Aki számára az "Elizélt Palota" (a Vörösmarty téren álló egykor ORI székház) világába nem volt bebocsátás, az mindenről lemaradt vagy legenda lett (vagy Nagy Feró, de ez egy másik történet).
A Janus arcú korban - melyik nem az -, mégis mintha sokkal jobb lett volna rock muzsikusnak lenni, mint manapság. A gyerekeiről írja Mihály Tamás: "Örülök, hogy az enyémek nem lettek profik, csak hobbizenészek. Sok keserűségtől, esetleg nélkülözéstől kímélték meg magukat. Manapság, ha nem vagy celeb (aki semmihez sem ért, de állandóan szerepel), akkor sanszod sincs, hogy figyeljenek rád és a zenédre."
