klímakonferencia;Parlament;ülés;Áder János;

2014-10-20 09:13:00

Áder János is felszólal ma a Parlamentben

Áder János köztársasági elnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés mai ülése, amelyen a képviselők tárgyalni kezdhetik azt a kormánypárti előterjesztést is, amely megszüntetné a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülését.

A Ház ülése 13 órakor kezdődik, az ülésnap elején a Ház megemlékezik az elhunyt Veér Miklósról, volt szocialista országgyűlési képviselőről. A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján ezt követi az államfő felszólalása, aki a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint az ENSZ Közgyűlés szeptemberi ülésén és a világszervezet által rendezett klíma-csúcstalálkozón elhangzottakról, valamint az ezekből fakadó feladatokról tájékoztatja a parlamentet.

A frakciók képviselőinek napirend előtti felszólalásai után több nemzetközi egyezményről is szavaz a parlament, majd az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések következnek. A tervek szerint az esti órákban öt törvényjavaslat általános vitáját folytatja le a Ház. Ezek között van a vasúti közlekedési törvény módosítása, amelyet a vasút biztonságával, a vasúti társaságok engedélyezésével és a vasúti infrastruktúra használati díjával kapcsolatos európai uniós kötelezettségszegési eljárás lezárása érdekében nyújtott be a fideszes Völner Pál.

Megkezdődhet a tárgyalása annak a szintén fideszes indítványnak is, amely a büntető törvénykönyvet (Btk.) módosítaná azért, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. Vita lesz továbbá a bírósági végrehajtási törvény kormánypárti kezdeményezésű módosításáról, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi egységes költségvetésének végrehajtásáról és a hivatal 2015-ös büdzséjéről.