Ebola-fertőzés;Zaventem;

2014-10-20 16:44:00

Ebola - Brüsszeli reptéren is ellenőriznek

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren is megkezdték hétfőn az Ebola által leginkább sújtott afrikai országokból érkező gépek utasainak egészségügyi ellenőrzését - közölte hétfőn a repülőtér szóvivője.

Elsőként a Brussels Airlinesnak a nyugat-afrikai Guinea fővárosából, Conakry-ból Sierra Leone fővárosa, Freetown érintésével érkező járata mintegy kétszáz utasa haladt át a testhőmérsékletet ellenőrző kapukon hétfő hajnalban. Az utasoknak egyúttal az Egészségügyi Világszervezet által rendelkezésre bocsátott kérdőívet is ki kellett tölteniük. 

A repülőtér szóvivője elmondta, hogy az ellenőrzés rendben lezajlott, a gép utasai között gyanús esetet nem találtak. 

Az európai országok közül Franciaország mellett Belgium tart fenn közvetlen légi járatokat az Ebola által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokkal. A guineai Conakryból - Freetownon keresztül - hétfőn és csütörtökön, a libériai Monroviából pedig kedden és szombaton érkeznek járatok. 

Belgium a harmadik európai állam, amely megelőző intézkedéseket léptetett életbe annak érdekében, hogy megakadályozza az Ebola-járvány behurcolását a kontinensre. 

Elsőként Nagy-Britannia nemzetközi repülőterein és pályaudvarain helyeztek üzembe testhő érzékelő berendezéseket, majd múlt szombaton a párizsi Roissy repülőtéren is megkezdték a nyugat-afrikai légi járatok utasainak "lázmérését."

Az Ebola - a jelenlegi ismeretek szerint - a már tüneteket mutató beteg testnedveivel való közvetlen érintkezéssel terjed. A járvány által legerősebben sújtott országok Sierra Leone, Libéria és Guinea.