Storcz Botond;kajak-kenu válogatott;Douchev-Janics Natasa;Dombvári Bence;Fazekas-Zur Krisztina;

Kvótalapátolás a riói olimpiág

Megkezdte a felkészülést a következő szezonra, közvetve pedig a 2016-os riói ötkarikás játékokra a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek célja, hogy a maximális számú kvótát szerezze meg a jövő évi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján Storcz Botond vezetőedző elárulta, hogy a keret két részből áll, egyik fele - 37 versenyző - Rióra, a másik pedig - 45 sportoló - már a 2020-as tokiói játékokra készül.

Az előbbiben azok találhatók, akik idén eredményesen szerepeltek a világversenyeken, kiegészülve a szülési szabadságról visszatérő, illetve betegségből felépülő olimpiai bajnokokkal, Kovács Katalinnal, Fazekas-Zur Krisztinával és Douchev-Janics Natasával.

Elárulta, hogy az elnökség elfogadta a felkészülési programot, s jövőre mindhárom olimpiai szakágban - női és férfi kajakban, valamint férfi kenuban - különböző lesz a hazai válogatás menete. Női kajakban az a cél, hogy mindenki lehetőséghez jusson, férfi kenuban pedig az, hogy Vajda Attila és a Mike Róbert, Vasbányai Henrik duó megtartsa eredményességét.

„Talán a férfi kajakosoknál a legösszetettebb a program. Itt kétszáz méteren a novemberi, sevillai edzőtáborban próbáljuk megtalálni a legjobb megoldást, ezer méteren pedig a páros válogató megelőzi majd a négyesek küzdelmét.

A hosszabb távon egyesben Dombvári Bence lehet a megoldás” - fogalmazott Storcz Botond, hozzátéve, hogy a honvédos versenyzők ma már el is utaztak az abu-dzabi edzőtáborba, s ezzel hivatalosan kezdetét vette a felkészülés.

A riói olimpiára női kajakban hat, férfi kajakban nyolc, kenuban pedig négy kvótát osztanak ki. A magyar kajak-kenusok teljesítményét figyelembe véve – nagy eséllyel - maximális létszámmal siklanak majd az ötkarikás játékokon, hiszen idén szenzációsan szerepeltek Storcz Botond leányai és legényei: a felnőtt, U23-as és ifjúsági korosztályban összesen 44 aranyérmet gyűjtöttek a versenyzők.