Jubileumi koncert;Express zenekar;

2014-10-21 19:20:00

Egy legenda újraéled

Életművét bemutató, 50 éves jubileumi koncertre készül az Express zenekar. Valódi legendák állnak a SYMA Csarnok színpadára december 12-én este 7 órakor. Képzett, több hangszeren játszó muzsikusok, akik nem csak átélték, de alakították is a magyar könnyűzene indulását és fénykorát.

Az Express zenekar legnagyobb sikereit a hetvenes-nyolcvanas években aratta, összesen négyszer nyert táncdalfesztivált, önálló hazai és külföldi turnékat bonyolított, öt arany- és platinalemezt vehetett át az eladott hanghordozók után. Emellett az ország legnagyobb sztárjait kísérte, Kovács Katin és Koós Jánoson át Hofi Gézáig. Utóbbi művész halálakor (ezerötszáz Hofélia és nyolcszáz Élelem bére előadás után!) esett szét a csapat, s 2002 után csak tavaly hallhattuk a zenészeket újra együtt játszani.

A SYMA Csarnok színpadára december 12-én valódi legendák állnak. Képzett, több hangszeren játszó muzsikusok, akik nem csak átélték, de alakították is a magyar könnyűzene indulását és fénykorát. Solymos Tóni, Magyar Csaba, Kalmus Pál, Silye Attila és Debreczeni Csaba mutatja be az Express zenekar életművét, azaz többnyire legnagyobb slágereit, amilyen a Hull az elsárgult levél, a Kislány, vigyázz, a Jöjj hozzám és A harmonikás. A felejthetetlen időszak megidézésében Kovács Kati és Koós János lesz segítségükre.

 

EXPRESS 50 - Székesfehérvár Videoton Oktatási Központ 2014.december 7. 19:00

További információk: www.eventim.hu