Intézménnyé tette lapját

Az amerikai újságírás nagyja távozott el a minap: Ben Bradlee, a Washington Post legendás főszerkesztője, aki lapját a világ egyik legfontosabb, mértékadó orgánumává tette. Irányítása alatt megbuktattak egy elnököt, Richard Nixont, s a sajtószabadság talán legjelentősebb győzelmét aratták a vietnami háborús döntéseket leleplező Pentagon-iratok közzétételével. Bradlee 93 éves korában halt meg washingtoni otthonában, évek óta Alzheimer-kórban szenvedett.

Ben Bradlee 1965-től 1991-ig állt a Washington Post élén, s Katharine Grahammel, a lap tulajdonosával, kiadójával - aki férje halála után vette át az újságot - fantasztikus tandemet alkottak. Graham szabad kezet és sok pénzt adott a főszerkesztőnek, támogatta legkockázatosabb húzásait is.

Bradlee rendőrségi riporterként kezdte a Postnál, kicsit kacérkodott a diplomáciával, majd a Newsweek párizsi tudósítójaként az algériai háborúról, a közel-keleti helyzetről, de még Rainer monacói herceg és a szépséges színésznő, Grace Kelly esküvőjéről is beszámolhatott. Ő beszélte rá Phil Grahamet, Katharine férjét, hogy vásárolja meg a Newsweeket. A tranzakció létrejöttéért kapott Post-részvényekből lett milliomos.

Noha tudta, hogy az újságíróknak nem illik túl közel kerülni a politikusokhoz, jó barátságban volt georgetowni szomszédjával, az akkor még szenátor John F. Kennedyvel, aki elnökként számos exkluzív sztorihoz segítette. Bradlee utólag úgy emlékezett, semmit nem tudott JFK nőügyeiről, közöttük a maffiavezér, Giancana szeretőjéhez, Judith Exnerhez fűződő kapcsolatáról. Ha tudott volna róla, nyilatkozta utólag, kötelessége lett volna közzétenni ezeket a történeteket. Kettejük kapcsolatáról "Beszélgetéseim Kennedyvel" címmel egyébként 1974-ben könyvet írt, amely - akárcsak később önéletrajza - bestseller lett.

Keménykezű főnök volt, káromkodott, mint egy tengerész, de munkatársai rajongtak érte. Ritkán mélyült el a részletekben, de tudta, hogy kit mivel kell megbíznia. Tehetséges újságírók sorát szerződtette a Posthoz, fiatalok generációit inspirálta. Létrehozta a Style (Stílus) szekciót, amely minőségi kulturális riportjaival mintát teremtett az amerikai újságírásban. Nem volt sem jobboldali, sem baloldali, a hírek éltették. Lapját intézménnyé, a demokrácia egyik bástyájává formálta. Vezetésével a Post 17 Pulitzer-díjat nyert el, köztük a Watergate-botrány leleplezéséért.

Bradlee zöld utat adott két fiatal újságírójának a Watergate-nyomozáshoz, személyesen ellenőrizte minden értesülésük hitelességét. Tudták, hogy kockázatos játszmába kezdtek, de nem hagyták magukat eltéríteni. Bob Woodward és Carl Bernstein mellett harmadikként őrizte évtizedeken át a titkot a "Mély torok" kilétéről. Csak 2005-ben leplezte le magát az FBI egykori második embere, Mark Felt, hogy ő volt a bennfentes információk forrása. A főszerkesztő figuráját Jason Robards játszotta "Az elnök emberei" című filmben.

Nixonnal vívta meg a Washington Post és New York Times a legnagyobb csatát 1972-ben, amikor a kormányzat jogi úton akarta megakadályozni, hogy közzétehessék a titkos Pentagon-papírokat. Az első részletek a Timesban jelentek meg, majd amikor a bíróság azokat letiltotta, a Post vállalta a továbbiak publikálását. Graham az üzleti kockázatok ellenére bíztatta Bradlee-t az iratok megjelentetésére.

Ben Bradlee idejében szinte megduplázódott a Post olvasóinak száma, 440 ezerről több mint 800 ezerre. Az amerikai újságírás aranykorának legnevesebb főszerkesztőjét Barack Obama tavaly Szabadság-éremmel tüntette ki.