Ökotárs Alapítvány;Norvég Civil Támogatási Alap;Kehi-jelentés;

2014-10-24 07:03:00

Ha koncepció van, bizonyíték minek

Nem tudott pontos összeggel előállni a Kehi azzal kapcsolatban, hogy gyanújuk szerint mekkora értékben követett el jogszabálysértéseket az Ökotárs Alapítvány. A Kehi által összehívott sajtóbeszélgetésen arra sem sikerült választ kapni, tesznek-e újabb feljelentést, pedig szürreális eszközökkel is előálltak jelentésük "erősítése" érdekében. Az Ökotárs Alapítvány igazgatója szerint lehetetlen érdemben reagálni a "tényekkel alá nem támasztott" vádakra.

Lezárult a Kehi vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) ügyében. A példátlan módon nyilvánosságra hozott jelentésből is kitűnik: a hivatal minden erejével azon volt, hogy teljesítse a Miniszterelnökség utasítását, s hatalmas korrupciós botrányt kerekítsen, mindez aligha jött össze. Gaál Szabolcs Barna Kehi-elnök szerdán tájékoztatta a kormányt arról, mit tartalmaz az NCTA-t vizsgáló jelentésük, ugyanezt a nyilvánossággal egy aznapi - Magyar Nemzetben közölt - cikkel szinte szó szerint megegyező közleményben tudatta. A Kehi szerint a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapítottak meg szabálytalanságot.

Azt nem tették hozzá, hogy noha a megbízás eredetileg a Norvég Alap összes programjának átvilágítására szólt (a 13 program egyike az NCTA), a Kehi csak a civil pályázati rendszert vizsgálta - szemezgetve a pályázatokból. Vagyis a Norvégiától érkező 36 milliárd forintnyi államilag kezelt támogatás elköltését nem ellenőrizék, az NCTA-ba jutó 4 milliárdból mintegy 500 millió forintnyi költést vizsgáltak. Ebből a Kehi szerint mintegy 200 millióra vonatkozóan találtak szabálytalanságokat.

Kérdésünkre azt is elmondták: nem ilyen értékben, hanem valójában "néhány tízmilliós nagyságrendben" merült fel jogszabálysértés gyanúja: az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban 5 esetben költségvetési csalás, 8 esetben hűtlen kezelés, "egyes esetekben" pedig a dokumentumok visszadátumozása miatt a magánokirat-hamisítás. Pontos számot, illetve az ügyek konkrétumait nem mondtak. Arra pedig többszöri kérdésre sem kaptunk egyértelmű választ, a Kehi már tett-e, vagy tesz-e feljelentést ezekben az ügyekben. A hivatal egyik vezetője azzal állt elő: egy magánszemély már tett feljelentést, így lehet, hogy Kehire nincs is szükség.

A konkrét "bizonyítékokról" sem sikerült többet megtudni. Ám több, szövegkörnyezetéből kiragadott, vagy épp bizonyító erejűnek nem nevezhető levél- és jegyzőkönyvrészlettel igyekeztek meggyőzni a sajtót, hogy "nagyon csúnyán viselkedtek" az NCTA-t kezelő alapítványok, elsősorban az Ökotárs, amelyeknek jogalapja sem volt arra, hogy a norvég féllel egyetértésben, ám a magyar állam kihagyásával kezeljék a civileknek szánt forrásokat. Külön "vádpont" volt a Kehinek, hogy miután az NCTA két ciklusában egyetlen pályázatnál sem követeltek meg összeférhetetlenségi nyilatkozatot, minden pályázat és szerződés érvénytelen.

A vizsgálat szerint az Ökotárs döntéshozatali eljárásával volt a legnagyobb probléma. A vizsgált 55 kedvezményezett közül 21 szervezetnél kapcsolat volt kimutatható a kedvezményezett és valamelyik lebonyolító szervezet vezetői, munkatársai vagy a pályázatok bírálatában részt vevő külső emberek között - ezért is érvénytelenek a már elbírált pályázatok. Ráadásul "számos esetben" - konkrét példát nem ismertettek - indokolás nélkül, utólag módosították az értékelők által adott pontszámokat, befolyásolva a pályázók esélyeit. A vizsgálat legsúlyosabb megállapítása az elszámolásokra vonatkozik.

Itt olyan ügyeket "tártak fel", melyekben nem támogatható költségek elszámolására, saját használatra szolgáló tárgyak beszerzésére, szerződések visszadátumozására, szabálytalan költségátcsoportosításra és a megvalósítási határidő túllépésére bukkantak, továbbá arra, hogy a kedvezményezettek ugyanazon költséget több támogatási szerződés terhére is elszámolták.

A Kehi szerint az Ökotárs mintegy százmillió forint összegben nyújtott kölcsönöket a civilek önerejének biztosítására, s a kölcsönök után kamatot is felszámított. Azt anem vizsgálták, hogy a kölcsön egy PSZÁF-állásfoglalás szerint nem minősül hitelezésnek, mert - mint a Kehi egyik vezetője elmondta - ez idevágó dokumentumot az Ökotárs nem adta át. A jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt ugyanakkor a Kehi már korábban feljelentést tett, tart a nyomozás, az NCTA-t kezelő négy alapítvány adószámát is felfüggesztették.

A Kehi azt fájlalta leginkább, hogy vizsgálatuk során a pályázatkezelésben közreműködő szervezetek nem voltak együttműködőek. "Megtagadták ugyanis azon dokumentumok (a pályázatok elbírálásával kapcsolatos jegyzőkönyvek, a bírálók listája, az értékelők által adott pontszámok, a vesztesek listája) átadását, amelyek alkalmasak lettek volna az elbírálás folyamatának nyomon követésére" - írták. Emellett valószínűsíthető, hogy a vizsgálat és a folyamatban lévő nyomozás akadályozása érdekében adatokat töröltek, illetve az elektronikus levelezés egy részét megsemmisítették, más, szükséges dokumentumokat pedig utólag gyártottak le - tették hozzá.

Noha az "eredménnyel" aligha elégedett a kormány, Lázár János szerint a Kehi-jelentés "egyértelműen azt bizonyítja: a pénzek osztását végző Ökotárs és más alapítványok visszaéltek a norvég kormány bizalmával". Ezért a Miniszterelnökséget vezető miniszter új megállapodásról tárgyalna a norvégokkal. Szerdán Szabó László külügyi államtitkár berendelte Tove Skarsteint norvég nagykövetet és átadta neki a Kehi-jelentés angol leiratát.

Móra: "lehetetlen érdemben reagálni"
"Nagyon nehéz, sőt lehetetlen érdemben reagálni általánosságokban megfogalmazott, tényekkel alá nem támasztott vádakra. Ha úgy találták, hogy szabálytalanságok történtek, akkor le kellett volna írni: ki, mit követett el milyen összegben" - monda Móra Veronika az MTI-nek.
Az Ökotárs igazgatója szerint a Kehi vizsgálati anyaga nem is nevezhető igazából jelentésnek, mert abban konkrétumok vannak és nem szerepelnek olyanok, hogy "előfordult az is", "megtörtént az is", illetve "volt olyan eset is".
Móra elmondta, csak a sajtóból és a kormány honlapjáról értesültek a vizsgálat lezárásáról, amit eleve jogsértőnek találnak, mivel a szabályok szerint a Kehinek meg kellene osztania velük a jelentést, hogy észrevételeket tehessenek. Nem tudott nyilatkozni arról, hogy terveznek-e jogi lépéseket, egyelőre egyeztetnek az ügyben.