Előfizetés

Háborútól békéig és vissza

Mészáros Márton írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2014.10.25. 07:45
Szanyi Gyöngyi rendező és Jeanne Marie Wenckheim a Hon-vágy című filmben FORRÁS: MF
Mivel foglalkoznak a magyar dokumentumfilmek? Százöt mutatkozott be a filmheti seregszemlén, valamennyi az elmúlt három évben készült. Az erős hatású művek közül idézünk fel néhányat.

A dokumentumfilmek jó része, amely nemrégiben a Magyar Filmhét műsorán szerepelt, már látható volt különböző műsorokban.

Egyik-másik híre megelőzte mostani vetítését, így pontosan le lehetett mérni, hogy a filmmaraton során az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt opusz Halász Glória alkotása volt.

A Dr. Lala a széles körben ismert és szeretett címszereplő, a Lala nevű bohócdoktor munkásságát követi figyelemmel, hogy milyen személyhez szóló hatással, arra utal a tény, hogy mire itt a magyar közönség elé került, a film a horvátországi Opuzen Film Festivalon, illetve a Miskolci Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon is a legjobb dokumentumfilm díját érdemelte ki.

Már tizenkettedik éve, hogy a beteg gyermekek arcára mosolyt csal Balogh László, s történetét végignézve szem nem marad szárazon. Még akkor is könnyekig megható az, amit csinál, ha a kipingált bohóc látványa és egészséges szarkazmusa humorral fűszerezi a róla szóló filmet.

Az első világháború kitörésének centenáriumi évét figyelembe véve Papp Ferenc rendező jól időzítette az És a levelek lehullottak című filmjét. A 2013-2014 között forgatott dokumentumfilm a nagy háború olasz frontvonalán zajlott ütközeteket próbálja rekonstruálni eredeti helyszíneken, katonai szakértők, történészek és az ott élők segítségével.

Az alkotás Diendorfer Miksa ezredes, a K. u. K. hadsereg szegedi parancsnoka élettörténetén keresztül mutatja be mind az isonzói csaták történetét, mind azt a páratlan együttműködését, amelynek során a száz éve még egymással harcoló országok mai fiai tanúsítanak a történelmi múlt ápolásában.

Különösen érdekes a film befejező része, amelyben exhumálják az elfeledett, élete végén meghurcolt katona holttestét, majd komputeres technika segítségével minden kétséget kizáróan megállapítják, hogy Diendorfer maradványait ásták ki a jászapáti temetőben.

Végül, szemtanúi lehetünk annak is, amint szülővárosában, Szegeden hősöket megillető pompával örök nyugalomra helyezik. A háborús témakörhöz kapcsolódik Vándor Attila Hősök Aranygárdája című munkája is, amely a második világháború példamutató katonáiról szól.

A Balázs Béla-díjas Sipos András filmrendező Egy év - párhuzamos történetek című munkája hagyományos riportfilm arról, hogyan élte meg annó tizenkét gyermek a német megszállást.

Az éveken keresztül készült fekete-fehér dokumentumfilm páratlan képet rajzol a második világháborúról, különösen az 1944-es német megszállásról, miután a mai nagypapakorú interjúalanyok tíz év körüli gyermekek voltak az események idején.

A kisfiúként átélt tapasztalatok felidézésében leginkább Ungváry Rudolf közíró bölcs elbeszélése ragadja leginkább magával a nézőt.

Kollmann András filmje, a néhai Erőss Zsolt hegymászó küzdelméről szóló A Hópárduc talpra áll a most bemutatott dokumentumfilmek közül a hosszabb alkotások közé sorolható, azonban pörgő cselekménnyel és erős hatáseszközökkel dolgozik, a nézőt csodálatra sarkallja.

A film Erőss Zsolt 2010-ben a Magas-Tátrában történt balesetével indul, bemutatja a hegymászó felépülésének fázisait, melynek során mindvégig megőrzi optimizmusát. A néző tanuja tehát, miként veszti el az egyik lábát , amikor a korai rehabilitáció érdekében térdtől lefelé el kell távolítani.

Ahogy felesége mondja a filmben, Erőss Zsolt kemény székely ember volt, aki minden álmát meg tudta valósítani, és aki belső vívódásait semmilyen körülmények között nem terhelte rá a családjára és a külvilágra.

Hasonló érzelmi feltöltődést idéz elő Szanyi Gyöngyi rendező Hon-vágy című filmje, amely kellő érzékenységgel mutatja be a magyarországi arisztokrácia tagjaként született Jeanne Marie Wenckheim grófnő jelenlegi tevékenységét, valamint pillanatképet ad a Békés megyei vidék és a mezőgazdaság pillanatnyi helyzetéről.

A riportalany fiatalkorától külföldön él, Charles Dickens ükunokájához ment feleségül, s a filmben kedves akcentussal mesél arról, milyen volt a nemesi lét a világháború idején. A stáb elkíséri a Békés megyébe visszaköltözött idős asszonyt hajdanvolt magyarországi életének főbb állomásaira.

Látjuk, hogy az egyik kastély ma már csak omladozó, gazzal benőtt területen meredező, tető nélküli fal, míg a másik Wenckheim-épület szegényes iskolaként működik.

"Először a földről akartam filmet készíteni, arról, ahogyan most boldogulnak az emberek. Békés megyében él egy ismerősöm, tőle szereztem első kézből származó információkat, a grófnőt csak később ismertem meg. Ez a nő annyit ad másoknak, hogy az elmondhatatlan, például számomra életem egyik ajándéka a jelenléte" - mondta Szanyi Gyöngyi, a film alkotója.

A rendkívüli embereket megszólaltató dokumentumok közé tartozik a Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész életéről szóló portréfilm is. Készítője, Sándor György egy nagyívű, csodálatos pályát rajzol fel, a kezdetektől kíséri végig életútján, s mutatja meg, hogyan vált élő legendává a most nyolcvan esztendős művész.

Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházról forgatott egész estés dokumentumfilmet Salamon András. A tavalyi évben, az Alföldi-éra utolsó évadjának ideje alatt készült film két párhuzamos szálon fut: egyrészt a társulat utolsó bemutatójának, a Mephisto című darabnak a próbafolyamatát követi figyelemmel, illetve mindazokat a békés, civilek által szervezett megmozdulásokat, amelyeket Alföldi eltávolítása miatt szerveztek.

A kulisszatitkokról és Alföldi Róbert munkamódszeréről színészei, többek között Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Kulka János és Radnay Csilla, valamint alkotótársai, Nádasdy Ádám író, műfordító és Závada Pál író vallanak.

Izgalmas, fontos kordokumentum született Salamon András hozzáértő és elkötelezett munkája nyomán, Alföldi Róbert korszakot jelentő Nemzeti Színház-beli jelenlétéről.

A három év terméséből kiemelt néhány példa a műfaj életerejét bizonyítja és azt, hogy az alkotók felkészültsége akár nagy horderejű, fontos társadalmi kérdések dokumentumfilmes feldolgozását is lehetővé tennék. Amihez természetesen mindenek előtt megrendelőre van szükség, mert a műfaj igényes művelése nehezen elképzelhető megrendelő nélkül.

Célponttá váltak az amerikai újságírók

Napi egymillió dollárt zsebel be az Iszlám Állam (IS) a megszállt területek olajfinomítóinak köszönhetően, derült ki tegnap az amerikai pénzügyminisztérium jelentéséből. Az már a nyár óta ismert, hogy a világ talán leggazdagabb terrorszervezete az Irakot és Szíriát rettegésben tartó IS.

Az elfoglalt területeken ugyanis több olajkút és finomító van, amelyek bevétel a dzsihádistáké, emellett jelentős összegekre tesznek szert a túszokért kért válságdíjakból.

Az amerikai pénzügyminisztérium becslése szerint csak az illegális olajeladásból napi egymillió dolláros bevétele származik az csoportosulásnak, mondta a tárca terrorizmus elleni harccal foglalkozó államtitkára, David Cohen.

Becslések szerint a kalifátus harcosai csak az idén máris 20 millió dollárt zsebeltek be a váltságdíjakból. Amint a sorozatos lefejezések során is kiderült, több európai állam fizet a túszokért, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia azonban nem.

A lefejezett nyugatiak mindegyike vagy amerikai, vagy brit állampolgár volt. Mindehhez jönnek még a számszerűen nem ismert, de köztudattan létező adományok, amelyet a világ különböző tájain élő szimpatizánsok juttatnak a terrorszervezetnek.

A Politico.com portál tegnap azt közölte, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) értékelése szerint az IS első számú, kedvenc célpontjai az amerikai újságírók.

Úgy gondolják, az ellenük elkövetett merényletek legitimek, a légicsapások miatti jogos "fizetség". Az FBI figyelmeztetett, az IS bosszúhadjáratot indított, a vele szimpatizáló közel-keleti terrorcsoportokat azzal bízta meg, hogy minél több újságírót, elsősorban amerikait, ejtsenek túszul és szállítsanak el Szíriába, a "kalifátusba".

Szerbia: felülről szervezett támadások

Még mindig nem ültek el a múlt heti szerb-albán labdarúgó mérkőzésen történt incidens politikai, lakossági hullámai, de a történelmi látogatást, az albán miniszterelnök belgrádi útját úgy tűnik, nem tudja megakadályozni.

Amennyiben létrejön a találkozó, akkor Edi Rama személyében 68 elteltével érkezik albán miniszterelnök Szerbiába. Az október 23-ra tervezett látogatást november 10-re halasztották, s egyelőre biztosnak tűnik.

Rama tegnap az AP hírügynökségnek nyilatkozva azonban olyan kijelentéseket tett, amelyeknek Belgrád különösebben nem örültek.

Szerbiának és a régiónak is az lenne a legjobb, ha Szerbia mielőbb elismerné formálisan, hogy Koszovó már nem fogja soha az ország részét képezni, mondta az albán kormányfő, s hozzátette, ő maga úgy érzi és véli, hogy ezt már meg is tették, csak nem mondták ki.

Rama azt hangsúlyozta, hogy Albániának és Szerbiának meg kell próbálnia lezárni a több évtizedes kölcsönös ellenségeskedést, ugyanakkor ismételten felszólította Belgrádot, hogy fontja meg a Koszovóval kapcsolatos álláspontját.

A szerb-albán kapcsolatokban tegnap is történelmi pillanat következett be. Megtört a jég, Szerbiába érkezett a koszovói külügyminiszter.

Enver Hoxhaj személyében ugyanis először érkezett Szerbiába hivatalos látogatásra a koszovói diplomácia valamely vezetője. Maga Hoxhaj is történelmi jelentőségűnek minősítette a vizitet és békemegállapodás megkötését sürgette Belgráddal.Arra szólította fel a szerb kormányt, hogy ne akadályozza Koszovó ENSZ-tagságát.

Pénteken Aleksandar Popov, az újvidéki Regionalizmus Központ igazgatója bejelentette: a vajdasági albán pékségek ellen elkövetett támadások nem spontán módon történtek, hanem szervezetten és irányítottan.

Úgy vélekedett, hogy a cél az volt, hogy "visszaállítsák az ország méltóságát, amely a Szerbia-Albánia labdarúgó-mérkőzésen csorbát szenvedett".

Ezt bizonyítja az a tény is, hogy "három napig tombolt az erőszak, és közben szinte senki nem tett semmit" - fogalmazott Popov a Vajdasági RTV-nek nyilatkozva.