EU;Európai Bizottság;EU-biztos;Brüsszel;Andor László;

2014-10-25 10:09:00

Andor László brüsszeli búcsúztatása

Hangulatos ünnepségen búcsúztatta el az Európai Bizottság Foglalkoztatási Főigazgatósága (DG) Andor Lászlót, akinek mandátuma a jövő héten jár le. Közel háromszázan jöttek el a Berlaymont palotába, hogy elköszönjenek a magyar uniós biztostól, aki öt éven át felügyelte a foglalkoztatási, szociális és társadalmi összetartozásért felelős szakterületet, portfóliót. Többek között az Európai Szociális Alapot, amely az uniós költségvetés mintegy tíz százalékával gazdálkodik, s az amelynek segítségével megvalósult projektek, létesítmények Magyarországon is mindenütt jelen vannak. 

A biztos kollégák nevében a francia Michel Barnier köszöntötte Andort videó üzenetében. Néppárti politikusként és a belső piaci ügyek biztosaként Barnier nem a szociális érzékenységre volt „predesztinálva”. De valójában nagyon jól együttműködött a magyar biztossal, támogatta annak számos kezdeményezését, és fogékony volt a pénzügyi válsággal együtt járó szociális válságra. Maga Andor László a tőle megszokott diplomatikus stílusban, de elismerte, hogy biztosként valóban küzdenie kellett bizonyos neoliberális beidegződések ellen, és Barnier – bár más pártcsaládot képviselt – ebben jó szövetségese volt. A magyar biztos, akit a nyugati sajtó a német restrikciós politika és a brit bezárkózási demagógia harcos ellenfelének és a Bizottság legbaloldalibb tagjának nevezett, utólag úgy látja, hogy a Barroso-bizottság elvi összetételénél nyitottabb volt a szociális kérdésekre. A búcsúztatásán is megismételte, hogy a pénzügyi piacokat állami és uniós szinten szabályozni kell, s ezért a célért érdemes volt harcolnia. Önmaga és a főigazgatóság közös sikerének nevezte az ifjúsági garancia program létrehozását a tagállamokban,. a szegénység elleni küzdelmet, számos foglalkoztatási és társadalmi felzárkóztatási programot.

A főigazgatósági munkatársak – akik november 1-től már egy belga néppárti biztos alatt dolgoznak majd – számos személyes emléket is felidéztek a rendezvényen. Andor László minden idők egyetlen uniós biztosa, aki az intézmény labdarugó bajnokságán két gólt is rúgott. Különösen a brit kollégák tudták értékelni, hogy a BBC félórás Hard Talk című, a riporter provokatív keménységéről ismert műsorában helyt állt, nem csak kiváló angolsággal, de jó vitakészséggel is. Szinte mindenki szóba hozta, hogy egyetemi oktatói múltját sohasem tagadta meg, mindig szívesen magyarázta el környezetének a szóban forgó – többnyire közgazdasági, pénzügyi – kérdéseket tömör, közérthető módon. Sok ezer twittert írt, előtte pedig e-mailekkel és linkekkel „bombázta” kollégáit, barátait, ismerőseit azzal a mély meggyőződéssel, hogy a tudás, a dolgok sokoldalú megismerése, a tanulás és a tanítás előre viszi a világot. Szóba került végtelen munkabírása, a kora reggeltől késő estig tartó aktivitása, és több száz külföldi útja, ahol minden uniós létesítményt látni akart és mindenkivel beszélgetni szeretett volna, egy-két napba zsúfolva. Igaz, ahogy egy idősebb kolléga irigykedve megjegyezte, a távozó biztos még mindig csak negyvenvalahány éves.

A búcsúztatásnak egyetlen kevéssé örvendetes pillanata volt, de erről sem a laudációt mondó főigazgató, sem Andor László nem tehet. A DG vezetője úgy fogalmazott, Magyarország jelenlegi helyzetét ismerve különösen örvendetes, hogy Andor László mindvégig elkötelezett volt az európai értékek iránt.
Valójában persze Magyarország „jelen helyzetében” a jó magyarok még elkötelezettebbek az európai értékek iránt, mint valaha. Még akkor is, ha a hivatalos Magyarország úgy érzi, hogy nincs szüksége rájuk.