önkormányzati választás;Jászkísér;

2014-10-27 20:28:00

Meg kell ismételni a szavazást Jászkiséren

Jászkiséren meg kell ismételni a polgármester- és a képviselőválasztást a Szegedi Ítélőtábla vasárnapi döntése értelmében. A bíróság azért változtatta meg a helyi és a területi választási bizottság határozatait, mert szavazatvásárlások történhettek az október 12-ei önkormányzati választáson.

A bíróság csak a szavazást ismételtette meg, nem a választási eljárás egészét, ez egyebek mellett azt jelenti, hogy új jelöltek nem indulhatnak a megismételt választáson.

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy - egy megyei internetes lap szerint - a polgármesteri és a képviselői mandátumokat még az ítélőtábla döntése előtt kiadták, tehát még a jogerős eredmény kihirdetése előtt.

A Szegedi Ítélőtábla megállapítása szerint a felülvizsgálati kérelemhez csatolt magánokiratok "kellőképpen valószínűsítik azt, hogy voltak olyan választópolgárok, akik szavazataikért cserébe anyagi ellenszolgáltatást kaptak", tehát szavazatvásárlás történhetett a településen.

Az ítélőtábla jogerős határozatában ezért megsemmisítette a választás eredményét és elrendelte a szavazás megismétlését. A határozat szerint "a választási eljárás ilyen megsértése befolyásolhatta a választás eredményét, hiszen nincsenek arra adatok, hány választópolgár részesülhetett szavazataiért anyagi ellenszolgáltatásban".

A megyei online lap, a szoljon.hu azt írja, hogy a helyi és megyei választási bizottságok a szavazás megismétlését elutasító határozatai után a képviselőknek és a polgármesternek átadták a megbízólevelét.