MSZP;Miskolc;állatkínzás;borztetem;

2014-10-29 06:07:00

Borztetem a szocialista iroda előtt

Micsoda emberek azok, akik ilyen kegyetlen és undorító dologra képesek - füstölgött lapunknak Nyakó István, az MSZP ózdi választókerületi felelőse, aki tegnap reggel megnyúzott, megcsonkított borztetemet talált a párt miskolci irodája előtt. A politikus reggel először a szocialisták Corvin utcai irodája előtt parkoló autó szélvédőjére rakott, újságból vagy szórólapokból kivágott betűkből készített feliratot vette észre, amin az szerepelt: "Már csak a cigányok szavaznak az MSZP-re" és "Így jár minden ávós!". Már indulni akart tovább, amikor észrevette a tetemet, majd rendőröket hívott.

Nyakó kijelentette, a mocskolódó szöveg miatt nem értesítette volna a hatóságot, ahhoz Magyarországon sajnos hozzászokhattak az ellenzéki pártok, de a tetem riasztó és fenyegető volt. A szocialista politikus szerint a fenyegetők készülhettek az akcióra, mert tudhatták, hogy az épület előtt érzékelős lámpát és kamerát helyeztek el, vélhetően ezért viseltek símaszkot. A kamerán rögzített felvételből kiderült, hogy a mocskolódó üzenetet és a nyúzott állatot ketten vitték a helyszínre tegnapra virradóra.

A szocialista párt miskolci szervezetének közleménye szerint "a kegyetlen és undorító performansz egyenes következménye a Fidesz évek óta tartó uszító politikájának, az országot a katasztrófa felé sodró hatalomgyakorlásának. Az MSZP ezt a szörnyű folyamatot szeretné megállítani, amíg nem késő". A párt elvárja a rendőrségtől, hogy minél hamarabb kerítse kézre "a brutális állatkínzást elkövető embereket" - írták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított az ügyben.