Vitézzé avattatta magát egy közismert pop-énekes, akit népzenei ihletésű dalaiért méltán kedvelt a közönség. Jó zenész volt, és ősz fejjel ugyan, de bizonyára még ma is az. Szóval egy azok közül a személyiségek közül, akikre a fiatalok már negyven évvel ezelőtt is mint példaképre tekintettek.
Kicsit meglepő látvány volt, amint ez a sikeres művész, a Kádár-kor ünnepelt sztárja, ez a sokunk által kedvelt ember átszellemülten imádkozva vitézzé ütteti magát, de ezt nem akarom kommentálni, ez az ő dolga. Ami igazán elgondolkodtató, az az, hogy avatási beszédében vitéz nagybányai Horthy Miklósról mondott lelkesült szavakat, majd elénekelt egy dalt, ami így kezdődött: "Legyen úgy, mint régen vót".
Idéznék egy Horthy-korszakbeli cseléd naplójából: "Reggel 6 órára kelek. A gyerekek iskolába járnak, a reggelijüket 7 órára el kell készíteni. Az úr fél 9 órakor reggelizik, a nagyságos asszony 11 órakor, az ágyban. Háromszor kell reggelit főzni takarítás közben. Az ebédet 2 órára készítem el. Mosogatás, konyha rendbehozatala következik és még alig végzem el, már uzsonnát kell készíteni, aztán vacsorát. Ha közben véletlenül marad valami idő, akkor kimosást kell csinálni és vasalni." (Forrás: Gyáni Gábor: Család, háztartás és a városi cselédség című könyve.)
"Legyen úgy, mint régen vót?" Egyik miniszterünk vidéki körútján tartott egy nagy beszédet, amelyben először ősmagyarokról és a hunokról szólt, akik a Tejútról figyelik, hogyan védjük meg ma is a hazát, majd átváltott Horthy dicséretére. Azt a gondolatát, hogy "2010. óta újra esélyünk van arra, hogy erős nemzet legyünk", ezzel az okfejtéssel alapozta meg: "Horthy Miklós egy olyan hadvezér, akit sosem győztek le. Horthy Miklós a legmagasabb katonai rangig jutó állampolgár a magyar történelemben. Horthy Miklós nélkül ma nem lenne Magyarország. Talán egy négyzetméter sem maradt volna belőle!"
Ehhez lehetne néhány ténybeli korrekciót fűzni. Például azt, hogy Horthy-éra politikájának "eredményeképp" kisebb lett (egy faluval) Magyarország, mint a trianoni diktátum szerint volt. Aztán: Horthy egy jelentéktelen mellékhadszíntéren harcolt az első világháborúban (az Adria déli felén) és semmilyen érdemi győzelem nem fűződik a nevéhez, viszont hazánk akkor szenvedte el a legszörnyűbb vereségét, amikor ő volt a Legfőbb Hadúr. És nem ő vitte katonaként legtöbbre (ellentengernagy volt a Monarchia hadseregében), hanem Feketehalmy-Czeydner Ferenc, az újvidéki hóhér, aki a nyilaspuccs után SS-tábornokként tért vissza Magyarországra. Feketehalmyt háborús bűnösként kivégezték, de tény, ami tény: a katonai ranglétrán magasabbra jutott, mint Horthy.
Idéznék Márai Sándortól. "Az új cseléd néhány hete lakik az odúban, melyet a háziak lakóhelyéül jelöltek ki, a konyha szomszédságában. Az odú térfogata két négyzetméter: összehajtható vaságy fér el itt, semmi más. Az ajtóba vert szögekre akasztotta fel a cseléd néhány rongyát, retyerutyáját. De most már, hogy "otthonos" a házban, szemérmesen és óvatosan, kirakta kincseit is. Van egy teababája. Van egy műmárványból készült műtárgya: hölgy, derékig kivágott ruhában. Hol szerezhette ezt?... Van egy kis selyempárnája, foszlott és kócos. Ez mindene. E tárgyak mélyen meghatnak, szemem megtelik könnyekkel, amint nézem." (Szegények kincse.)
Tudja azt a miniszter, ki volt Márai Sándor? Tudja, hogy Horthy Miklós emberi jellem dolgában a bokájáig nem ér fel Márai Sándornak?
De hát semmi sem fekete és fehér, biztosan volt jó oldala is ennek az időszaknak. Nekem hirtelen ilyen hívószavak ugranak be a Horthy-rendszerrel kapcsolatban: falun bevezetett nyílt szavazás, visszaállított botbüntetés, tömeges kivándorlás, gátlástalanul áradó gyűlölködő propaganda, zsidótörvények, Don-kanyar, holokauszt, elrontott kiugrás és aztán Budapest rommá bombázása, a front átvonulása. Kirekesztés, szociális érzéketlenség, katasztrofális külpolitika, modernizáció-ellenesség, értelmetlenül melldöngető magyarkodás, darutollasok, vitézek, és aztán halottak, halottak, halottak tízezerszám, százezerszám.
Miért teszünk úgy, mintha nem az történt volna, ami történt? Az MTI kiadta az egyik horthysta főtiszt, Kozma Miklós születésnapján a róla szóló emlékezést. Leírtak sok mindent, jót, rosszat, többek között leírták, hogy a Magyar Távirati Iroda vezetőjeként Kozma Miklósnak "csalhatatlan érzéke volt a művészi értékek felfedezéséhez". Azt nem írták le, hogy Kárpátalja kormányzói biztosaként ő kezdeményezte és ő hajtatta végre a kamenyec-podolszkiji kiszállítást, tehát felelős tizennyolcezer ártatlan ember brutális meggyilkolásáért.
Nem egyszerűen csak az igazodni vágyó karrier szégyenteljes hullámhegye ez a történelemhamisítás, hanem szinte kategorikus imperatívusz az önmagát, egyébként teljesen alaptalanul, nemzetinek nevező oldalon. Állítsuk példának Bajcsy-Zsilinszky Endre helyett Nyírő Józsefet! Emeljünk idióta szobrokat! Nyomtassunk hazug tankönyveket! Hazudjunk, barátaim! Csapjuk be magunkat. Legalább magunkat csapjuk be, mert mást úgyse tudunk.
De miért? Miért, mi célból kell ostobaságokkal, téveszmékkel, hazugságokkal félrevezetni a lakosságot? Kinek lesz belőle haszna? És ki fog érte keservesen megfizetni?
