Nemzetközi Űrállomás;űrhajós;teherűrhajó;Orbital Sciences;NASA hordozórakéta;Frank Culbertson;

2014-10-30 06:36:00

Felrobbant a NASA hordozórakétája

A kilövés után másodpercekkel, magyar idő szerint kedden röviddel éjfél előtt, felrobbant a NASA hordozórakétája. Az Antares rakétának a Cygnus nevű teherűrhajót kellett volna eljuttatnia a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), s egyebek mellett élelmet és ruhát szállított volna az ott tartózkodó űrhajósoknak.

Az amerikai űrkutatási hivatal megkezdte a robbanás okainak kivizsgálását, ugyanakkor jelezte, továbbra is bízik partnercégében, az Orbital Sciencesben, amelynek ez lett volna harmadik „űrbéli” küldetése.

A rakétát Virginia államból, a wallopsi központról lőtték ki, ám hat másodperccel a kilövés után felrobbant, s hatalmas füstfelhő emelkedett a magasba.

Az űrkutatási hivatal illetékesei igyekeztek jó arcot vágni az esethez. Azt közölték, senkinek sem esett bántódása, s az ISS legénysége sem volt egyetlen pillanatra sem veszélyben. Elismerték viszont, hogy hatalmas anyagi kár keletkezett.

Az eddigi megállapítások szerint a rakéta üzemanyagtartálya robbant fel. Frank Culbertson volt űrhajós, az Orbital Sciences alelnöke azt közölte, még túl korai lenne arról beszélni, mi okozta a balesetet. A teherűrhajó fedélzetén összesen 2,3 tonnányi utánpótlást szállítottak. A cég részvényei zuhannak a katasztrófa óta.

A NASA költségcsökkentő okokból bízott meg magáncégeket rakétakilövéssel. 2013 óta három sikeres kilövést hajtottak végre, ezek közül kettő fűződik az Orbital Sciences nevéhez.

A NASA és a cég között megkötött szerződés értelmében 2016-ig legalább hét további missziót kellett volna végrehajtani a teherűrhajóval.

Alekszej Krasznov, a Roszkozmosz részéről azt közölte, ha az amerikaiak őket kérik meg a szállításra, gond nélkül megoldották volna a feladatot.