bűnügy;Nyugat-Európa;bűnszervezet;prostitúció elleni kampány;

2014-10-30 13:45:00

Tinilányokat is futtató bűnszervezet bukott le

Svájcba, Németországba, Hollandiába és Belgiumba vittek magyar nőket prostitúció céljából egy bűnszervezet tagjai; a férfiakat október 21-én fogta el a rendőrség.

Miskolcon 2012-ben indult nyomozás az ügyben, hogy bűnözők Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nőket visznek döntően nyugat-európai országokba prostituáltnak.

A rendőrség a svájci hatóságokkal nemzetközi együttműködésben dolgozott a bűnszervezet felderítésén, ennek során fogták el másfél év nyomozás után október 21-én a hat férfit Miskolcon, őket előzetes letartóztatásba is helyezte a bíróság. A hatból négy férfival szemben már folyt büntetőeljárás személy elleni erőszak miatt. 

A nyomozás adatai szerint a férfiak 2012 júliusától szervezték a nők nyugat-európai országokba szállítását, a nők a bűnszervezet tagjainak ellenőrzése alatt bordélynegyedekben prostitúciós tevékenységet végeztek, embertelen körülmények között, akár napi 20 órát is dolgoztak. A bűnszervezet 2014 januárjában kiterjesztette tevékenységét Dubajba is, oda három lány utazott. 

A lányokat futtató férfiak egy nőn havonta 6-7 ezer svájci frankot kerestek, volt olyan nő, aki egyetlen nap alatt 1200 svájci frankot keresett, de a pénz jelentős részét le kellett adnia a kitartóknak. 

Azt, hogy összesen hány nőt vittek külföldre, a rendőrség nem árulta el a nyomozás érdekeire hivatkozva. Mindössze annyit közöltek, több tíz nőről van szó, akik jellemzően aluliskolázott, fiatal felnőttek voltak, de volt közülük egy, aki még fiatalkorúnak számít, mivel 17 éves. A nyomozás adatai szerint a nők többsége tudta, milyen munkára megy. 

A rendőrség több nagy értékű gépkocsit, műszaki cikkeket, arany ékszereket és készpénzt foglalt le, és több ingatlant is zár alá vett, összesen 70 millió forint értékben.