Orbán Viktor;tüntetés;internetadó;

2014-10-31 19:43:00

Újabb tüntetés - A szervezők szerint győzelem!

Győzelemnek nevezték a tervezett internetadó elleni tüntetések szervezői, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte az új adótípusról szóló javaslat visszavonását. A tüntetők ismét a József nádor téren gyűltek össze.

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója azt mondta: Orbán Viktor kormányfő most először volt kénytelen beismerni, hogy a többség nem támogatja az "adóját".
A demonstráció résztvevői megtöltötték a tér nagy részét. A rövid tüntetés ezúttal nem folytatódott vonulással, a beszédeket követően az emberek szétszéledtek.

"Győztünk!" - jelentette ki Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója, majd úgy folytatta, visszaszerezték a hitet, hogy alakíthatják saját országukat.
Talán a legfontosabb, ami történet az elmúlt napokban, hogy tömegek fordultak át az eddigi passzivitásból egy aktív állapotba - tette hozzá. Hangsúlyozta: ebben az aktív állapotban kell maradni, mert még "rengeteg dolog van hátra".

Füzessy Károly diákaktivista hangsúlyozta: a javaslat visszavonása azt jelenti, hogy a civileknek sikerült "visszaszerezniük" a politikát. "Ha összefogunk, nagy dolgokra vagyunk képesek" - fűzte hozzá.
Az aktivista ugyanakkor arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy még nincs vége a "feladatnak", ugyanis minden adó ellen fel fognak lépni, amelyet azért akarnak kivetni, mert a "korrupt adóhatóság, a rossz állapotban lévő nemzetgazdaság bevételekre számít".
Megjegyezte azt is, hogy nincs szükség az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett nemzeti konzultációra, hiszen az már megtörtént, így nem kell elkölteni több száz millió forintot.

A mindössze félórás, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé szervezett megmozdulást a szónok "tüntető ünnepnek" nevezte, amivel arra utalt, hogy a javaslat visszavonása az ellene fellépők közös sikere.

Vidéken is tüntettek

Budapest mellett Szegeden és Pécsen demonstráltak péntek este: a baranyai megyeszékhelyen a Széchenyi téren demonstráltak, Szegeden a Klauzál tér mintegy felét töltötték meg a tiltakozók, akik a kormány távozását követelték.

Tüntetés a szegedi Klauzál téren. FOTÓ: MTI, Kelemen Zoltán Gergely

Tüntetés a szegedi Klauzál téren. FOTÓ: MTI, Kelemen Zoltán Gergely

Reggeli előzmény:

A svájci szabadságáról tegnap hazaérkezett kormányfő a Kossuth rádió reggeli műsorában bejelentette: a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be. Orbán Viktor indoklásul azt mondta, azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert "a vita félrecsúszott", "nincs meg a közös alap", az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni - mert "a távközlés áthúzódik az internetre" -, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük.

Az emberek azonban megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, "ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem" - nyugtatta a kedélyeket Orbán Viktor. A kormánynak el kell fogadnia, hogy az ésszerűség mércéjével meg kell mérni minden intézkedést, és ha az embereknek nemcsak hogy nem tetszik egy lépés, hanem ésszerűtlennek is tartják azt, akkor nem szabad megtenni - mondta .

"Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk" - húzta elő a "kommunista-kártyát" a miniszterelnök. Közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható.