MSZP;internetadó;

2014-11-02 11:54:00

Ujhelyi: a Fidesz legyőzhető

Ne essünk tévedésbe, Orbán Viktor még mindig be akarja vezetni az internetadót. A miniszterelnök ugyanis – Svájcból hazatérve - annyit mondott csak, hogy „ebben a formájában” nem lehet bevezetni a sarcot - olvasható Ujhelyi Istvánnak, az MSZP alelnökének nyílt levelében.

A dokumentum így folytatódik:

Orbán azt is mondta, hogy szerinte az emberek félreértették a kormány szándékát: ők ugyanis csak az adóelkerülő távközlési szektort akarták megregulázni egy „adótechnikai” változással. De, tette fel a kezét, meghallotta az emberek hangját, így előbb „nemzetikonzultál” a kérdésben. Mintha a soktízezres tömeg vonulása nem ért volna fel tucatnyi nemzeti konzultációval. Ráadásul a netadó elleni megmozdulás jóval többről szólt, mint egy újabb sarc bevezetéséről, és ezt Orbán is nagyon jól tudja. A nép kinyilvánította akaratát: semmilyen formában nem akar internetadót fizetni. A nép egyértelművé tette: nem akar semmilyen „adótechnikai változtatást” a világháló használatát illetően. Nincs szükség irányított kérdésekkel megerőszakolt konzultációs ívekre, álszent kérdéssorra, elbábozott demokráciára. Orbán cinizmusát és valódi szándékát az ügyben jól bizonyítja, hogy az internetadóról való konzultációt arra a Deutsch Tamásra bízta, aki a világháló lehetőségeiből mindössze annyit értett meg, hogy itt klaviatúra mögé bújva lehet alpárian és gyáván sértegetni bárkit. Olyan „illiberális” módon.

Az internetadó elleni tömegdemonstráció és Orbán részbeni – valójában csak taktikus és átmeneti – visszalépése bővebb és messzebbre mutató tanulságokkal szolgál. Ellenzéknek és civileknek egyaránt. Bizonyítást nyert, hogy igenis van értelme utcára vonulni és van értelme felemelni szavunkat a kormány országrontó, veszélyes, vagy csak egyszerűen ostoba döntései ellen. Ahogyan az egyetemisták korábbi tiltakozásai során, most is világossá vált: Orbán Viktor csak az erőből ért. Nem az indokolatlan erőszakból, hanem a békés, de határozott, kemény és egyértelmű fellépésből. Leginkább azért, mert ilyenkor fizikai valósággá és láthatóvá válik, hogy már nincs meg mögötte az az erős többség, amely 2010-ben még megkérdőjelezhetetlenül megvolt. Igen, ez még akkor is így van, ha a Fidesz választási győzelmei egyértelműek. Ha ugyanis Orbán még biztos tudatában lenne egykori támogatottságának, akkor nem lenne szüksége választási trükkökre, lefojtott nyilvánosságra, koholt vádeljárásokra, pénzkimentő oligarcha-körre. Tudja, hogy csak erőszakos döntésekkel és trükkök százaival őrizheti meg a status quo-ját. Még egy darabig. Amíg ebből a soktízezres tömegből sokszázezres nem lesz. Nincs már messze.

A Fidesz legyőzhető. Az elmúlt napok tömegmegmozdulásai megmutatták, hogy igenis létezik egy másik Magyarország. Amely nem része a nemzeti együttműködés hazug rendszerének. Amelynek van hangja, van véleménye, van saját akarata. Az ellenzéknek az a dolga, hogy támogassa, segítse és - egyetértés esetén – minden erejével képviselje ezt a másik Magyarországot. Most például annak kérlelhetetlen érvényesítésében, hogy sem most, sem a jövőben nem terhelheti adatforgalom alapú adó az internethasználatot. Sok még a dolgunk.

Addig, én továbbra is minden héten meg fogom kongatni a harangokat. Mert demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő