6.oldal;álláskeresés;

2014-11-03 07:24:00

Álomból rémálom

Kerültél már olyan helyzetbe, amikor megkaptad álmaid állását, majd kiugrottál a bőrödből, alig vártad, hogy végre kezdjél, és megváltsd a világot, aztán rémálom lett belőle? Mert volt egy-két vezérürü vagy főboszi, aki már az első pillanattól mindent elkövetett, hogy elűzzön onnan. Mert szerinte neki kellett volna megkapnia azt a munkakört, vagy valami ismerősének, vagy nincs is arra szükség, vagy egyáltalán. Nem is a szemétkedések arzenálján van a lényeg, hanem hogy mit lehet, mit érdemes tenni ilyenkor. Nagyon kényes helyzet. Te vagy az új, messziről jött ember, akit nem ismernek, akiről még bármit elhisznek, aki még nem mozog otthonosan ott. Akinek kérdeznie kellene, aki egy kis támogatásra szorul. Ha ügyesen manipulálnak, könnyedén feltüntethető szakmai hiányosságnak, hogy nem tudod, mit hol tárolnak, mit hol kell keresni, mit hogyan szoktak csinálni a kialakult házirend szerint, annak ellenére is, hogy ez a gyakorlat esetleg helytelen, korszerűtlen vagy épp teljesen szubjektív. Ha sikerül elérniük, hogy alig merj kérdezni, idővel úgyis rájössz magadtól ezekre a dolgokra, csak természetesen több idő kell hozzá. Így aztán, addig ki lehet azzal kezdeni, hogy milyen lassú vagy. Bezzeg Jucika, aki húsz éve csinálja ezt, pillanatok alatt beírja a kis kockás füzetébe! Hogy kikeresni belőle bármit is fél nap? Na és?