Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt;Szári Zsolt;fogási kvóta;Balatoni Horgászkonferencia;

2014-11-04 06:13:00

Halfogási kvótaemelés balatoni horgászoknak

A horgászzsákmány igazságosabb elosztása érdekében fogási kvóta bevezetését tervezi az "aránytalanságok elkerülése érdekében" a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) - hangzott el a Tihanyban megrendezett Balatoni Horgászkonferencián.

A süllő, a balin, a csuka és a ponty esetében pedig - a halak hatékonyabb szaporodása érdekében - megemelnék a méretkorlátokat. A tervezet szerint egy horgász legfeljebb száz nemeshalat - pontyot, fogast vagy süllőt - zsákmányolhat és tarthat majd meg egy fogási évben.

Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója a tavaly december óta felfüggesztett balatoni halászattal kapcsolatban azt nyilatkozta, még nem dőlt el, hogy folytatódik-e valamilyen módon a halászat a Balaton medrében.

A vezérigazgató arról is beszámolt, a busa gyérítése továbbra is feladat: a korábbi becslések szerint 3-5 ezer tonnányi busa lehet még a tóban, amiből évente 130 tonnányit fogtak ki a korábbi módszerekkel.

"Ez nem volt hatékony, és nem fog hiányozni" - fogalmazott a vezérigazgató. Szári arról is beszámolt, hogy a haltelepítések szerkezetén is változtatni kívánnak a jövőben, akár öt-tízszeresére megemelve a süllők számát, míg a telepített ponty mennyiségét valamennyivel csökkenteni szeretnék.

Az pedig még a kutatók számára is rejtély, hogy a tápanyagban szegénynek számító Balatonban mitől érzik olyan jól magukat és híznak nagyra a busák.

A rendezvényen szó esett arról is, hogy csökkent a Balatonon az orvhalászok száma, ugyanakkor szervezettebbé vált a ténykedésük. A halőrök munkáját nehezíti az is, hogy van olyan magán-, sőt minisztériumi tóparti ingatlan is, ahová nem engedik be őket.

Ezen változtatni kívánnak, és a tervek között szerepel a halőrök számának növelése, technikai felszereltségük javítása, és egy bármikor bevethető, rendkívüli halőri csoport létrehozása.