Bulvár;együttes;Omega;N. Mihály Tamás;Molnár György;Kóbor János;

2014-11-03 10:44:00

"Élt 52 évet"- Szétszakadt az együttes

A legkomolyabb ellentét a csapatban másfél éve bontakozott ki és szép lassan felemésztette - írja a Bors.

Az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás könyvet írt a zenekari évekről, és elmondta a Borsnak, hogy Kóbor János nem vette be új produkciójába, ami már több mint egy éve létezik.

– Az Omega Oratóriumban, amelyben az együttes dalait szimfonikus kísérettel és kórus közreműködésével adják elő, sem Molnár György, sem jómagam nem vagyok benne. Kóbor János úgy gondolta, más zenészekkel fogja megvalósítani a produkciót. Amikor az egész napvilágot látott, ha nem is fájlaltam, de furcsállottam, mostanra pedig tudomásul vettem. Ők fellépé­sekre járnak, most már nem csak templomokba, hanem rendes koncerttermekbe, sőt külföldre is, én pedig színházi zeneszerzőként szeretném folytatni a további pályafutásomat – tette hozzá Mihály Tamás.

Kóbor János, az Omega alapítója szerint nem az az érdekes, hogy mi miért nincs, hanem, hogy mi miért van.

– Az Omega Oratórium teljesen önálló produkció, amin van, aki nem akart részt venni. Egyébként sosem kérdezte meg senki, hogy mi Mihály Tamás produkcióiban miért nem veszünk részt. Természetesen minden omegásnak helye van a színpadon, akár együtt, akár más felállásban. Egyébként nem tudok még egy olyan zenekart, aki a kivált tagjait rendszeresen meghívja a koncertjeire. Benkő Lászlón és rajtam kívül ezt az ötvenhat évet senki nem csinálta együtt végig, de mi minden omegásra úgy tekintünk, hogy ennek a részesei. Mindegyikük ugyanolyan tag marad – mondta a Borsnak Kóbor.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

A zenekar 1962-ben alakult Kóbor János énekessel, Benkő László billentyűssel, benne volt még Tornóczky Ferenc gitáros, Varsányi István basszusgitáros, Láng Péter szaxofonos, Künsztler Tamás dobos és Bánkúti Győző trombitás. Mihály Tamás 1967-ben csatlakozott a bandához, 1968-ban egy idôre Presser Gábor is teljes jogú tag lett. 1971-től Mihály Tamás, Kóbor János, Benkő László, Molnár György és Debreczeni Ferenc jelentik az Omegát.

A teljes cikket itt olvashatja.