Bayern München;Josep Guardiola;Rudi Garcia;labdarógó Bajnokok Ligája;

2014-11-05 06:53:00

Robbenék megint gáláznának

Ma újabb nyolc mérkőzést rendeznek a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában. Papíron ugyan a szerdai kör rangadója a Bayern-AS Roma találkozó lesz, ám kiindulva a két héttel ezelőtti római 1-7-ből, nagyon meglepő lenne, ha Rudi Garcia együttese akár egy pontot el tudna hozni a müncheni Allianz Arenából.

Josep Guardiola ezért azt sulykolja játékosaiba, ne vegyék fél vállról a meccset, s teljesen más 90 percre számíthatnak, mint legutóbb.

A Romától nyáron vásárolt védő, Mehdi Benatia, akit az olasz publikum rendre kifütyült az ottani találkozón, szintén úgy látta, nem mehetnek biztosra az olasz bajnokság második helyezettjével szemben. „Az AS Roma nagyszerű csapat akkor is, ha hétvégén kikapott a Napolitól” – hangoztatta.

Az udvarias megnyilatkozás ellenére Münchenben újra biztos győzelemre számítanak. Annál is inkább, mert Ribéry ismét bevethető: szombaton csereként a Dortmund ellen is pályára lépett, s látszott, hamarosan visszanyerheti régi formáját.

A müncheniek várhatóan a Borussia elleni meccshez hasonlóan a 3-3-3-1-es formációt választják. Rudi Garcia számára a védelem megerősítése lehet a cél, szélső hátvédként Maicont, illetve Holebast vetheti be.

Nagy kérdés a 38 éves Francesco Totti formája, aki lassú öregúrnak tűnt legutóbb a Bayern játékosainak gyűrűjében. Ha a Roma kikap, s a Manchester City megveri a CSZKA Moszkvát, az olasz gárda lecsúszhat a harmadik helyre. A Bayern győzelme esetén továbbjutna a csoportból.

Az F csoport rangadóján az Ajax a Barcelonát fogadja. A katalánokat nagyon megviselte a Real Madrid ellen elszenvedett másfél héttel ezelőtti bajnoki vereség, mivel hétvégén otthon a Celta Vigótól is kikaptak úgy, hogy a Real elleni találkozóig gólt sem kaptak.

Sok szurkoló részéről meg is rendült a bizalom Luis Enriquében. Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke ugyanakkor nyíltan kiállt a tréner mellett, hangsúlyozta, a „blaugranánál” nincs edzőkérdés, s nem is lehet válságról beszélni. Úgy vélte: a siker kulcsa a türelem.

Ha a Barcelona nem szerezne pontot Amszterdamban, alighanem a szurkolók ez utóbbit egyre jobban kezdenék elveszíteni. Johan Cruyff, a klub egykori legendája leszedte a keresztvizet a gárda jelenlegi vezetéséről.

„Amikor még az UNICEF feliratot viseltük a mezünkön, a Barcelona igazi gyöngyszem volt. Most meg fájó odapillantani”. Ma is megosztja a szurkolókat, hogy a Qatar Foundation vált a fő mezszponzorrá, sokan a klub erkölcsiségét látják veszélyben.

A csoport másik meccsén a Paris Saint-Germain számára kötelező a győzelem a ciprusi APOEL ellen, egy esetleges diadal már a továbbjutást jelentené Laurent Blanc tanítványai számára.

A 4. forduló programja
Kedd
A találkozók lapzártánk után értek véget.
A csoport :
Malmö-Atlético Madrid
Juventus-Olimpiakosz
Az állás: 1. Atlético Madrid 6 pont (8-3), 2. Olimpiakosz 6 (4-4), 3. Juventus 3 (2-2), 4. Malmö 3 (2-7)
B csoport:
Real Madrid-Liverpool
Basel-Ludogorec
Az állás: 1. Real Madrid 9 pont, 2. Ludogorec 3 (3-4), 3. Liverpool 3 (2-5), 4. Basel 3 (2-6)
C csoport:
Zenit-Leverkusen  1-2
Benfica-Monaco
Az állás: 1. Bayer Leverkusen 6 pont, 2. Monaco 5, 3. Zenit 4, 4. Benfica 1
D csoport:
Dortmund-Galatasaray
Arsenal-Anderlecht
Az állás: 1. Borussia Dortmund 9 pont, 2. Arsenal 6, 3. Anderlecht 1 (2-6), 4. Galatasaray 1 (2-9)
Szerda
E csoport:
Manchester City-CSZKA Moszkva (20.45)
Bayern München-AS Roma (20.45, Tv: Digisport2)
Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. AS Roma 4, 3. Manchester City 2, 4. CSZKA Moszkva 1
F csoport:
PSG-APOEL (20.45)
Ajax-Barcelona (20.45, Tv: Digisport1)
Az állás: 1. PSG 7 pont, 2. FC Barcelona 6, 3. Ajax 2, 4. APOEL 1
G csoport:
Sporting-Schalke (20.45)
Maribor-Chelsea (20.45)
Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. Schalke 04 5, 3. Maribor 2, 4. Sporting 1
H csoport:
Sahtar Donyeck-BATE (20.45)
Athletic Bilbao-Porto (20.45)
Az állás: 1. Porto 7 pont, 2. Sahtar Donyeck 5, 3. BATE 3, 4. Athletic Bilbao 1