Írószövetségi körökben elterjedt a híre, hogy a 80 éves Pomogáts Béla élete és életműve megbecsüléséül kitüntetésre terjesztették föl. Meggyőződéstől, ízléstől függetlenül mindenki magától értetődőnek vélte ezt a gesztust, hiszen Pomogáts, közel 250 könyvében és az általa szerkesztett antológiáiban fontos felismerésekkel gazdagította az irodalomtudományt, egyszersmind a magyar kisebbségek köztiszteletben álló védelmezője, irodalmaik feltárója. Még természetesebbnek gondoltuk kitüntetését abban a tudatban, hogy olyan személy is részesült állami elismerésben, aki a 20. század meghatározó magyar folyóiratát zsidó lapocskának nevezte, s Adyt is lezsidózta. Az illető ugyan nem dicsekedhet komoly irodalomtörténészi teljesítményekkel, de nyilván rendelkezik olyan rejtett érdemekkel, amelyeket hivatalosan is méltányolni kellett.
Pomogáts Béla állítólag azért nem kaphatott kitüntetést, mert némelyik cikkében bírálta a fennálló hatalom általa helytelennek gondolt intézkedéseit. Ha így van, az a bírálat jogának – amely a demokrácia alapértéke – elvetése. Akkor viszont a kitüntetések elnevezésén mindenképpen változtatni illenék. Nem a Magyar Köztársaság kis-, közép-, és nagykeresztjét kapná a kitüntetett, hanem az uralkodó pártét. Így egyértelmű volna, hogy nem az egyetemes magyar kultúra színvonalas és elkötelezett művelőjét, hanem a pártkatonát jutalmazzák. Hogy ez helyénvaló-e vagy sem, döntsék el azok, akik a kitüntetettek személyéről határoznak. Döntésüket követően pedig nézzenek a tükörbe!
