Szekszárd;önkormányzati választás;

2014-11-05 17:55:00

Négy szavazókörben ismételnek Szekszárdon

Szekszárdon négy szavazókörben megismételt választást tartanak vasárnap, miután a Pécsi Ítélőtábla az LMP felülvizsgálati kérelmére megsemmisítette az október 12-i választás eredményét.

A választáson azokra a polgármesterjelöltekre és önkormányzati képviselőjelöltekre szavazhatnak a választók, akik az október 12-i választáson indultak - mondta Göttlinger István, a helyi választási iroda vezetője. A négy szavazókörben akkor 2883 volt a szavazásra jogosultak száma, ebben lényeges változás nem várható - tette hozzá.

A bírósági felülvizsgálat szerint a 7-es egyéni választókerület 28., valamint a 8-as választókerület 27., 29. és 30. szavazókörében kell megismételni a választást. Mind a négy kör szavazóhelyisége a Szent-Györgyi Albert utcai Dienes Valéria Általános Iskolában működik, ott, ahol a megyeszékhely nemzetiségi választását is tartották.

Az ítélőtábla azért semmisítette meg a négy szavazókörben született eredményeket, mert bizonyítottnak látta, hogy pénzt adtak a szavazatokért, és szervezetten szállították a szavazókat. A bírósági határozat megemlíti a tanúvallomásban Sárközi Jánosként szereplő, a cigány nemzetiségi önkormányzati választáson Lungo Drom-jelöltként mandátumot szerző képviselőt, aki egy tanú szerint kétezer forintot fizetett a szavazatokért. A felülvizsgálati kérelem a nemzetiségi választásra nem vonatkozott.

Szekszárdon négy polgármesterjelöltre, valamint a két választókerületben négy-négy képviselőjelöltre lehet szavazni.

Október 12-én 41,8 százalékos részvételi arány mellett Ács Rezső (Fidesz-KDNP) korábbi alpolgármester 5469, a baloldali ellenzék egy részének támogatását élvező Hadházy Ákos (LMP) 4773 szavazatot kapott, az ismétlésre kijelölt négy szavazókörben 57-tel szavaztak többen Ács Rezsőre, mint az LMP-s jelöltre.

A két választókerületben két Fidesz-KDNP-s jelölt, Máté István és Máté Péter kapta a legtöbb szavazatot. A 7-es kerületben szoros eredmény született: Máté Istvánra 35-tel érkezett több szavazat, mint az MSZP-PM-Együtt-DK által támogatott Ilosfai Gáborra, a vasárnap újra választó 28-as, 655 fős szavazókörben pedig mindössze három voks volt a különbség.

Az októberi választáson a tolnai megyeszékhely többi nyolc választókerületében is a Fidesz-KDNP-jelöltek győztek, az akkori eredmények szerint a töredékszavazatok után az MSZP-PM-Együtt-DK két, az Összefogás Szekszárdért Egyesület és a Jobbik egy-egy mandátumhoz jutna.