úszás;aranyérem;Hosszú Katinka;úszók rövidpályás országos bajnokság;

2014-11-06 21:20:00

Hosszú Katinka öt arannyal indított

Hosszú Katinka mind az öt számban, amelyben elindult, aranyérmet szerzett az úszók rövid pályás országos bajnokságának csütörtöki nyitónapján.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Vasas klasszisa a százhalombattai viadalon 50 és 100 méter gyorson, 200 méter háton és 200 méter vegyesen nem talált legyőzőre, 100 mellen pedig másodikként csapott a célba az izraeli Amit Ivry mögött, de az országos bajnoki cím így is az övé lett.

"Igazán annak örülök - mondta Hosszú Katinka -, hogy az idők egészen jók lettek, például ötven gyorson. Úgy fest, kétszáz vegyesen most már bármikor, bármilyen állapotban és terhelés mellett tudok 2:07-et jönni, ami kifejezetten jó érzés." 

A férfiak mezőnyében egyéniben senki sem tudott duplázni. Cseh László két arannyal és egy bronzzal zárt. A nap legértékesebb időeredménye Bernek Péteré volt, aki 400 méter gyorson a hatodik helyre ugrott a világranglistán.

A csütörtöki előfutamokban kilenc, a döntőkben pedig öt korosztályos rekord dőlt meg, a legaktívabb Gyurinovics Fanni volt, három csúccsal, de Késely Ajna is úszott egyet. Mindketten a felnőtt válogatottal tarthatnak majd decemberben a dohai világbajnokságra. Az ob pénteken folytatódik, a döntők akkor is 17 órakor kezdődnek.