Szerintem;KDNP;vasárnapi nyitvatartás;

2014-11-10 07:17:00

Nem csak Isten igéjével…

…kenyérrel és vízzel is él az ember. A KDNP évek óta próbálkozik, hogyan lehetne az Úr napján, vasárnapon bezáratni a boltok többségét, különösen a plázákat és a bevásárlóközpontokat. Ez a fafejű, fundamentalista törekvés nem törődik a mai kor kereskedelmi szokásaival, így az autós bevásárlás elterjedésével, sem azzal, hogy ennek anyagi előnyei is vannak az emberek számára. Nem törődik a kiskereskedelemben foglalkoztatottak munkahelyének megőrzésével, sem a hétvégi forgalom kényelmével, azokkal, akiknek ez, bármiért is, jobban megfelel. Őket csak az érdekli, hogy mindenki áhítatban, misére járva töltse a szabadidejét. A dolgozók érdekvédelme a szakszervezetek feladata volna, és nem az egyházé, amelynek a KDNP a fő lándzsahordozója, mint ezt Semjén úrtól tudjuk. Esetleg a Munka törvénykönyvének fi deszes változatát nem kellett volna támogatni, ha már annyira érdekvédők lettek! Jó lenne, ha ezt a mai társadalmat nem évezredes szabályok alapján próbálnák átszervezni.

Az Úr, miután megteremtette a világot, a hetedik napon megpihent, ám ez a világ nem olyan, hogy a hétvégén mindenki pihenhessen. Egyébként fiatalkoromban szombaton is dolgozni kellett, ha csak fél napot is. A Bibliában sehol sem szerepel a szabad szombat intézménye, akkor talán ezt is meg kellene szüntetni? Továbbá: a javaslat mindenkire vonatkozik, vagy csak a keresztényekre? Esetleg a zsidóknak a szombatot, az iszlám híveinek a pénteket kellene szigorúan munka nélkül tölteniük? A világ sokkal többrétű, mintsem azt Semjén úr és társai el tudják képzelni. Ha nem tudják jobbá tenni, legalább ne rontsanak rajta!