Mondhatnánk talán, van valami „sorszerűség” is abban, hogy éppen azon a napon született, amelyen a magyar költő óriást, Radnóti Miklóst megölték Abdán, nem is nyilas pribékek, hanem a Horthy-rendszer „snájdig” katonatisztjei.
Radnóti a holokauszt egyik áldozata volt, Kertész Imre szerencsés túlélője, tanúja, aki veleszületett tehetsége okán hűséges és megrázó tanúvallomást adott a világnak a förtelmek förtelméről.
Ezt díjazta a „Sorstalanság” elismerésével a nagy tekintélyű nemzetközi zsűri. Több olyan irodalmi Nobel-díjas van, akinek a műve örök értékű, de azon az egyetlen alkotáson kívül sok más kötete lassan elfelejtődött.
Kertész Imre az író, noha hihetni lehetne, a haláltáborok világának eseményeiben nagy változatosságot nem kínál, mégis egész oeuvre-t kerekített belőle. Európa és a világ tömérdek nyelvére lefordítva, nemzedékeket nevelve velük. Élő és szüntelenül jelenlévő „lágerirodalmat”.
A konzervatív magyar kormányzat az idén - elismerve az életmű nemzetközi értékét - Kertész Imrének is odaítélte a legrangosabb állami kitüntetést, a Szent István díjat.
Akadtak kétkedők, akik tamáskodtak, megköszöni, de nem veszi át, mert túlságosan jó viszonyban nincs az illetékesekkel, De szerencsére mindkét oldal bölcs volt.
Orbán Viktor is, aki kellő tisztelettel köszöntötte a Mestert, Kertész Imre is, aki illő áhítattal fogadta el a rangos díjat, és kifejtette azt is, az okos sokoldalúság az, amire mindannyiunknak szükségünk van. Szép ünnepség volt.
Kertész Imre egyébként egyes hírek szerint gyöngélkedik, de dolgozik, A kitüntetéssel szinte egy időben, az idén tavasszal jelent meg legújabb kötete, „A végső kocsma”, amelyben inkább amolyan esszészerű rövidebb írásokban, többnyire filozofikus gondolatokkal fejti ki nézeteit mindarról, ami töprengésre készteti. Újabb gondolatokra serkent. Fiatalít, buzdít tovább.
