Forma-1;Lewis Hamilton;Brazil Nagydíj;Nico Rosberg;

2014-11-11 06:58:00

Rosberg már tudja, Lewis legyőzhető

Noha a Brazil Nagydíj előtt egy fabatkát sem adtak volna sokan azért, hogy Nico Rosberg képes lehet még az idén versenyt nyerni, sőt, akár a vb-címet is megszerezni, a német interlagosi teljesítményét látva azonban még bármi előfordulhat.

Ugyanis a Mercedes németje hibátlan teljesítményt nyújtott, így bőven versenyben maradt az összetettbeli győzelemért. Rosberg úgy véli, végig irányítása alatt tartotta a versenyt.

„Biztos voltam benne, hogy magam mögött tudom tartani Lewist. Már az első etapban úgy láttam, hogy kontrollálni tudom a különbséget, így csak azon kellett dolgoznom, hogy ne kerülhessen támadási közelségbe” – árulta el idei ötödik futamgyőzelmét bezsebelő pilóta. Ugyanakkor nem titkolta azt sem, sokat segített neki Hamilton hibája.

„Abu-Dzabiban nyernem kell, de Lewis segítségére is szükségem lesz a cím elhódításához. Meglátjuk mi fog történni, mindenesetre Brazíliában ő is megmutatta, hogy képes hibázni. Bevallom, jó volt látni az esetet, és nagyon remélem, hogy emiatt kissé csorbult az önbizalma” – jelentette ki az Autosportnak Rosberg.

Egy biztos, a duplapontos rendszer neki sem tetszik, annak ellenére, hogy nagy részben ennek köszönheti azt, hogy még élnek a vb-esélyei.

„Eléggé mesterkéltnek találom, és összességében nem is tetszik. De a mostani helyzetben nekem ez nagyszerű. Vannak viszont más sportágak, ahol próbálkoznak ilyesmivel, mint például a NASCAR-ban, és egész sikeres. Egy próbát megér, aztán meglátjuk” – vélekedett Rosberg.

Nemzetközi sajtóvisszhang
Bild (német): "Rosbergnek most csodára lesz szüksége Abu-Dzabiban."
Berliner Morgenpost (német): "Rosberg az elmúlt hónapok legjobb teljesítményét nyújtotta, s új lendületet adott világbajnoki reményeinek."
Daily Telegraph (brit): "Nico Rosberg élete versenyét futotta."
The Times (brit): "Brazíliai győzelme az egyik legkedvesebb emléke lesz Rosbergnek."
La Gazzetta dello Sport (olasz): "Rosberg időt és reményt nyert."
La Stampa (olasz): "Rosberg mindent nyílttá tett."
Marca (spanyol): "Ha Hamilton nem esik ki Abu-Dzabiban, akkor világbajnok lesz."
Le Figaro (francia): "Nico Rosberg még nem szólt az utolsó szó jogán."
Österreich (osztrák): "Rosberg visszavágott Brazíliában."