A leletet Frankfurt am Main közelében, a messeli barnaszén- és olajpalabányában tárták fel. A lelőhelyről - egy ősi tó fenekéről - már eddig is számtalan értékes fosszília, emlősök, madarak és más állatok maradványai kerültek napvilágra - olvasható az EurekAlert hírportálon.
Az őskori állatoknak tulajdonképpen nem maradtak fenn a lágyrészei. A tófenékre lesüllyedt tetemeket az oxigénhiányos környezetben élő anaerob mikroorganizmusok azonnal "kezelésbe vették", és a lágyrészek bomlásnak indultak. E folyamat során a baktériumok szén-dioxidot termeltek, amely a tó vízében lévő vasionokkal lépett kölcsönhatásba, karbonát-ásványt, szideritet (Fe2CO3) képezve. Ily módon a baktériumok saját magukat "falazták be". Ez a vékony, "kőbe ágyazott" fosszilis baktériumréteg "alkotja újjá" az egykor elenyésző lágyszövetek körvonalait. Ily módon a messeli fosszílak esetében nem az ősállatok maradványai, hanem "újrarajzolt" képük maradt fenn.
Az ősló (Eurohippus messelensis) 47 millió évvel ezelőtt pusztult el. A röntgenvizsgálatok kimutatták, hogy az apró, foxterrier nagyságú jószág mellső végtagjain 4-4 ujj volt, míg hátsó lábain három-három. Megőrződött a méhe, az uterust rögzítő széles méhszalag és láthatóvá vált a placenta is. Ez a méhlepényes emlősök második olyan fosszílizálódott egyede, amelynél megőrződött a placenta.
"A magzat csaknem minden csontja eredeti helyzetében maradt, csupán a koponyája zúzódott szét" - magyarázta a vizsgálatokat irányító Jens Lorenz Franzen.
A magzat mérete és teljesen kifejlett tejfogai arra utalnak, hogy a kanca közvetlenül a kiscsikó világrajövetele előtt pusztult el. A méh pozíciója és a magzat elhelyezkedése viszont arra enged következtetni, hogy nem az ellés közben fellépett rendellenességek okozták az anyaállat és kicsinye halálát.
