Előfizetés

Ők lehetnek a selejtezők hősei

Kövér Dávid, Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2014.11.12. 06:53
Isco FOTÓK: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőkön sok mérkőzésen csak egy apró mozzanat dönthet. S nem feltétlenül a legnagyobb sztárok, mint például Cristiano Ronaldo, dönthetik el a találkozókat, hanem kevésbé ismert játékosok, akikre csak az utóbbi időben kezdett felfigyelni a futballszerető közvélemény.

Dusan Tadic (Szerbia)

Amikor Ronald Koemant, a Southampton menedzserét a napokban arról faggatták, nem okozott-e nehézséget egy teljesen új csapatot építeni, hiszen a szentek tavalyi gárdája félig-meddig szétszéledt, a Barcelona egykori legendája azt válaszolta, nem, hiszen Hollandiában ennek már régi hagyományai vannak.

Dusan Tadic

Dusan Tadic

Hogy ez mennyire így van, mutatja: csapata a második helyen áll a Premier League-ben. A siker egyik fontos szereplője a szerb szélső, Dusan Tadic, akit a Huffington Post hét elején megjelent cikkében a Southampton „ékkövének” nevezett.

A holland Twentétől érkezett Tadic kiválóan helyettesítette a Liverpoolhoz távozott Adam Lallanát. Az eddigi találkozókon kétszer választották a meccs emberének.

Nála csak Cesc Fábregas és Gylfi Sigurdsson adott több gólpasszt az angol bajnokságban. Így kulcsszerep vár rá a dánok elleni pénteki Eb selejtezőn is.

Isco (Spanyolország)

Amikor a szezon elején 80 millió euróért leszerződtette a Real Madrid a világbajnokság gólkirályát, a kolumbiai James Rodríguezt sokat úgy gondolták véget ért Francisco Román Alarcón Suárez, ismertebb nevén Isco számára a nem túl hosszú „királyi” pályafutás, mondván Gareth Bale-lel, Luka Modriccsal, Toni Kroosszal és Rodríguezzel rendelkező középpályán csupán epizód szerep jut majd a fiatal spanyolnak.

A walesi Bale sérülésével azonban lehetősége nyílt a 22 éves középpályásnak a bizonyításra, és élt is vele. Carlo Ancelotti, a Real vezetőedzője olyannyira meg volt elégedve Isco teljesítményével – aki a bajnokságban 1 gólt és 5 gólpasszt jegyzett - , hogy hírek szerint megfelelő ajánlat esetén hajlandó megválni a világ legdrágább játékosától, Baletől is.

Iscót egyébként a Liverpool szeretné a soraiban tudni. A spanyol válogatottban is nagy szerep hárulhat a középpályásra, hiszen nem kezdte túl rózsásan a selejtezőküzdelmeket Vicente del Bosque alakulata.

Három mérkőzésen már összeszedtek egy vereséget Szlovákia ellen, így szükség van Isco jó játékára a szombati Fehéroroszország elleni összecsapáson.

Daniel Welbeck (Anglia)

A Manchester United nevelés, Daniel Welbeck Falcao érkezésével létszám fölöttivé vált az idei szezonban is meglehetősen gyengén muzsikáló rekordbajnoknál.

Danny Welbeck

Danny Welbeck

Az Arsenal készséggel fogadta soraiba, ahol egyelőre nem nyújtott maradandót (8 bajnoki mérkőzésen 2 gól, 2 gólpassz a mérlege). Az angol válogatottban viszont sziporkázik. Három meccs, három gól.

A csatár nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a „háromorszoszlánosok” egyelőre megállíthatatlanok. Százszázalékos teljesítménnyel, gólt sem kapva vezetik az E csoportot.

Roy Hudgson szövetségi kapitány nagy valószínűség szerint a kezdőben nevezi majd Welbecket a szombat este Szlovénia elleni mérkőzésen.

Rubin Okotie (Ausztria)

A G csoport meglepetéscsapata Ausztria, amely három forduló után vezeti a tabellát maga mögé utasítva Oroszországot, Montenegrót és Svédországot.

Rubin Okotie

Rubin Okotie

Most azonban nagy rangadó vár a sógorokra, hiszen Oroszország lesz az ellenfél. Nagy szerepe lehet a találkozón a nigériai apától és osztrák anyától született Rubin Okotiének, aki Montenegró ellen a győztes találatot szerezte.

Nagy fegyvertény, hogy egy másodosztályú csapatból, a Bundesliga 2-ben igen gyatrán szereplő 1860 Münchenből lehetett válogatott.

A bajor együttesben 12 mérkőzésén nyolc gólt szerzett. Az előző tavaszi szezonban a dán Sonderjyskében szerepelt kölcsönben, itt 15 meccsén 11-szer talált a hálóba. Ha az 1987-es születésű csatár így folytatja, jövőre biztosan jobb együttesben találhatja magát.

Danijel Subasic (Horvátország)

A horvátok és az olaszok pontveszteség nélkül állnak a H csoport élén, vasárnap azonban épp egymás ellen vívhatnak nagy rangadót. Fontos szerepet játszhat, melyik válogatott kapusa fog ki jobb napot.

Danijel SubasicFOTÓK: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Danijel SubasicFOTÓK: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Danijel Subsasic, a horvátok hálóőre sokkal kevésbé ismert, mint a hazai környezetben védő Gianluigi Buffon, ám a 30 éves kapus eddig egy gólt sem kapott három válogatott meccse során.

Subasic a Zadar, majd 2012-ig a Hajduk Split hálóőre volt, ekkor került az akkor még másodosztályú Monacóhoz. Bár tavaly nyáron az orosz tulajdonos rengeteget költött a hercegségi gárda megerősítésére, Subasic helye a kapuban megkérdőjelezhetetlen maradt.

A válogatottban pedig Stipe Pletikosa után lett biztos kezdő, eddig összesen kilenc találkozón lépett pályára a Niko Kovac által irányított nemzeti tizenegyben.

Szulák Andrea Kaviár és lencsével készül az újévre

Publikálás dátuma
2014.11.12. 06:50

A tévénézők november 19-én a FIX TV Bóta Café című műsorában találkozhatnak Szulák Andreával. Bóta Gábor – lapunk munkatársa - színikritikus fogja faggatni az életéről, munkájáról csaknem egy órán keresztül. A nézők telefonon keresztül kapcsolódhatnak be az élőadásba.

- Adódik a kérdés: milyen viszonyban van a kritikusokkal?

- Azt gondolom, hogy a jó kritikára, amelyik tükröt tart az ember elé, érdemes odafigyelni. Én azokat a kritikusokat nem szeretem, akik valamilyen prekoncepcióból kiindulva lényegében önmegvalósító tornamutatványként fogják fel a soraikat. Ezekből a megnyilvánulásokból a művésznek nehéz kiszűrni hasznos útmutatókat. Szerencsére Gábor az előző típus, így biztos vagyok benne, hogy jót fogunk beszélgetni.

- A helyzet mindenesetre nem ismeretlen, hisz pár évvel ezelőtt ön is volt egy beszélgetős műsor háziasszonya.

- Én már annyi mindent csináltam a pályámon, hogy ez is belefért – bár igazából sosem éreztem a magaménak. Annál én erőteljesebb egyéniségnek gondolom magam, hogy mások által megfogalmazott kérdéseket tolmácsoljak mások által elém terelt vendégeknek. Magyarán nem szerettem azt a felállást, míg például más műsorokban, például az Activityben, valósággal lubickoltam a „szerepemben”.

- Ezzel nyilván nincs összefüggésben, de mostanában képernyőn ritkábban látjuk. Így hozta a sors, vagy tudatos döntés következményeként került előtérbe a színpad, az előadói pódium?

- Mint igazi Vízöntő sem a véletlenre, sem holmi külső tényezőkre nem szoktam hagyatkozni. Tervezhetőbb, a családomra több időt hagyó munkatempóra váltottam, amit a színházi produkciók sokkal inkább tudnak biztosítani.

- Egyáltalán nem tűnik fáradtnak, pedig három színház között pendlizik, illetve egy újabb bemutató okán már négyfelé kell „szakadnia”.

- Igen, januártól próbáljuk a József Attila Színházban a Kaviár és lencsét Verebes Pista rendezésében, amiben nagyszerű szerepem lesz, tehát ünnepek után nincs „pihi”. De közeledve a karácsonyhoz már nagyon vigyázok a szabadidőmre, hiszen azoknak az ajándékoknak az elkészítésére is kell időt szakítanom, amit a családnak és a barátaimnak szánok. Szerencsére a sütés-főzésben már van egy kis kukta segítségem, immár 7 éves Rozina lányom.

- Amiről csak az jut eszembe, hogy mások anyukája is volt nemrég, tartja-e a kapcsolatot az Ének iskolája osztállyal?

- Minden „tanulóm” sorsát nyomon követem, de akire igazán oda kell – nem csak nekem – figyelnünk, az Mata Ricsike. Noha a szülei mindent megtesznek azért, hogy Ricsinek és három testvérének megadjanak mindent, sajnos kilátástalan helyzetbe kerültek, ezért csak a jó szándékú emberekben bízhatnak. Amit én tehetek, hogy Ricsit magammal viszem fellépni, például a legközelebbi alkalommal, amikor Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak lesz egy jótékonysági koncertje Tatabányán.

- Nyilván az ilyen típusú felkérések így karácsony előtt megszaporodnak...

- Ezek is, de hál istennek kedveltek a meglévő műsoraim is, a Dizőz, vagy éppen a Szeretni Bolondulásig. Ugyanakkor egyre inkább élvezem, hogy a koncertek és a zenés darabokban vállalt szerepeim mellett tisztán prózai alakításokban is kipróbálhatom magam.

- Ha már említésre került a karácsonyi készülődés, beavatna egy-két otthoni „próbafolyamatba” – gondolok itt azokra a finomságokra, amik a konyhában készülnek.

- A közvetlen környezetem „közönségszavazatai” alapján idén is a kézzel készített trüffel bob-bon, az angol zabkeksz, és a narancsos csokilikőr viszik a prímet, a receptek természetesen titkosak!