- Adódik a kérdés: milyen viszonyban van a kritikusokkal?
- Azt gondolom, hogy a jó kritikára, amelyik tükröt tart az ember elé, érdemes odafigyelni. Én azokat a kritikusokat nem szeretem, akik valamilyen prekoncepcióból kiindulva lényegében önmegvalósító tornamutatványként fogják fel a soraikat. Ezekből a megnyilvánulásokból a művésznek nehéz kiszűrni hasznos útmutatókat. Szerencsére Gábor az előző típus, így biztos vagyok benne, hogy jót fogunk beszélgetni.
- A helyzet mindenesetre nem ismeretlen, hisz pár évvel ezelőtt ön is volt egy beszélgetős műsor háziasszonya.
- Én már annyi mindent csináltam a pályámon, hogy ez is belefért – bár igazából sosem éreztem a magaménak. Annál én erőteljesebb egyéniségnek gondolom magam, hogy mások által megfogalmazott kérdéseket tolmácsoljak mások által elém terelt vendégeknek. Magyarán nem szerettem azt a felállást, míg például más műsorokban, például az Activityben, valósággal lubickoltam a „szerepemben”.
- Ezzel nyilván nincs összefüggésben, de mostanában képernyőn ritkábban látjuk. Így hozta a sors, vagy tudatos döntés következményeként került előtérbe a színpad, az előadói pódium?
- Mint igazi Vízöntő sem a véletlenre, sem holmi külső tényezőkre nem szoktam hagyatkozni. Tervezhetőbb, a családomra több időt hagyó munkatempóra váltottam, amit a színházi produkciók sokkal inkább tudnak biztosítani.
- Egyáltalán nem tűnik fáradtnak, pedig három színház között pendlizik, illetve egy újabb bemutató okán már négyfelé kell „szakadnia”.
- Igen, januártól próbáljuk a József Attila Színházban a Kaviár és lencsét Verebes Pista rendezésében, amiben nagyszerű szerepem lesz, tehát ünnepek után nincs „pihi”. De közeledve a karácsonyhoz már nagyon vigyázok a szabadidőmre, hiszen azoknak az ajándékoknak az elkészítésére is kell időt szakítanom, amit a családnak és a barátaimnak szánok. Szerencsére a sütés-főzésben már van egy kis kukta segítségem, immár 7 éves Rozina lányom.
- Amiről csak az jut eszembe, hogy mások anyukája is volt nemrég, tartja-e a kapcsolatot az Ének iskolája osztállyal?
- Minden „tanulóm” sorsát nyomon követem, de akire igazán oda kell – nem csak nekem – figyelnünk, az Mata Ricsike. Noha a szülei mindent megtesznek azért, hogy Ricsinek és három testvérének megadjanak mindent, sajnos kilátástalan helyzetbe kerültek, ezért csak a jó szándékú emberekben bízhatnak. Amit én tehetek, hogy Ricsit magammal viszem fellépni, például a legközelebbi alkalommal, amikor Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak lesz egy jótékonysági koncertje Tatabányán.
- Nyilván az ilyen típusú felkérések így karácsony előtt megszaporodnak...
- Ezek is, de hál istennek kedveltek a meglévő műsoraim is, a Dizőz, vagy éppen a Szeretni Bolondulásig. Ugyanakkor egyre inkább élvezem, hogy a koncertek és a zenés darabokban vállalt szerepeim mellett tisztán prózai alakításokban is kipróbálhatom magam.
- Ha már említésre került a karácsonyi készülődés, beavatna egy-két otthoni „próbafolyamatba” – gondolok itt azokra a finomságokra, amik a konyhában készülnek.
- A közvetlen környezetem „közönségszavazatai” alapján idén is a kézzel készített trüffel bob-bon, az angol zabkeksz, és a narancsos csokilikőr viszik a prímet, a receptek természetesen titkosak!