Nicolas Sarkozy;Le Monde;Le Figaro;francia elnökválasztás;Alain Juppé;Francois Hollande;

2014-11-12 06:36:00

Hollande és Sarkozy harcra kész

Szenzációként közölte a Le Figaro, hogy noha két és fél esztendő múlva lesz esedékes a következő francia elnökválasztás, az újabb Hollande-Sarkozy párharc mégis már javában dúl. Mindkét politikus, „biztosan indulóként” tünteti föl magát, annak ellenére, hogy friss hírek szerint az előző államfő is mind szerényebben tudhatja maga mögött régi pártjának a támogatását. Hollande népszerűsége pedig olyannyira mélyre süllyedt, hogy innen már „jelölt jelöltként” sem lehet fölkapaszkodni.

Ezzel a sajátos helyzettel magyarázzák a kommentárok a múlt heti furcsa eseményeket. Hollande eljutott ötéves elnöki ciklusának éppen a feléhez, és ezt a „fordulót” vélte alkalmasnak arra, hogy mintegy mérleget tárjon reménybeli szavazói elé.

Cselekedte ezt annak ellenére, hogy a közvélemény kutatások katasztrofális állapotban látják őt, a szavazásra jogosultaknak mindösszesen 13 százaléka állna mögé, még pártja, a szocialista mozgalom berkeiben is állítólag kisebbségben van.

Csupán az idősebb munkáskorosztály tart ki mellette, még tisztségviselőinek a nagy része is bizonytalan abban, hogy mitévő legyen, hacsak éppen nem kész szembefordulni vele.

Ha ez a kép valamennyire is a valóságot tükrözi, - teszik föl többen is a kérdést -, miért ilyen magabiztos, miért nem jut eszébe olyan szocialista jelöltben gondolkodni, aki nagyobb eséllyel pályázhatná meg a következő fél évtizedes államfői ciklust? Vagyis, aki netán megőrizhetné a baloldalnak az Élysée-palotát.

A találgatások azt pedzegetik, minden vélekedés ellenére Hollande a lelke mélyén derűlátó, jóllehet kitűnően ismeri a kedvezőtlen kilátásokat.

Ő úgy látja, az igazi küzdelemig hátralévő úgy húsz valahány hónap még elég lehet a talpra állásra, a visszakapaszkodásra, kormányzata mindent rendbe hozhat.

Annál is inkább megteheti ezt, mert önjelölt ellenfelének, Sarkozynek a szénája szerinte még rosszabbul áll, az ő népszerűsége legföljebb a saját pártjában nagyobb valamennyire, az összes választók körében viszont az övénél kedvezőtlenebb.

Ha tehát a következő hónapokat ügyesen szervezi meg, szinte biztos lehet benne, hogy 2017-től 2022-ig maradhat az elnöki palota lakója. A kérdés azonban, hogy Hollande valóban reálisan szemléli-e a várható esélyeket, nem illúziókat kerget-e?

Múlt csütörtöki tévé interjúja után azonban a sajtóvisszhang ezt látszik igazolni. Abban nem volt semmi meglepetés, hogy a keményen jobboldali Le Figaro csupa rosszat vélt fölfedezni a tévészereplésben, annak ellenére is, hogy a konzervatívok vezérlapja sem lelkesedik Sarkozyért.

Noha ezt egyértelműen még nem szögezte le, de jobban rokonszenvezik az UMP – a mérsékelt jobboldali párt – többi potentátjával, Alain Juppé volt külügyminiszterrel és Francois Fillon egykori kormányfővel.

Viszont a tárgyilagosságára kényes, és elvben inkább a baloldalhoz húzó Le Monde is több negatívumot látott a köztársasági elnöki szavakban, mint kedvezőt.

Elemzése szerint a kétkezi munkások a legelégedetlenebbek, viszonylag visszafogottabbak a felső kategóriákban elhelyezkedő tisztségviselők, náluk 21 százalékot tesz ki a támogatók aránya, hasonlóképpen kedvezőbb a vállalati vezetők körében, a kereskedőknél és a kézműiparosoknál.

Ugyancsak a Le Monde volt az, amely reagálásként az államfő szenzációsnak bejelentésére, hogy Párizs rendezheti a 2024-es olimpiai játékokat mintegy „cáfolatként” közölte Anne Hidalgónak, a főváros szocialista főpolgármesterének nyilatkozatát (őt tavaly imponáló többséggel választották meg a Szajna két partján élők), hogy nem egészen ilyen rózsásak a kilátások.

„Ki kell jelentenem – mondta -, hogy senki, még a naptár sem rögzíti Párizs jelöltségét, nem csupán 2024-re, még 2028-ra sem. Mielőtt bárki bármit állít is, jó kérdéseket kell föltenni.

Legalább három föltétel ismert a jelöltséghez: etikai, az átláthatósági és az új gazdasági modellé, nem említve a környezetvédelmi követelményeket”. Nyomatékként Madame Hidalgo három korábbi jelöltségi kudarcot idéz föl: az 1992-eset, a 2008-ast és a 2012-eset.

Csintalan mellékzöngék
Korábban a Closer című bulvár magazin terjesztette el az „év plelykáját”, mely szerint miután az elnök „kiadta az útját” előző kedvesének, Valérie Trierweiler újságírónőnek, szoros kapcsolatot teremtett Julie Gayet bűbájos színésznővel. A lap fotósa még lesbe is állt a koradélutáni bulvárokon, és lencsevégre kapta Hollande elnököt, amint robogón, bukósisakkal a fején igyekszik a csúcsforgalomban a művésznő szerelmi fészkébe.
Ezt a változatot aztán a planet.fr. honlap azzal cáfolta, hogy a kapcsolatot egyik érintett fél se ismerte be. A múlt héten ellenben ugyanez a honlap, éppen az államfői tévé interjú napján szellőztette az aznap megjelent VSD szintén bulvár pletyka magazin fényképpel megjelent riportját arról, hogy az Hollande-Gayet „idill” mégis valóság.
A szellőztetett részletek szerint Julie Gayet „csaknem” minden estjét a „palotában”. az Élysée-ben tölti, úgy koraeste, fél hét tájban érkezik és másnap reggel fél kilenckor búcsúzik el. Sőt, további csiklandós hírek szerint a szép Julie az idén nyáron hosszabb ideig vendége volt a Lanterne pavillonnak is, ahol vendégeskedett az előző „kedves”, Valérie szerkesztő asszony is.
A VSD „jól értesülten” azt is hozzáfűzte, hogy Hollande ebből az idillből meríti az erőt küzdelmeihez, vele feledteti „a hatalom karcolásait”.A L’Express cimű politikai hetilap főszerkesztőjének értesülései szerint a közeljövőben jelenik meg zsebkönyv kiadásban Madame Trierweiler példátlan sikerkönyve, az eddig 700 000 példányban elfogyott „Köszönet a pillanatért” című monstre leleplezés folytatásaként. Állítólag ezzel a dobással Valérie asszony 1,3 millió euró tiszteletdíjat vágott zsebre.