korrupció;liberálisok;

2014-11-12 12:40:00

Liberálisok: növelheti a korrupciót az új közbeszerzési törvény

A Liberálisok szerint az új közbeszerzési törvény a korrupció növekedését eredményezheti, ugyanis az a pályázatok sikerességét a jól számszerűsíthető gazdasági szempontok mellett megfoghatatlan társadalmi előnyökhöz is kötné. Erről Bodnár Zoltán, az ellenzéki párt gazdaságpolitikai főtanácsadója beszélt szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, jelenleg elsősorban nem a közbeszerzések törvényi hátterével, hanem a gyakorlattal van probléma, vagyis azzal, hogy a kormány igyekszik megkerülni a szabályokat. Például 2010 óta folyamatosan emelkedik az az összeghatár, ami alatt nem kell közbeszerzést kiírni, ráadásul sokszor egy-egy feladatot szétbontanak több pályázatra, hogy azok egyenként ne érjék el ezt a limitet - fejtette ki Bodnár Zoltán, hozzátéve: ehhez társul, hogy egy beruházás nemzetgazdasági szempontból való kiemeltté nyilvánítása "gyakorlatilag minden szabály alól felmentést ad".

A liberális politikus szerint "a jelenleg is korrupciós vádak alatt álló kormány" most újabb támadási felületet ad magával szemben, hiszen új szempontként a társadalmi hasznosságot is körülíratlanul vezetné be a közbeszerzések elbírálásába. Márpedig így az állam erre hivatkozva szinte bárkit győztesként hozhat ki és bármit megtehet - tette hozzá Bodnár Zoltán, megjegyezve: a Liberálisok szerint a közbeszerzéseket csak valóban mérhető és számon kérhető szempontok alapján lenne szabad elbírálni.

Múlt szerdán került fel a kormány honlapjára a tavasszal született uniós közbeszerzési irányelvek alapján készült új magyar közbeszerzési törvény-koncepció; a jogszabállyal a kormány gyorsítani, egyszerűsíteni és jogszerűbbé akarja tenni az eljárásokat.