választás;Bakondi György;KGB;határőrség;Horváth Imre;

2014-11-13 20:00:00

Kinek van „KGB-s múltja” a tábornoki karban?

A jobboldal „KGB-s múlttal” vádolja, és visszalépésre szólítja fel az MSZP újpesti képviselőjelöltjét, aki harminc éve határőrképzést kapott Moszkvában. Hasonló "múltja" azonban sok ma is hivatalban lévő állami vezetőnek, tábornoknak is lehet. A Horváth Imréhez hasonlóan korábban határőrként szolgáló Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató kérdésünkre időt kért, hogy feleleveníthesse korábbi tanulmányait.

Támadást indított a jobboldali sajtó az MSZP-s Horváth Imre ellen, aki a főváros 11-es számú (Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét lefedő) országgyűlési választókerületében indul a november 23-i időközi választáson. A voksolást Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt kellett kiírni. A választáson 13jelölt indul.

A támadás lényege, hogy Horváth "a KGB-től kapott kiképzést", azaz 1984-ben elvégzett egy öt hónapos tanfolyamot, amelyet a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartottak. A továbbképzés két részből állt: a határőr-alakulatok taktikai irányításából, illetve hadvezetési ismeretekből. A kormányoldalon úgy látják, a szocialista jelöltnek emiatt vissza kellene lépnie a jelöltségtől.

Horváth esete nem ritkaság: a rendszerváltás előtt sok belügyi, határőr, rendőr, és katonai vezető kapott kiképzést a Szovjetunióban. Többen nem csupán szakmai, de kifejezetten politikai jellegű oktatásban részesültek. Másfelől pedig még a megyei pártvezetők is kaptak katonai, rendvédelmi jellegű képzést. Volt, aki a Szovjetunióban, volt, aki Budapesten, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. A szovjet határőrség a KGB-hez tartozott, ezért a magyar határőrizeti tisztek kinti képzéséért is ez a szervezet felelt. Úgy tudjuk azokat is tanították a KGB-sek itthon, akiket nem vezényeltek moszkvai tanfolyamra. Már egyes középvezetői beosztást sem igen tölthettek be olyan tisztek, akik nem kaptak megfelelő szintű képzést. A KGB határőr főcsoportfőnöksége egyébként teljesen elkülönült az állambiztonsági résztől.

A ma kormányzati pozíciókat betöltők közül Bakondi György és Papp Károly jöhet szóba; mindketten határőrtisztek voltak a rendszerváltás előtt.

Bakondi a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola hallgatójaként határőr-parancsnokként és általános iskolai tanárként diplomázott 1975-ben. 1991-ig határőrként szolgált - ahogyan az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) mai vezetőjének több jelenlegi vezető beosztottja is. A Népszava igyekezett megtudni: őt is "kiképezte-e a KGB?". Az OKF honlapján azonban szakmai önéletrajza csupán 1991-ben kezdődik, amikor parancsnokhelyettes lett a határőrségnél. Emellett annyit lehet még megtudni, hogy „katonai főiskolát, jogi egyetemet végzett, tanult az Egyesült Államokban”. Az is tudható, hogy nyelvismerete angol és orosz. Korábbi munkájáról mindössze ezt írja: „széleskörű alsó-, közép- és felsőszintű rendvédelmi, közigazgatási vezetői tapasztalatokkal, jogalkalmazási, nemzetközi, oktatási gyakorlattal rendelkezik”.

Lapunk rákérdezett, hogy Bakondi határőri pályafutása során végzett-e tanfolyamot, iskolát, részt vett-e továbbképzésen a Szovjetunióban - esetleg a KGB szervezésében -, illetve más szocialista országban. A tábornok szóvivője útján azt válaszolta: csak a hét végén lesz ideje arra, hogy felelevenítse, milyen képzéseken, és hol vett részt. Részletes tájékoztatást hétfőre ígért.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány 1983-tól a rendszerváltásig ugyancsak határőrtiszt volt, ráadásul különösen „érzékeny” határszakaszon. Mindvégig a Soproni Határőrkerületnél dolgozott, ahol törzsszázad parancsnoki beosztásáig vitte. A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint Papp Károly nem vett részt moszkvai továbbképzésen.

Soron kívül
Egy német fiatalember, Mathias Rust 1987-ben - világszenzációt keltve - kisrepülőgépével landolt a moszkvai Vörös téren úgy, hogy sem a szovjet határőrség, sem a légvédelem nem észlelte. Ezt követően a KGB az összes szocialista ország hasonló szervei számára soron kívül szervezett alapos „fejtágítást” a hasonló esetek elkerülésére – állítja informátorunk.