labdarúgás;selejtezők;magyar-finn;

2014-11-13 19:22:00

Magyar-Finn Eb - Szép meccset vár a vendégek kapitánya

Szoros és kifejezetten jó mérkőzésre számít péntek este a magyarok ellen Mixu Paatelainen, a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A Groupama Arénában sorra kerülő Európa-bajnoki selejtező előtt a szakember elmondta, némiképpen meglepték Dárdai Pál szavai, miszerint "nem lesz szép" összecsapás, ugyanis ők mindig játsszák a futballt, és a magyar csapat is képes erre technikás játékosai által. "Ami az én csapatomat illeti, szeretnénk gyorsan járatni a labdát és minél több helyzetet kidolgozni" - tette hozzá a tréner.

Mixu Paatelainen úgy fogalmazott, százszázalékosan a győzelemre játszanak majd, ugyanakkor adott esetben egy döntetlennel sem szabad, hogy elégedetlenek legyenek, ugyanis ez egy olyan mérkőzés lesz, amelyen "mindkét fél nyerni szeretne, és egyik sem akar majd kikapni". Hozzátette, elsősorban a két csapat márciusi győri mérkőzését elemezték ki, bár inkább a saját játékukkal foglalkoztak, ugyanis tisztában vannak azzal, hogy azóta Dárdai Pál személyében új szövetségi kapitány irányítja a csapatot, és több helyen változott a keret is.

A szakember kisebb gondokkal is küzd, mivel a finnországi influenzajárvány csapatát is sújtja, több játékosa, köztük a válogatott húzóembere, Roman Eremenko is betegeskedik. A kapitány ennek ellenére kezdőként számít a CSZKA Moszkva irányítójára.

A sajtótájékoztatón részt vett Lukas Hradecky, a Bröndby kapusa is, aki péntek este kezdőként kap majd lehetőséget. "Nagyon örülök neki, hogy lehetőséget kapok ezen a fontos mérkőzésen. Kielemeztük a magyar csapatot, kifejezetten jól kontráznak, Dzsudzsák Balázs bal lába rendkívül veszélyes, és Szalai Ádám is nagyszerű játékos" - mondta a kapus.