Városliget;L. Simon László;múzeumi negyed;

2014-11-14 14:34:00

Továbbra is veszélyben a Városliget

A kormány nem tett le arról a szándékáról, hogy múzeumi negyedet építsen - ezt L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közölte.

A kormány képviselőjét újságírók azokról a napokban megjelent sajtócikkekről kérdezték, amelyek a beruházás elmaradását valószínűsítették a jövő évi költségvetésben erre a célra elkülönített elenyésző forrásra és az európai uniós támogatások hiányára hivatkozva.

"Számtalan dolog nincs benne a költségvetésben önálló soron, amire aztán az állam pénzt fordít" - reagált L. Simon, majd közölte, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedésekre jelentős összeg áll rendelkezésre, így amikor konkrét intézkedésekre lesz szükség, akkor ebből a múzeumi negyedre is lehet majd fordítani.

Az államtitkár kifejtette, egy új múzeumi negyed elsőként megépítendő épületének a Néprajzi Múzeumnak kell lennie, a Kúria tervezett átköltöztetése miatt, ezt követően pedig a Nemzeti Galériának kell új helyet találni a budai Vár tervezett átfogó rekonstrukciója miatt.

Még az önkormányzati választások előtt tiltakoztak a Városliget tervezett beépítése ellen az Együtt-PM, a DK, az MSZP és az Összefogás Zuglóért Egyesület szervezésében. Tóth Csaba (MSZP) Zugló országgyűlési képviselője a demonstráción azt hangsúlyozta, hogy Európa első tervezett közparkját a budapestiek közadakozásából építették. "Nekünk az a dolgunk, hogy megőrizzük ezt az unokáink számára" - tette hozzá. Karácsony Gergely, a baloldali összefogás zuglói polgármesterjelöltje - azóta polgármestere -  leszögezte: Orbán Viktornak nem a kultúra a szívügye, sokkal fontosabb számára a házi pálinka vagy a stadionok. A miniszterelnök a Várba szeretne költözni a Magyar Nemzeti Galéria helyére, ezért kell annak új épületet emelni a Városligetben.