„Most élsz…”

Publikálás dátuma
2014.11.14. 20:42
Fotó: Baranyi Péter
A magyar könnyűzene két, sajnos már elhunyt legendája, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter annak idején több ízben is együtt alkotott, még duettjük is született. Nem véletlen, hogy az elmúlt években többeknek is eszébe jutott, hogy közösen emlékezzenek meg e nagyságokról. Rendszerint egyetlen estén, neves művészek közreműködésével. És persze nagy sikerrel, hiszen a dalok több generációban élnek a mai napig is.

Cserháti Zsuzsa dalait Tóth Vera és Keresztes Ildikó szólaltatja meg, Máté Péter számait pedig Varga Miklós és Mujahid Zoltán adja elő. Bennük nem csak az a közös, hogy ugyancsak egy ország kedvencei – mindannyian imádják és természetesen énekelték is már ezeket a slágereket.

Néhány vidéki előadás után Budapesten kerül sor a legnagyobb szabású koncertre, december 21-én a SYMA Csarnokban. Az emlékest háziasszonya Tóth Vera lesz, aki ezúttal Cserháti Zsuzsa alkotótársát, Charlie-t köszöntheti a színpadon.

A kiváló énekesek hol szólóban, hol duóban adnak elő olyan örökzöld slágereket, mint az Elmegyek, a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, az Azért vannak a jó barátok, vagy a Különös szilveszter. A koncerteken a mindkét legenda teljes munkásságát ismerő, összeszokott együttes, Tóth Vera kísérőzenekara (Bérczes Viktor billentyűs, Csóka Péter gitáros, Jász András szaxofonos, Kovács Gergő basszusgitáros és Potesz Balázs dobos) lép fel a négy énekes mögött. A csapat erre az estére ütőhangszeressel, fúvósokkal, vokalistákkal és vonósnégyessel egészül ki, hogy a legszínvonalasabb megszólalással emlékezhessünk a két csodálatos énekesre, Cserháti Zsuzsára és Máté Péterre.

Szerző

November 28-án lesz Gera Zoltán temetése

November 28-án Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz termében vesznek végső búcsút hozzátartozói és tisztelői Gera Zoltán Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől.

A nyilvános gyászszertartást 14.30-kor tartják - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
A család 14 órától tartja zártkörű megemlékezését, amelyen a színművész feleségétől, Gera Zoltánnétól, született Görgey Helgától is búcsút vesznek.
Az életének 92. életévében, november 7-én elhunyt Gera Zoltánt az Emmi, a Nemzeti Színház és a Radnóti Miklós Színház is saját halottjának tekinti.

Gera Zoltán pályafutása során kiváló karakterszínészként a legtöbbször epizódszerepeket alakított, mindig úgy összpontosítva feladatára, mintha főszerepet játszana. A színházi szerepek mellett az 1950-es évek közepétől több mint száz játék- és tévéfilmben tűnt fel. Olyan népszerű és méltán híressé vált filmekben játszott, mint a Bakaruhában (1957), a Külvárosi legenda (1957), a Fűre lépni szabad (1960), a Két félidő a pokolban (1961), a Meztelen diplomata (1963), Bástyasétány hetvennégy (1974), A napfény íze (1999) vagy a Prima Primavera (2009), s olyan "legendás" tévésorozatokban, mint a A Tenkes kapitánya (1963), a Bors (1968), a Mint oldott kéve (1983) vagy a Kisváros (1994). Külföldi filmekben is szerepelt, amelyet nyelvtudásának köszönhetett, hiszen az angol mellett németül és franciául is beszélt.

Gera Zoltán 1985-ben lett érdemes művész, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. A 33. Magyar Filmszemlén 2002-ben Életmű-díjjal ismerték el munkásságát, 2004-ben elnyerte a kiváló művész címet. 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal, 2013 márciusában pedig Kossuth-díjjal tüntették ki színházi és filmszerepek magával ragadó, emlékezetes, kifinomult műveltséggel történő megformálásáért, sokoldalú és elmélyült művészetéért, példaértékű életpályája elismeréseként. A nemzet színészévé 2014 áprilisában választották.

Szerző

Kórházban Korda György, Klárika szűkszavú

Publikálás dátuma
2014.11.14. 10:28
Fotó: Facebook
Legalább két napot töltött egy pesti kórházban Korda György. Felesége, Klárika szerint csak kont­rollra mentek, de ő tavaly is így nyilatkozott, amikor Gyuri bácsi valójában nagyon rosszul volt - írja a Bors. 

A népszerű énekest a lap egyik olvasónk látta meg a kórházban, majd a hírt egy másik olvasó is megerősítette. Elmondásuk szerint "Gyuri bácsi" valóban kivizsgálásra jelentkezett a fővárosi kórházba, és legalább két napot bent is töltött, mert másnap is látták őt. Azt nem lehet tudni, hogy a mostani eset összefügg-e azzal, amikor 2013 tavaszán az ingadozó vércukra miatt kellett befeküdnie, majd ugyanabban az évben nyáron is klinikai ellátást kapott. Mindenesetre nem megnyugtató, hogy az elmúlt egy évben egyre gyakrabban jár egészségügyi intézményekbe - aggodalmaskodik a Bors.

A lap Balázs Kláritól szerette volna megtudni, hogy mi áll a kórházi látogatás hátterében, ám Korda felesége csak annyit árult el, hogy kontrollon jártak, és "Gyurikám" már jól van. Jók a leletei is, már a jövő heti pókerközvetítésekre készül. 

forrás: borsonline.hu

Szerző