ökölvívás;Vlagyimir Klicsko;Kubrat Pulev;balhorog;

2014-11-17 06:57:00

Brutális Klicsko-KO

Sokan egy izgalmas, 12 menetes meccset várt Vlagyimir Klicsko (63-3, 53KO) és kihívója, Kubrat Pulev (20-1, 11KO) között. Ugyanis a bolgár testalkatban sem nagyon különbözik a WBA, IBF, WBO és az IBO nehézsúlyú világbajnokától, ráadásul eddig kiütötte egytől-egyig a nála magasabb vetélytársait.

Nos, a meglehetősen nagy ambícióval ringbe lépő Pulev vélhetően felépülését követően súlyos önértékelést tart majd, hiszen Klicsko már az első menetben kétszer, míg a harmadikban már harmadszor csapta le félelmetes balhorgával a bolgárt.

Pulev azonban nem vonult sündisznóállásba, és nyílt sisakkal rohamozott, és a negyedik menetben már kőkeményen eltalálta az ukránt párszor, míg az ötödikben meg is rendítette.

Klicsko egycsapásra felébredt, és válaszként olyan pontos balhorgot helyezett el a kihívó arcán, hogy az nemhogy folytatni nem tudta a meccset, hanem eltört az arccsontja, súlyosan megsérült a felső állkapocscsontja, valamint agyrázkódást szenvedett.

Ezzel Vlagyimir Klicsko ismét megvédte vb-öveit, és ezúttal olyan teljesítményt nyújtott, amit régóta várnak tőle. Igaz, ehhez egy olyan ellenfél kellett, aki nem a túlélésre rendezkedik be már a bevonuláskor.

„Nehéz volt célba juttatni azt a balhorgot. Folyamatosan próbálkoztam, de távol tudott maradni, de egyszer eltaláltam tisztán. Kubrat jó meccset vívott, rendesen felkészült ellenem” – jelentette ki az ukrán nehézsúlyú világbajnok.

Mindenesetre igencsak aggódhatunk Pulev egészségéért, mert amikor megszólalt a brutális leütését illetően, meglehetősen furcsán nyilatkozott.

“Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Vlagyimir jó ellenfél, de úgy érzem szerencséje is volt. Visszavágót akarok, akkor biztosan más eredmény születik majd” - mondta Pulev. Ne feledjük, agyrázkódása van…

Magyar sikerek

Ismét egy remekül megszervezett profi bokszgálán van túl a Ferobox Event csapata, melyet szombat este a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban rendeztek meg. A felvezető meccseken kívül ringbe lépett, és első profi kiütéses győzelmét szerezte meg a korábbi amatőr olimpiai pontszerző, Eb-érmes Szellő Imre (3-0-0), aki a 3. menetben győzött a grúz Giorgi Tevdorashvili (19-13-3) ellen.

A gála főmérkőzésén a nagyközépsúlyú Kelemen Balázs (22-0-0) sima pontozással – 100-89, 100-89 és 99-90 arányban – verte a cseh Bronislav Kubint (17-15-1), és megszerezte az UBO és a magyar nemzetközi bajnoki öveket.