Törökország;focicsapat;Genclerbirligi;

2014-11-17 09:41:00

Hadat üzentek a szakállas focistáknak

A Genclerbirligi nevű török focicsapat elnöke hadat üzent a hosszú szakállt viselő labdarúgóknak.

Az elnök úgy véli ugyanis, hogy azok úgy néznek ki, mintha egy imámok által vezetett iskola diákjai lennének. „Már betöltöttem a nyolcvanat, de ma is minden nap megborotválkozom” – közölte az ankarai klubot irányító Ilhan Cavcav. Semmit sem kíván a véletlenre bízni, hiszen 25 ezer török líra (11 200 dollár) sújtja azokat a játékosokat, akik megsértik a tilalmat. „Azt hiszik, ez egy imám iskola? értsék meg, ők sportemberek. Nekik kell példát mutatniuk az ifjúságnak” – jelentette ki a Dogan hírügynökségnek.

Cavcac külön kiemelte, hogy néhányan nagyon rossz példával járnak elő, köztük a Besiktas edzője, Slaven Bilic volt horvát szövetségi kapitány, akit azzal semmiképpen sem lehetne vádolni, hogy megrögzött iszlám-hívő lenne, valamint a Besiktas középpályása, Olcay Sahan, a Fenerbahce kapusa, Volkan Demirel, illetve a Galatasaray középpályása, Selcuk Inan. Cavcav közölte, indítványozta a török labdarúgó szövetség elnökénél, Yildirim Demirorennél, hogy országosan tiltsák meg a szakáll viselését. A szövetség elnöke azt válaszolta, ezt azért nem teheti meg, mert az UEFA nem engedélyezné.