Vilniustól a Majdanon át a háborúig

2013 november 22-én Mikola Azarov miniszterelnök bejelentette, Ukrajna felfüggesztette az uniós társulási egyezményt célzó tárgyalásokat. Kijevben tüntetések kezdődtek, s visszaút már nem volt, következett a Majdan és a februári hatalomváltás. Azóta az építkezés helyett egy kilátástalan háborúba sodródott Ukrajna. Az okokról, következményekről és kilátásokról Ukrajna magyarországi ideiglenes ügyvivőjét, MihajloJungert kérdeztük.

- Egyre hevesebb harcok folynak Kelet-Ukrajnában, már csak papíron él a tűzszünet. Újrakezdődik a terrorellenes hadművelet?
- Az ukrán vezetés kezdeményezője volt a békefolyamatnak, s bármennyire törékeny is ez a tűzszünet, ragaszkodik hozzá. Oroszország és az általa támogatott szeparatisták viszont csak a pillanatra várnak, amikor fel lehet rúgni ezt a békefolyamatot. Az orosz fél és az általa támogatottak eddig sem tartották be minszki megállapodást.

- Orosz fél?
- Igen. Oroszország és a szakadárok ikergyerekek. Az úgynevezett szeparatisták Oroszország politikai megrendelésének a végrehajtói. Moszkva politikai és hadi támogatása nélkül ez az Ukrajnára kényszerített háborús konfliktus nem is következett volna be.

- Mi maradt a tűzszünetből?
- Nem túl sok. Szeptember 5- e óta hivatalosan fegyverszünet volt, de minket eközben nemegyszer támadtak a szeparatisták és a felségjelezések nélkül ott tartózkodó orosz katonák. Mi csak válaszoltunk, mert nem szeretnénk célpont lenni, és nem is szabad. Ez idő alatt, amíg állítólag fegyvernyugvás volt, több mint 100 ukrán katona esett el és több mint 500 megsebesült. Minszkben három oldalú egyeztetés volt. Az orosz félt Oroszország ukrajnai nagykövete, Ukrajnát volt-elnöke, Leonyid Kucsma és az EBESZ-t pedig egy magas rangú tisztségviselője képviselte. (A minszki résztvevők: Leonyid Kucsma, Mihail Zubarov kijevi orosz nagykövet, Alekszandr Zaharcsenko donyecki úgynevezett miniszterelnök és helyettese Andrej Purgin, Igor Plotnyickijluhanszki vezető, valamint az EBESZ ukrán válság megoldásáért felelős különmegbízottja, Heidi Tagliavini. szerk. megj.) Sok kérdésben megállapodtunk, de a legfontosabb ezek között az volt, hogyan tudjuk elkerülni a donbászi hatalmi vákuumot. Minszkben is nyilvánvaló volt, hogy egyetlen megoldás van - választást kell tartani. De nem parlamenti és elnökválasztásokat, hanem helyhatóságit az ukrán törvények szerint. Erről egyeztünk meg, a kitűzött időpont december 7-e volt. Nos, ebből lett a november 2-i parlamenti és elnökválasztás. Zaharcsenko miniszterelnöknek nevezte meg magát, és így lép fel. Ezek után jogos a kérdés – milyen módon képzelik ők a tárgyalásokat Kijevvel, ha épp az ellenkezője történik, mint amiben megállapodtunk?

- És hogyan képzelik? Előterjesztettek valamiféle hivatalos elképzelést erre vonatkozóan?
- A médiában megjelentek bizonyos jelentések, de ezeket én nem kommentálnám.

- Csak a médiában jelentek meg, vagy hivatalosan is előterjesztették?
- Mi nem ismerjük el ezeket a választásokat, így nem is tekinthetjük hivatalosnak, még ha elő is terjesztenének valamiféle elképzelést. De hát nem csak Kijev nem ismeri el. Az ENSZ főtitkára „kontraproduktívnak” nevezte, nem ismeri el a NATO és az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, FedericaMogherini, az Egyesült Államok és az európai országok sem. Ebben a helyzetben diplomáciai ekvilibrisztikához folyamodott Moszkva, amikor azt mondta, nem ismerik el, de tiszteletben tartják ezeket a választásokat. Ilyen nincs. Valaki vagy terhes, vagy nem. Ezek a választások jelentették a minszki megállapodás legdurvább felrúgását. Ezért most nagyon komoly helyzet alakult ki a Donbászban. Ezután kivel lehet és kell beszélni, milyen módon, milyen alapon?

- Gondolom, azokkal, akik megsértették a megállapodást.
- Zaharcsenkoval? Ő csak Moszkva zsinóron rángatott bábja. Moszkvával kell beszélni, de hogyan, ha csak azt mondja, „mi nem vagyunk ott, ez ukrán polgárháború”. Így maximum egy befagyasztott konfliktus felé lehet továbblépni, de a megoldás felé nem.

- De egyáltalán be lehet bár fagyasztani még ezt a konfliktust? Azt nem tudom elképzelni, hogy a szeparatisták, miután eddig elmentek, egyszerűen csak leteszik a fegyvert. Míg le nem teszik a fegyvert, az ukrán hadsereg sem fog visszavonulni. Ez ördögi kör. Van bármiféle elképzelés arra vonatkozóan, hogy immár a ténylegesen kialakult helyzet alapján hogyan lehetne a megoldás felé lépni? Látnak bármiféle utat még egymás felé, arra, hogy belülről meg tudják oldani ezt a válságot vagy már csak a nemzetközi nyomás hozhat eredményt?
- Nehéz jósolni. De a nemzetközi nyomás hatékony eszköz. Mi tudjuk, hogy gazdasági szankciók fájdalmas dolog. Azonban mindenki már világosan belátja, hogy ez orosz agresszió Ukrajna ellen. Ha szeretnénk elkerülni ennek a konfliktusnak háborús továbbvitelét, akkor valami mással kell az agresszorra hatni, akkor csak szankciók maradnak. És ezek dolgoznak!

- Néhány hónappal ezelőtt még békében éltek egymás mellett.
- Pontosabban, még 10 hónappal ezelőtt. Véleményem szerint az áll a háttérben, hogy Moszkvának az kell, hogy Ukrajna ne legyen EU-tag, ne legyen független, gazdag, európai értékek szerint élő és működő állam. Az kívánja, hogy Ukrajna örökre a pufferzóna szerepét játssza. Vannak figyelemreméltó elemzések, amelyek arról szólnak, hogy ez nem mai döntés volt Putyin részéről. Ő tudta, mit akar, tudta mikor kell kezdeni ezt az Ukrajna nemzeti függetlenségét megsemmisítő műveletet. Janukovics idején még túl korán lett volna, ő mindent megtett neki, főleg biztosította a Krím-félszigeti Szevosztopolban lévő orosz hadiflottának a tengeri bázis használatát 2047-ig. Ráadásul elment Vilniusba, mi pedig reménykedtünk, hogy az utolsó pillanatban mégis aláírja a társulási egyezményt. De nem. Ekkor derült ki, hogy mégis létezik az ukrán nép, és ugyanúgy, mint 1956-ban, amikor feltámadt a magyar tenger, 2013-ban feltámadt az ukrán tenger. A Majdan, amelynek az évfordulója következik, nem amerikai titkosszolgálati manipuláció volt, ahogyan mondják. Persze lehet mindenféle összefüggéseket keresni, de abban a helyzetben a legfontosabb tényező az ukrán nép akarata volt, amely meg akart szabadulni a vezetőtől, aki a Kreml felé irányította az országot és nem az EU felé.

- Janukovics megbukott, s a februári hatalomváltás után elkezdett forrongani a Donbász.
- Donbaszt nagyon ügyesen kiprovokálták. Amikor az ukrán nép akarata elsöpörte Janukovicsot és csapatát a Donbászban élők nagy része úgy érezte, hogy őket sérelem érte azzal, hogy nem az úgymond ő emberük az ország vezetője. És nekik nem számit az, hogy Janukovics milliárdos volt, miközben a szülőföldjén, Donyecki megyében a gyerekek éheztek, az egész régió pedig egyre nyomorultabbá vált. Szinte elképzelhetetlen a 21 századi Európában, hogy egy vezetőnek, egy férfinek, kezét csókolgassák. Márpedig megtették arrafelé, Janukovicsnak csókolták a kezét asszonyok, férfiak, idősek, fiatalok. Sajnos ez benne van ebben a mentalitásban, hogy legyen cár, legyen uralkodó, aki megoldja problémát. Ezt a kártyát nagyon tudatosan el- és kijátszották a Donbászban, főleg amikor halálra rémítették őket Pravij Szektorral. Sem Szvoboda, sem PravijSzektor nem lépte át az 5 százalékos parlamenti küszöböt az októberi választáson. Ez azt jelenti, hogy az ukránoknak nincs társadalmi igénye az agresszív nacionalizmusra.

- Azért kisebbségi nyelvtörvény eltörlése is besegített a forrongás kezdetén, nem?
- Én kételkedem abban, hogy a nyelvtörvény bármiféle szerepet játszott volna e konfliktus kirobbanásában és kiéleződésében. Tekintélyes magyar orgánum is azt írta, hogy Turcsinov, Ukrajna ideiglenes elnöke eltörölte a 2012-es kisebbségi nyelvtörvényt. Ez nem igaz.

- De ezt mindnyájan leírtuk, hiszen a februári hatalomváltás utáni első intézkedések egyike volt a nyelvtörvény visszavonása. Végül nem törölték el, mert ezt a környező országok és az Unió is kifogásolta. Erről minden magyar sajtótermék írt, általában nem dicsérően.
- Ez a Szvoboda hibás lépése volt, de végül Turcsinov nem írta alá. A kezdeményezés jogos volt, de elhamarkodták, nem tudták megmagyarázni a nagyvilág felé, hogy ez a törvény mindenkinek jót tett volna, csak az ukrán nyelvnek jelentett volna halálos ítéletet.

- Miért? Úgy tudom, azt írja elő, hogy ahol valamely nemzetiséghez tartozó lakosság eléri a 10 százalékot ott hivatalos nyelv lesz az adott kisebbség nyelve is. Természetesen az ukrán mellett, amelynek hivatalos államnyelvi státusát nem szünteti meg.
- Nyilván, de figyelembe kell venni a történelmi háttért is. Az ukrán nyelv létezett Ukrajna nagyobb részén. Azon túl, keletre, mesterséges úton, XX. században történt áttelepítések következtében megjelent az orosz lakosság. Dnyepropetrovszkban például, ami közel van Donyeckhez, a második világháború előtt még mindenki ukránul beszélt. Azután, nem utolsó sorban 1932-1933 évi Holodomor (politikailag és nemzetileg motivált, Sztálin által végrehajtott Nagy Éhínségnek) köszönhetően, amelynek következtében 3-4 millió ukrán, első sorban paraszt elesett indultak be azok a folyamatok, amelyek az eloroszosodáshoz vezettek. Ez hol erőszakos asszimiláció, hol a szovjet birodalmon belüli gazdasági, társadalmi mozgás volt, de végül eltorzította az ukrán és orosz nyelven beszélők arányát. Donbászban ma 90 százalék oroszul beszél. Beszéljen továbbra is, de ha Ukrajnában él tanuljon meg ukránul is. Az ukrán állam tiszteli orosz származásukat, de válaszául meg kell tisztelni az ukrán államot. Ha valaki köztisztviselő akar lenni, beszéljen ukránul is. Fontos tudni, hogy ez nyelvtörvény Janukovics 2010-es választási programjának ígérete volt. De hatalma idején sem érvényesítették ezt a törvényt. Azért nem, mert csak az oroszoknak találták ki. Ez egy szellemi támadás volt Moszkvától az ukrán nemzet ellen. Először meg kell fosztani népet a nyelvétől, azután a nemzeti tudatától, csak így lehet az „ukrán kérdést” véglegesen megoldani. Az ukrán értelmiség azonban érezte, ez csak a kezdet, és ha nem lesz államnyelvnek állami, nem csak támogatása, de védelme is, az eltűnik 20-30 év múlva. Ezért volt dühös erre a törvényre a Szvoboda, teljes joggal, és már a 2012-es választáson megígérték, hogy első lépésük lesz az eltörlése. Remélem, nemsokára sikerül egy európai normák szerinti kisebbségi nyelvtörvényt elfogadtatnunk az új parlamentben.

- Ha jól értem az Ön által elmondottakból, akkor egyetlen megoldást lát, Moszkva jobb belátásra térítését nemzetközi nyomásgyakorlás segítségével. A szeparatisták nem tényezők, mert Moszkva nélkül nem léteznek.
- Így van. A valóság még egyszerűbb. Nem azért kezdődött az egész, mert Donbásznak kellett orosz nyelv, orosz zene, pravoszláv egyház és az ukrán halalom ezt megtiltottja. Ezek mind szánalmas ürügyek, amelyekkel csak el akarták terelni a figyelmet arról a geopolitikai törekvésről, hogy Ukrajna ne legyen Ukrajna, hanem, legyen Kis Oroszország, legyen egy Novorosszija. A legfrissebb fejlemények rendkívül aggasztóak. Oroszországból továbbra is ellátják fegyverrel és más utánpótlással a szakadárokat, az Orosz Föderáció növeli katonai jelenlétét Ukrajna területén. Már nem titok senkinek sem, hogy az orosz hivatásos katonák ott vannak ukrán területen, elismerte ezt az EBESZ, az EP, az ENSZ, és a NATO is. A határnál is készenlétben állnak, hogy be tudjanak lépni, ha az a döntés. November 9-10-én új orosz konvojok jelentek meg Ukrajnában. Tizenkilenc rendszám nélküli Kamaz teherautó, mindegyik 122 mm-es ágyúkat és jelzés nélküli egyenruhát viselő személyeket vitt. Emellett 5-5 teherautó Grad sorozatvetőket szállított, 15 Kraz személyszállító és 6 tartálykocsi kísérte őket. A Grad borzasztó, ez a modern Katyusa. Ez az újabb invázió is azt mutatja, hogy Oroszország nyíltan és tudatosan támogatja a szakadárokat, Ezzel szemben mit tehet egy függetlenségre vágyó Ukrajna? Ukrajna a szabadságért küzd, Oroszország pedig nagyhatalmi érdekeiért.

- Vagyis nem Kijev és Donyeck, hanem Kijev és Moszkva háborúja ez?
- Most már úgy kellene fogalmazni, hogy Moszkva és Európa háborúja, mert ebben a helyzetben mi az európai értékeket képviseljük és védjük, mint az 1956-ban magyarok.

Az interjú folytatódik, kérjük lapozzon!