Jessica Chastain;Csillagok között;

2014-11-19 06:50:00

Jessica Chastain szembenéz a félelmeivel

Sosem akart igazán űrhajós lenni Jessica Chastain, de a kaliforniai születésű színésznőt mindig lenyűgözte, ahogy az emberiség minden kétkedését, félelmét legyűrve mindig messzebbre és messzebbre kíván eljutni: legújabb, a már nálunk is  látható Csillagok között című filmjében sem kell ugyan űrhajóra szállnia, de lentről, a Földről segít azoknak, akik a nyakukba vették – szó szerint is – az emberiség megmentését. 

Christopher Nolan rendező látványos és megindító eposzában bolygónk az utolsó óráit éli: ismeretlen eredetű por terjeng a levegőben, visszafordíthatatlan károkat okozva a növényekben, terményekben, a gazdálkodók elvesztik a munkájukat, egyre nő a szegénység. Az emberek halálos beteggé válnak, annyi port nyelnek.

Az egykori asztronauta Cooper – az egykori sekélyes szívtipróból mára az egyik legkeresettebb férfi színésszé váló Matthew McConaughey alakításában – két gyermekével és apósával küzd a kukoricás megmentéséért, és még ezekben az ínséges időkben is gyermekei jövőjét építeni. Valaha a legjobb pilóta volt, ám erre a tudására a jelek szerint nincs szükség. Kislánya, Murph igazi felfedező alkat, de az iskola már most eltanácsolja az apát attól, hogy a lányt főiskolára küldje, mondván, nem olyan időket élünk – ma tűzoltókra, katasztrófavédőkre van szükség, azt támogatja az állam.

Esetleg Murph gyermekéből már lehet mérnök, vigasztalják az apát. Nem csoda hát, hogy a NASA szinte teljes titokban – hiszen élelmezésre sem futja a kormánynak – azon dolgozik, hogyan lehetne az embereket megmenteni: egy másik bolygóra költöztetni. Murph édesapja újra szkafandert ölthet, és néhány tudóstársával elindul az expedícióra.

Ám a gyermek Murph-ből egyszer csak felnőtt lesz – őt alakítja renkdívüli erővel Jessica Chastain – , és minden pedagógusi intelem ellenére még is csak kutató válik belőle, mégpedig a NASA-nál. És bár folyamatosan kap híreket róla, úgy tűnik, hiába várja vissza apját. Nolan intenzív és csodálatos űratázása számos fordulatot tartogat még, és kulcsszerepe lesz abban – még ha nem is tud róla – , hogy apja sikerrel járjon.

„Az első találkozásom az űrutazással, azt hiszem, 9 éves koromban történt; ’86-ban akkor robbant fel a Challenger. Sokkoló élmény volt” – idézi fel egy interjúban a 37 éves színésznő. Ezért sem vágyott soha igazán a kozmoszba. De mint mondja, ezért is nagy dolog szerinte színésznek lenni, mert az ember a traumáival is kénytelen lesz szembenézni.

Hollywood viszonylag „későn”, 27 évesen fedezte fel, de az eltelt évtizedben Chastain igényes szerepválasztásaival, a legjobb rendezők keze alatt bizonyított. Játszott a híresen kényes és morózus Terrence Malick 2011-es filmjében, Az élet fájában Brad Pitt feleségét keltette életre, és még ugyanebben az évben szerepelt A segítség című drámában, amelyért a legjobb női mellékszereplő kategóriájában már Oscarra is jelölték. Előzőleg pedig már főszerepet játszott az Oscar-díjas Helen Mirren oldalán Az adósságban, melyet 2010-ben részben Budapesten forgattak, és akkor Chastain is járt nálunk.

A hírek szerint hamarosan újra Budapestre jön: Ridley Scott-tal forgatja A marsi című – a Csillagok között történetéhez kissé hasonlító – sci-fijét, a forgatás decemberben indul. Partnere a Csillagok között-ben szintén felbukkanó Matt Damon lesz, aki egy olyan űrhajóst alakít, akit társai halottnak hisznek, ezért hátra hagynak a vörös bolygón. Mivel azonban életben marad, kénytelen vizet keresni és megpróbálkozni a növénytermesztéssel – Chastain minden bizonnyal az asztronauta felesége lesz.