futball;Dárdai Pál;magyar-orosz;

2014-11-17 18:50:00

Magyar-orosz - Dárdai sokat fog cserélni

 Egy félidőt 4-2-3-1-es, egyet pedig 4-4-2-es felállásban fog játszani a magyar labdarúgó-válogatott kedden az oroszok elleni budapesti barátságos mérkőzésen.

Dárdai Pál szövetségi kapitány a telki edzőközpontban hétfőn rendezett sajtótájékoztatón osztotta meg erre vonatkozó elképzelését a sajtó képviselőivel, azt azonban nem árulta el, melyik szisztémával kezd majd a csapat.
A szakvezető arról is beszélt, hogy most azoknak is szeretne lehetőséget adni a bizonyításra, akik eddig kevesebbet szerepeltek, mind a hat cserelehetőségét szeretné kihasználni és előre meg fogja mondani a játékosainak, ki mennyit játszik, mikor jön le, mikor áll be. A Groupama Arénában 20.30 órától sorra kerülő összecsapáson a tréner nem számíthat Varga Józsefre, akik vírusos fertőzés miatt már el is hagyta az edzőtábort.
"Ezért kérek mindenkit, hogy most ne vonjon le következtetéseket a cserékből. Az a fontos, hogy mindenki kapjon lehetőséget, a közösség, a szellemiség ne sérüljön" - jelentette ki.

Mint utalt rá, a keddi találkozóra gyakorlatilag egyetlen közös edzéssel kell felkészülniük, s mivel a védelem nagyjából rendben van, hétfőn este támadásban gyakorolnak majd néhány variációt.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy amikor felkérték szövetségi kapitánynak, nyolc napon keresztül elemzőprogramokat tanulmányozott, hogy az egyes posztokra megtalálja a megfelelő embereket, de a finnek ellen csereként beállt Forró Gyulát senki sem ajánlotta neki.

"Az egyik mérkőzésen láttam, hogy ez a fiú helyezkedésben nem hibázik, az edzőtáborban megtámogatta, amit éreztem, így lehetőséget kapott. A holnapi meccsen pedig kezdőként számítok rá bal hátvédként" - tette hozzá a kapitány, aki a jövőjére vonatkozó kérdéseket egyelőre elhárította, s csak annyit mondott, hogy az oroszok elleni mérkőzés után alapos mérlegelést követően olyan döntést szeretne hozni, hogy senkinek az érdeke ne sérüljön.

A sajtótájékoztatón jelen volt Gera Zoltán, Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs is. Mindhárman úgy fogalmaztak, szeretnék, ha Dárdai Pál hosszabb távon is a válogatott mellett maradna.

"Abban bízom, hogy a jövő évet is vele kezdjük meg - mondta Dzsudzsák. - Azt hiszem, sikerült meggyőznünk arról, hogy amit elvárt és beígért, azt meg tudjuk valósítani. Ennek elégnek kell lennie. Az a feladatunk, hogy holnap még nehezebbé tegyük a döntését" - tette hozzá a szélső, aki az oroszok közül klubtársát, Alekszandr Kokorint emelte ki.

Juhász Roland beszélt a sérüléséről, elmondta, hogy a pénteki mérkőzésen egy ütközés során a saját könyöke csúszott be a lengőbordájához, majd a szünet után ugyanoda kapott ütést, ezért kellett idő előtt elhagynia a pályát.
"Ennek ellenére még itt tartózkodom. Bízom benne, hogy holnap pályára tudok lépni. A doktor úr olyan injekciót ígért, amitől nem fogok fájdalmat érezni" - mondta, hozzátéve, hogy minden válogatott mérkőzés fontos, az hogy papíron erősebb vagy gyengébb ellenféllel kell játszani, csak azt határozza meg, hogy mit lehet gyakorolni. - "Az a fontos, hogy a mi játékunk érvényesüljön".

Gera Zoltán jelezte, megbeszélte a szövetségi kapitánnyal, hogy az oroszok ellen nem lesz kezdő, de azért szeretne játszani.
"Ha a kapitány úgy gondolja, beállít, ha nem, nem, nincs belőle probléma" - fogalmazott. Mint mondta, ő is bízik Dárdai Pál maradásában, már csak azért is, mert az elmúlt időszakban jól összekovácsolódott a csapat.

"Szerencsére ez eredményekkel is párosult. Igaz, időnként csak nüanszokon múlt a siker, de talán éppen az mutatja a csapategységet, hogy ezt meg tudtuk valósítani" - folytatta helyzetértékelését, majd már a görögök elleni, márciusi Európa-bajnoki selejtezőre tért rá.
"Már arra gondolok. Lehet, hogy egy kicsit előreszaladtam, de hát én ilyen vagyok. Fontos, hogy addigra mindenki jó formában legyen" - szögezte le.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Bogdán Ádám - Fiola Attila, Lang Ádám, Kádár Tamás, Forró Gyula - Elek Ákos, Kalmár Zsolt - Lovrencsics Gergő, Kovács István, Dzsudzsák Balázs - Nikolics Nemanja