Nem áll meg a vasútsztrájk - járatkimaradások!

Publikálás dátuma
2014.11.18. 10:42
Illusztráció: Adam Berry/Getty Images
A szerb vasutasok kedden is munkabeszüntetést tartanak, ezért járatkimaradásokra, jelentős vonatkésésekre, menetrendi változásokra kell számítani.

A sztrájk miatt a Belgrád-Budapest közötti Avala nemzetközi EuroCity vonatot törölték a menetrendből. Ugyanakkor Szabadka és Budapest-Keleti pályaudvar között az Avala nemzetközi vonatrésze helyett - azonos megállásokkal - belföldi személykocsikkal közlekedik a vonat. Az Avala EC Prágából érkező járata továbbindul Budapest-Keleti pályaudvarról Belgrádba.

Szerző

Lepődjünk meg! - A CBA támogatja a vasárnapi zárva tartást

Publikálás dátuma
2014.11.18. 10:07
Illusztráció/Thinkstock
A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú  hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést - adja hírül az MTI. A három társaság egyúttal tagadja, hogy a szabályozás bármelyiküket is pozitívan diszkriminálná.

Közlésük szerint a három lánc franchise partnereinek csak pár százaléka működik családi vállalkozás keretén belül, ezek esetlegesen alkalmazottak bevonása nélkül tudnák a vasárnapi működést biztosítani. 

A KDNP javaslata
A tízoldalas törvényjavaslat vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását. A többi esetben - így például szombaton is - időbeli korlátok közé szorítaná. A főszabály szerint az üzletek reggel 6 óra és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon. A dokumentum szerint cél,  hogy a családi kisvállalkozások működését ne akadályozzák akkor, ha a tevékenységet kisebb méretű boltban (400 négyzetmétert meg nem haladó árusító területen) folytatják, és az általános zárva tartási időszakban a kereskedelmi tevékenységet a tulajdonosok, vagy segítő családtagjaik maguk gyakorolják.

"Meggyőződésünk, hogy a szabályozás miatt nem következik be forgalmi visszaesés, így elbocsátásokra sem fog sor kerülni. Ennek megerősítéseként mindhárom üzletlánc garantálja, hogy a szabályozás életbelépése esetén sem fog munkahelyeket megszüntetni" - áll a közleményben. A társaságok szerint a vásárlók számára hat nap hosszított nyitva tartása elegendő lehetőséget ad a termékek beszerzésére, illetve a vasárnap nyitva maradó üzletek az élelmiszer-, és egyéb alapvető termékek megvásárlását is biztosítani tudják. 

Vasárnapi zárás helyett fizessék meg a dolgozókat
A LIGA szakszervezeti szövetség nem támogatja a boltok vasárnapi kötelező bezárását, ehelyett a vasárnapi nyitva tartás költségeinek emelését és szabályainak szigorítását javasolja a kormánynak. A LIGA Szakszervezetek szerint az intézkedéssel a boltok bevétele aránytalanul lecsökkenne, szombaton tömeg alakulna ki a már így is jellemzően zsúfolt boltokban, szükségszerűen csökkenne a megvásárolt áruk mennyisége, ezzel együtt a pénz- és áruforgalom is, amely csökkenő adóbevételhez és lassuló gazdasághoz vezethet. A szövetség szerint a rendelet bevezetése emellett sok elbocsátással, a munkájukat megőrzők számára pedig komoly jövedelemkieséssel járna. Az érdekképviselet a kereskedelmi ágazatban bevezetendő kötelező vasárnapi zárva tartás helyett azt ajánlja, hogy a kereskedelmi törvény a jelenlegi 50 százalékról 200 százalékra növelje a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot.

A most a vasárnapi zárva tartás mellett síkra szálló - az Orbán kormány belső köreitől természetesen mind gazdasági, mind egyéb szempontból teljesen független  - CBA  a tavalyi békemenet előtt "az összetartó CBA nagycsalád valamennyi tagja felé" levélben ajánlották a meneten való részvételt.  A levél egyik aláírója, Baldauf László CBA-elnök a Népszava akkori megkeresésére közölte: nem tartja aggályosnak felhívást, sőt meg is köszönte lapunknak programajánlójuk "másodközlését".

A 2013-ban a lapunk birtokába került, a boltokban köröztetett levél a bevezetője szerint a franchise-rendszerben működő cégcsoport két résztulajdonosának - Baldauf Lászlónak és Lázár Vilmosnak - csupán "magánjellegű" felhívását juttatta el a dolgozókhoz. A szöveg ugyanakkor egyértelmű  nyomásgyakorlás volt a munkájukat féltő dolgozók felé, hogy vegyenek részt az Orbán-kormány melletti kiállást demonstráló menetelésben.

Szerző

"Kistulajdonosokat zsebeltek ki" - A Demján vezette OTSZ még nem adta fel

A Demján Sándor vezette Országos Takarékszövetkezeti Szövetség minden lehetséges nemzetközi fórumon továbbviszi kártérítési ügyét, amelyet az integrációs törvény kapcsán indított - írja az OTSZ szóvivőjére hivatkozva a hvg.hu  

Dávid Ference, aki a  Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének is főtitkára, a Fővárosi Törvényszék hétfői döntésére úgy reagált: "az OTSZ-nél szomorúan állapítjuk meg, hogy a hazai jogi fórumokon lezárták az ügyet, az OTSZ vesztett."

A bíróság ugyanis elutasította az OTSZ kártérítési keresetét a magyar állammal és további öt alperessel szemben, megállapítva, hogy az állam a szövetkezeti hitelintézetekről szóló törvény megalkotásával és a Takarékbankban végrehajtott tőkeemeléssel nem okozott kárt, ezért nincs kártérítési kötelezettsége sem.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség  szóvivője szerint a folyamat igazi vesztesei a takarékszövetkezetek, a vesztesek a takarékszövetkezetek tagjai, azok a személyek, akiket erőszakos módon, először államosítás, majd irányított privatizáció során kifosztottak. Egy tőkés csoport szimbolikus összegért megszerezte az irányítási jogot a takarékszövetkezetek ernyőbankja felett, ezzel pedig az egész takarékszövetkezeti rendszer irányítása felett - közölte.

"Úgy ítéljük meg, hogy kistulajdonosokat zsebeltek ki, a takarékszövetkezeteket lefokozták, és szűk profitérdek, egy szűk profitcsoport fogja a takarékszövetkezetek valóban jó teljesítményét lefölözni" - jelentette ki Dávid Ferenc. Az, hogy a Fővárosi Törvényszék lezárta az ügyet, azt jelenti, hogy a hazai fórumokon zárult le ez a jogvita - tette hozzá. Felidézte, hogy Demján Sándor, az OTSZ elnöke a takarékossági világnapon már jelezte, az OTSZ továbbviszi az ügyet, és mérlegelik a szakértők a bírósági fokozatokat.

"Beszélhetünk Brüsszelről és Strasbourgról is, illetve az Európai Bizottság pénzügyi biztosáról, ezekhez a szakértői körökhöz is el fog jutni az OTSZ. Minden nemzetközi lehetőséget igénybe fogunk venni" - jelezte a szóvivő.

forrás: hvg.hu

Szerző