Kormánybuktatásra készül a vajda

Publikálás dátuma
2014.11.20. 10:48
Forrás: Vojislav Seselj/Getty Images
A súlyos egészségügyi állapota miatt szabadlábra helyezett Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke, akit a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök miatt több mint tíz éven át tartott őrizetben, tegnap a szerb hatalom megdöntéséről beszélt egy interjúban. 

A Nase novine lapnak a csetnikvajda azt mondta, a  radikálisok nem erőszakkal, hanem tüntetésekkel döntik meg a jelenlegi szerbiai hatalmat. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy „talán nem is lesz erre szükség”, mert a hatalom „talán magától megdől”.

A Hágából nemrég hazatérő, otthon sokak által hősként ünnepelt háborús bűnös radikális vezető úgy értékeli, hogy a jelenlegi szerb kormányban válság alakult ki. Feltételezését arra alapozza, hogy Aleksandar Vucic kormányfő bejelentette, januárban kormányátalakítás keretében le fogja váltani egyes rosszul teljesítő minisztereit.

Szerző

Elítélte az ENSZ BT a jeruzsálemi terrortámadást

Publikálás dátuma
2014.11.20. 10:40
Forrás: Ilia Yefimovich/Getty Images
Egyhangú döntést hozott a szerdán ülésező ENSZ Biztonsági Tanácsa a jeruzsálemi zsinagógában elkövetett terrormerénylet kapcsán. Az öt halálos áldozatot követelő mészárlást „megvetésre méltó terrorcselekménynek” nevezte a testület.

Az ENSZ BT 15 tagja kifejezte aggodalmát az izraeliek és palesztinok közötti feszültség fokozódása miatt, és kiemelte a Hamász által vállalt merénylet elítélésének fontosságát.  A Tanács felszólította az izraeli és palesztin felelős vezetőket, hogy tegyenek meg mindent a helyzet normalizálása, a feszültségek csökkentése érdekében, utasítsák el egyértelműen az erőszakot, hogy elkerülhető legyen minden féle provokáció és keressék a béke útját.  A BT vélhetően Izraelnek szánta azt a figyelmeztetést, hogy az államoknak garantálniuk kell, hogy a terrorizmus leküzdését célzó törekvéseknek összhangban kell lenniük a nemzetközi jogszabályokban előírt kötelezettségekkel.  Szerdán ugyanis Izrael lerombolta az egyik merénylő otthonát, újraélesztve ezzel a vitatott, büntető jellegű otthonlerombolások gyakorlatát. 

Szerző

Nem enyhül az ítéletidő Amerikában, nő az áldozatok száma

Publikálás dátuma
2014.11.20. 10:11
Forrás: Chris Hondros/Newsmakers
Legkevesebb nyolcan haltak meg szerdáig az Egyesült Államok északi területeit sújtó rendkívüli hóviharok miatt.

Hárman hólapátolás közben kaptak szívrohamot, egy ember egy hómaró működtetése közben esett össze, egy ember közlekedési balesetben halt meg, egy férfit pedig holtan találtak az autójában, egy árok mélyén, több mint 3 és fél méteres hó alatt. Ezeket a tragédiákat New York állam északnyugati részéből jelentették, de New Hampshire és Michigan államban is történt egy-egy haláleset.

Buffalóban, New York állam második legnagyobb népességű városában a hó vastagsága egyes helyeken meghaladta a 180 centimétert, a régióban több helyen másfél méteres a hó. A város polgármestere, Byron Brown szerint négy évtizede nem volt példa ilyen erős havazásra.

A mostoha időjárás miatt az autósok tömegesen hagyták hátra járműveiket az utakon. Kedd éjjel több tucatnyian a rendőrségeken vagy a tűzoltóságokon kerestek menedéket. Egy kismama egy tűzoltóállomáson szülte meg kislányát, a mentő ugyanis képtelen volt elvergődni a kórházig.

A Niagarai Egyetem női kosárlabda-csapatának tagjait szállító buszt 24 órán át tartotta fogságában a hó az autópályán, a sportolókat csak szerda reggel tudták kiszabadítani a rendőrök. New York állam legalább 25 településén közlekedési tilalmat léptettek életbe; az utakat csak a sürgősségi járművek használhatják. A buffalói repülőtér ugyanakkor szerda délutánra ismét fogadóképes volt. A város útjairól és az autópályákról 5 ezer tonna havat takarítottak el, de a vonatközlekedés szerdán szünetelt Albany és Buffalo között.

A helyi hatóságok szerint a hóviharok okozta károk elhárításához szövetségi támogatásra lesz szükség. Fennáll annak a veszélye, hogy az olvadás áradásokat okoz. A meteorológiai előrejelzés szerint az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti részén szerdán és csütörtökön újabb hidegbetörés várható, amely egyes helyeken újabb 60-90 centiméternyi havat hozhat, és délkeleten is fagypont alá süllyed a hőmérséklet. Az ország több pontján történtek az időjárással összefüggő közlekedési balesetek. Több településen tanítási szünetet rendeltek el.

Szerző