Bulvár;színház;színésznő;Dobó Kata;Gulyás Levente;

2014-11-20 11:07:00

Kiderült, kiért hagyták el a gyönyörű színésznőt

Tizenhét évvel fiatalabb hölgy szerette el Dobó Katától férjét. Tatár Biankának hívják azt 23 éves szőke színésznőt, akivel összemelegedett Gulyás Levente, miután otthagyta kétéves kislánya, Szofi édesanyját - írja a Blikk.

Pár nappal ezelőtt írtuk, hogy Dobó Kata hat év után elhagyta gyermeke édes­apját. A szakítás okairól ugyan nem beszéltek az érintettek, a békéscsabaiak mégis régóta pletykálnak egy bizonyos harmadikról. "A pletykaáradat hónapok óta tart, valószínűleg ez sem tett jót nekik, és ezért döntöttek a szétköltözés mellett – mondta pár nappal ezelőtt a pár egyik békéscsabai ismerőse.

A Blikk kiderítette, hogy a háromgyermekes zeneszerző egy gyulai származású, tehetséges színésznőnek csapja a szelet. Ismeretségük nem új keletű, hiszen a Holle anyó című darabban tavaly együtt dolgoztak Szarvason; Ágica szerepét játszotta Bianka, míg Gulyás Levente a zeneszerzője volt a musicalnek.

Az ifjú színésznő 1991-ben született, Gyulán járt gimnáziumba, majd a békéscsabai színitanodában tanult, fiatal kora ellenére pedig számos komoly szerepet is kapott. Az újdonsült pár nem nyilatkozott a Blikknek, Bianka édesapja azonban elmondta, hogy a fiatal színésznő még nem mutatta be édesapjának Leventét. Nem is verik nagydobra a kapcsolatukat, nem járnak kézen fogva a városban.

A Blikk megszólaltatta a zeneszerző volt kedvesét, Dobó Katát is: "Mindez kettejükre tartozik, nem szeretnék ezzel az üggyel foglalkozni. De köszönöm, jól vagyok" – üzente menedzserén keresztül a színésznő.