Előfizetés

Ölni és élni hagyni

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2014.11.21. 06:50
Gabesz (szemüvegben) egykor gyilkolt, ma kukázik és csikkeket gyűjt, soha nem tudja elfelejteni, hogy megölt valakit FORRÁS: CAM
Egykori gyilkosokról szóló Káin gyermekei című filmjével Gerő Marcell, aki megnyerte a napokban befejeződött Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál diákzsűrijének a díját. A fiatal rendező Monory-Mész András 1985-ös Bebukottak című, betiltott filmjének három egykori fiatalkorú elítéltjét kereste fel harminc év múltán.

Négy éven át dolgoztak a Káin gyermekei megvalósulásán László Sára producerrel, mondja Gerő Marcell a Verzió programjában rendezett DunaDOCK MasterClass estéjén, amikor a dugig telt vetítőterem hangos tapssal ünnepelte a fiatal alkotókat.

A DunaDOCK által rendezett MasterClass pedig arra volt jó, hogy a rendkívüli érdeklődéssel fogadott dokumentumfilm alkotói kicsit közelebbről ismertessék meg közönségüket a dokumentumfilm készítés kulisszatitkaival.

Ráfér az ilyen gesztus a műhelytitkokra, de főként a dokumentumfilm műfajára, amely sokkal érdemlegesebb eredményeket ér el annál, mint amekkora a hétköznapi érdeklődés iránta. Tény, a Verzió idején a Káin gyermekei vetítéseire alig fértek be az érdeklődők.

Gerő Marcellnek egy évfolyamtársa ajánlotta, nézze meg Monory Mész András 1985-ben készült Bebukottak című filmjét.

Ez a film a maga idejében óriási botrányt kavart, Monoryék elvitték Torinóba, ahol a nemzetközi fesztiválon megnyerte a legjobb külföldi film díját, amire itthon minden illetékes felkapta a fejét.

A tököli fiatalkorúak börtönének gyilkosságért elítélt rabjairól készült film olyan dolgokról beszélt nyíltan, amiket a hivatalosságok nagyon rossz néven vette.

Elbocsátások, büntetések következtek az intézményben, a filmet pedig betiltották. Ám a Bebukottak ma is közkézen forog, azaz az interneten folyamatos és állandó közönsége van.

-Amikor megnéztük a filmet – mondja az első lépésről Gerő Marcell -, arra gondoltunk, meg kellene néznünk, mi történt a hat fiúval.

Gerőék ott álltak a tervükkel, de egyetlen használható nyom nélkül. Bármily hihetetlen, senkitől nem tudták meg a filmbeli megszólalók nevét.

Sem Monory-Mész, sem az egykori riporter, Mihancsik Zsófia nem emlékezett a nevekre, még a tököli büntetés-végrehajtási intézmény sem tudott eligazítást adni.

Kaptak ugyan valami dokumentumfélét, ott azonban – a törvényességre hivatkozva – minden valamire való információ ki volt takarva.

Fantázianeveket adtak a fiúknak, hogy az apránként mégis megindult anyaggyűjtés - ami valóságos nyomozásba ment át - mégis megindulhasson.

Az évek során filmjük tervével mindenhova pályáztak pénzekért, ahová csak befértek, de a valódi támogatóik névsora persze szolíd. Végül francia-magyar koprodukcióban készült el a film. Magyar állami támogatásra nem tettek szert, a HBO saját gyártásaként egyengeti ma is a film útját a bemutatóig.

A filmesek hosszan tartó nyomozásában az utolsó szalmaszál bizonyult az életmentőnek: tudták, hogy Sopsits Árpád Céllövölde című filmjétn a Bebukottak apagyilkos elítéltje ihlette, a róla szóló újsághírt még Bacsó Péter fedezte fel.

Hosszú könyvtári keresgélés után végre megvolt a bűnügyi tudósítás, a fiú nevével, lakhelyével. De harminc év máshová vitte a keresett fiút, az is valóságos nyomozást kívánt, mire ráakadtak, s a fiatal rendező végre kocsiba ült, elindult, hogy találkozzon az egykori apagyilkossal.

-De féltem – emlékszik vissza Gerő Marcell -, meg is kértem valakit, aki tapasztalatból ismeri a javítóintézetek világát, ő kísért el.

Nem volt azonban rá szükség, a már középkorú férfi, Pali nagyon udvarias, visszafogott és készséges volt. Azonnal beleegyezett, hogy filmet forgassak arról, ahogy ma él.

Így találtak rá végül filmjük szereplőire. A Bebukottak hat kamasz szereplője közül háromra. A Káin gyermekeiben harminc év után Pali, Gabesz és Zsolt mellé csatlakozik egy időre a kamera.

Mindhárman a társadalom legszélére szorulva, valahol az ország észak-keleti végein, a leglepusztultabb, legszegényebb régiókban. Pali az anyjával él, egy kis viskóban, ahol nincs villany.

Van egy jelenet, amelyben Pali hosszan és némán öleli az egyik gyerekét. A volt felesége több mint tíz gyereket nevel, de Palival egyik sem él. Ami ott van vele, az a szegénység, az ital, a kilátástalanság, az értelmes cél hiánya.

Az is kiderül, sem az anyja, sem ő maga máig nem tud választ adni arra, miért sütötte el azt az otthon fabrikált fegyvert az apjára.

Zsolt volt a Bebukottak legneurotikusabb alkata, őt láttuk minduntalan könnyezni, tőle hallottunk társadalmi ellentmondásokról legtisztábban fogalmazni, és ő volt az, aki szerint – mert megjavítani nem lehet – hát meg kell mérgezni az emberiséget.

Mondjuk kutakba szórt ciánkálival. Zsolt ma már nem könnyezik, egy pszichiátriai osztály komor lakójaként látjuk viszont. Kiderül, többször is visszakerült a börtönbe, újabb gyilkosságot is elkövetett.

De az anyjáról, aki miatt azt a legelső, az egész életét eldöntő gyilkosságot elkövette, hallani sem akar. A film viszont elmegy, felkeresi az anyát. Igazi dráma, amit a film mutat, benne azzal a tragédiával, amivé ennek az öregasszonynak a fia lett.

Gerő Marcell nem kérdezgeti az életükről a szereplőit. Hagyja, hogy az életük valljon róluk. A helyzeteiket látjuk.

Nem tudjuk, melyikükkel mi történt leltár szerint a harminc év alatt, de azt látjuk, hogy egyikük sem talál vissza az emberhez méltó világba, az a sors teljesedett be, amire predesztinálta őket akkori helyzetük.

A harmadik megtalált „fiút”, Gabeszt látjuk csikkeket gyűjteni, kukázni és a volt feleségénél csövezni. A film egyik legdrámaibb pillanata, amikor váratlanul kitör belőle a kétségbeesett vallomás: szinte üvölti a kamera képébe, hogy senki nem értheti, mit jelent egy életen át hurconi a súlyt, hogy elvette valakitől az életét.

Akárcsak a Bebukottak, a Káin gyermekei is kemény dolgokról szól. A kitörés lehetetlenségéről. Lesz min gondolkodnia a november 27-i HBO bemutató közönségének.

A filmet eddig San Sebastian, Zürich, Abu Dhabi, Jihlava, Stockholm és az IDFA holland nemzetközi fesztivál hívta meg a programjába.

Nyelvünk és hírünk a nagyvilágban

Népszava - interjú
Publikálás dátuma
2014.11.21. 06:45
Kiss Róbert Richardot sokan ismerhetik rádió- és tévéműsorokból, de írásait is érdemes megnézni FOTÓ: NÉPSZAVA
A külföldiek többsége úgy látja, Magyarország remek hely, az itt élő nép pedig érdekes. Egyebek között erről is beszélt lapunknak Kiss Róbert Richard, akinek két új könyve jelent meg az utóbbi időben. A Prima Primissima-díjas újságíró a felfedezők szemével mutatja be a nyelvünk különleges csodáit. Mint mondja, a titkok mindenkit érdekelnek, érdemes tehát arról írni, melyek földünk legeldugottabb szegletei, legextrémebb szállodái, vagy éppen hogy milyennek látnak minket, magyarokat mások.

- Eddig inkább turisztikai újságíróként ismertük. A Világ legszebb szállodái sorozatban már öt kötete is megjelent. Nemrég két új könyvvel jelentkezett. Az egyik címe „Fantasztikus nyelv”, a másiké pedig „Így látják a magyarokat a világban”. Ezek is különleges témák, ennyire vonzódik az egzotikumokhoz?

Otthon az egész világban

Kiss Róbert Richard alig múlt 40 éves és már járt a világ 169 országában. Szinte mindegyikben forgatott útifilmet, készített tudósításokat. Sopronban járt általános és középiskolába, majd elvégezte az ELTE BTK magyar-történelem szakát.

A médiában előbb a Magyar Rádió riportereként ismerkedett a szakma alapjaival, majd a Magyar Televízió szerkesztőjeként dokumentumműsorokat készített a Föld hat kontinensén. Napjainkban az egyik legismertebb turisztikai szakíró.

Emellett előadója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszékének. Több kötet szerzője, idegenforgalmi és nyelvészeti könyvei egyaránt ismertek. Könyvet írt egyebek közt a világ legszebb szigeteiről és a magyar köszönésformákról is. Alkotóközösség tagjaként Pulitzer-emlékdíjat és Európa-díjat is kapott.

- Úgy gondolom, hogy minél különlegesebb valami, annál több embert érdekel, hiszen soha nem az átlagos, hanem az extrém dolgok és témák iránt vonzódunk. Érdeklődésünket és nem feltétlenül az életmódunkat tekintve. Most megjelent új könyvem, a „Fantasztikus nyelv” a magyar nyelv csodáit tárja az olvasók elé. Mitől a legkülönlegesebb nyelvek egyike a világon a magyar, miért van az, hogy mi leginkább azokat tekintjük magyarnak, akik magyarul beszélnek, nem pedig más szempontok alapján válogatunk. Az „Így látják a magyarokat a világban” pedig azt mutatja be, milyen kép él a magyarságról a Föld különböző népeiben. Nem az aktuálpolitikára gondolok, vagy arra, hogy a politikusok miket nyilatkoznak, hanem arra, hogy az átlagember Amerikában, Japánban, vagy éppen Szlovákiában vagy Romániában mit gondol rólunk, magyarokról. Melyek a másnak furcsa szokásaink, milyen az életmódunk.

- Milyen módon tudta összeszedni a

könyv alapját képező információkat?

- Ennek két útja is volt. Az egyik, hogy elolvastam azokat a kutatásokat, melyek ebben a témában születtek. Sokat segítettek a saját tapasztalataim, hiszen a világ 169 országában jártam. Ez azt jelenti, bőven volt alkalmam rá, hogy megtudjam, mit gondolnak a világban rólunk, magyarokról. Készítettem olyan interjúkat is, melyekben megszólalnak külföldiek, akik itt élnek, dolgoznak. Beszéltem olyanokkal - Oroszországtól Kambodzsáig -, akik már voltak nálunk, és olyanokkal is, akik még soha nem jártak itt.

- Vannak olyan általánosságok, amelyeket minden nemzet válaszadói elmondtak a magyarokról?

- A külföldiek szerint sokkal többet panaszkodunk, mint amennyi okunk van rá. Nem vagyunk elég kitartóak, és keveset mosolygunk. Ugyanakkor mindenki elismeri a kreativitásunkat. Vannak olyanok, például a németek, akik karakán és bátor nemzetnek tartanak minket. Szerintük összetartóak vagyunk, pedig mi inkább a széthúzást tekintjük ránk jellemzőnek. Furcsa, hogy az önképünk gyakran eltér attól, ahogy mások látnak minket. Sokan megjegyzik, hogy a magyarok nem öltözködnek jól. Franciaországban vagy Japánban erre nagyon figyelnek, ezért is tűnik fel nekik. Egyik interjúalanyom szerint az átlag magyar szíve szerint még az operába is melegítőben menne. A magyar nők szépek. A braziloktól az olaszokig ezt mindenki megállapítja. Ahogyan azt is, hogy Budapest csodálatos. Viszont az ételeink már nem aratnak ennyire osztatlan sikert. Sokszor gondoljuk azt, hogy mindenki szereti a Tokajit és imádja a gulyást, de ez bizony nem igaz. Egy thaiföldi barátom például az utóbbiból kiveszi a húst és azt magában elfogyasztja, mert a többit teljesen feleslegesnek tarja. Sok külföldi borzadva gondol a mákos nudlira és a Túró Rudira, nem is beszélve a pacalról.

- Változik-e a kép annak függvényében, hogy valaki itt él, vagy csak vendégként jár Magyarországon?

- Nagyon sokat változik. Azok, akik elmennek innen hosszabb-rövidebb idő után, többségében azt mondják, hogy ez remek hely és érdekes nép. Érvényes ez a turistákra is. Sokan nem is gondolták volna, mennyire kellemes itt lenni. Ennek megfelelően, aki már járt nálunk, a korábbinál sokkal pozitívabban gondol ránk.

- Mennyit segít a nyelv a magyarok megismerésében?

- Természetesen nagyon sokat. Nem csak legenda, hogy például Kambodzsában előfordult, egy kormányülés után egy presszóban magyarul vitatták meg a résztvevők a felmerült témákat, hiszen két államtitkár és az egyik miniszterhelyettes is tudott magyarul, mert Magyarországon jártak egyetemre. Az itt tanuló külföldi diákok szerepe elképesztően fontos, hiszen akik Jordániától az Egyesült Államokon át Japánig jönnek hozzánk, megtanulják és hírét viszik a nyelvünknek. Ők egészen másképp viszonyulnak hozzánk, magyarokhoz, kultúránkhoz, tulajdonságainkhoz. Nyelvében él a nemzet nemcsak itthon, hanem a világban is.

- Mi magyarok, mennyire ismerjük, becsüljük az anyanyelvünket?

- Vannak, akik szerint olyan, hogy nyelvművelés, nem létezik. Kétségtelen, hogy a nyelv folyamatosan változó dolog. Az irodalmi nyelv és a köznyelv megfelelő használata megköveteli, hogy ennek formáival, szabályaival tisztában legyünk. Semmi baj nincs a magyar nyelvvel. A fiatalok jól beszélnek, nagyon jó a nyelvi humoruk, ráadásul kevés nyelv van a világon, amely ennyire érzékletesen képes kifejezni elvont fogalmakat és érzelmeket. Nagyon sokan írtak már a magyar nyelvről. George Bernard Shaw például azt mondta, értékesebbet alkotott volna, ha az életművét magyarul írja, mások szerint a magyar egy szuper intelligens faj, amit a nyelve is bizonyít. Egy biztos, nyelvünk az egyik legfontosabb hungarikum.

- Lehet-e szórakoztató módon írni erről a témáról?

- Persze, hogy lehet, viccet mesélni is magyarul lehet igazán jól. A legfőbb kérdés az új könyveimben, hogyan látnak minket és nyelvünket a világban, de vannak érdekes kalandozások, kevésbé ismert történetek és anekdoták a határon túli magyar nyelvi finomságokról is. Hiszen ha elmondunk egy izgalmas mondatot, nem biztos, hogy mindenki számára ugyanazt jelenti itthon vagy Erdélyben. Ha azt halljuk, hogy hárman meghaltak a dugásban, akkor nálunk pironkodunk, hogy te jó ég, milyen szép halál, pedig valójában annyi történt, hogy hárman belefulladtak a töltésnél a vízbe.

- Egyre inkább az internet válik a kommunikáció színterévé. Most ismét egy hagyományos könyvvel jelentkezik, mennyit olvasunk manapság?

- A világ átlagát tekintve nálunk még sokat és sokan olvasnak. A jó könyv pedig el is fogy. Sokan vannak, akik kíváncsiak rá, hogyan látnak bennünket a világban, kedvelik az érdekes történeteket, helyzeteket, és tartalmasan szórakozni szeretnének.

Nyelvünk és hírünk a nagyvilágban

Népszava - interjú
Publikálás dátuma
2014.11.21. 06:45
Kiss Róbert Richardot sokan ismerhetik rádió- és tévéműsorokból, de írásait is érdemes megnézni FOTÓ: NÉPSZAVA
A külföldiek többsége úgy látja, Magyarország remek hely, az itt élő nép pedig érdekes. Egyebek között erről is beszélt lapunknak Kiss Róbert Richard, akinek két új könyve jelent meg az utóbbi időben. A Prima Primissima-díjas újságíró a felfedezők szemével mutatja be a nyelvünk különleges csodáit. Mint mondja, a titkok mindenkit érdekelnek, érdemes tehát arról írni, melyek földünk legeldugottabb szegletei, legextrémebb szállodái, vagy éppen hogy milyennek látnak minket, magyarokat mások.

- Eddig inkább turisztikai újságíróként ismertük. A Világ legszebb szállodái sorozatban már öt kötete is megjelent. Nemrég két új könyvvel jelentkezett. Az egyik címe „Fantasztikus nyelv”, a másiké pedig „Így látják a magyarokat a világban”. Ezek is különleges témák, ennyire vonzódik az egzotikumokhoz?

Otthon az egész világban

Kiss Róbert Richard alig múlt 40 éves és már járt a világ 169 országában. Szinte mindegyikben forgatott útifilmet, készített tudósításokat. Sopronban járt általános és középiskolába, majd elvégezte az ELTE BTK magyar-történelem szakát.

A médiában előbb a Magyar Rádió riportereként ismerkedett a szakma alapjaival, majd a Magyar Televízió szerkesztőjeként dokumentumműsorokat készített a Föld hat kontinensén. Napjainkban az egyik legismertebb turisztikai szakíró.

Emellett előadója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszékének. Több kötet szerzője, idegenforgalmi és nyelvészeti könyvei egyaránt ismertek. Könyvet írt egyebek közt a világ legszebb szigeteiről és a magyar köszönésformákról is. Alkotóközösség tagjaként Pulitzer-emlékdíjat és Európa-díjat is kapott.

- Úgy gondolom, hogy minél különlegesebb valami, annál több embert érdekel, hiszen soha nem az átlagos, hanem az extrém dolgok és témák iránt vonzódunk. Érdeklődésünket és nem feltétlenül az életmódunkat tekintve. Most megjelent új könyvem, a „Fantasztikus nyelv” a magyar nyelv csodáit tárja az olvasók elé. Mitől a legkülönlegesebb nyelvek egyike a világon a magyar, miért van az, hogy mi leginkább azokat tekintjük magyarnak, akik magyarul beszélnek, nem pedig más szempontok alapján válogatunk. Az „Így látják a magyarokat a világban” pedig azt mutatja be, milyen kép él a magyarságról a Föld különböző népeiben. Nem az aktuálpolitikára gondolok, vagy arra, hogy a politikusok miket nyilatkoznak, hanem arra, hogy az átlagember Amerikában, Japánban, vagy éppen Szlovákiában vagy Romániában mit gondol rólunk, magyarokról. Melyek a másnak furcsa szokásaink, milyen az életmódunk.

- Milyen módon tudta összeszedni a

könyv alapját képező információkat?

- Ennek két útja is volt. Az egyik, hogy elolvastam azokat a kutatásokat, melyek ebben a témában születtek. Sokat segítettek a saját tapasztalataim, hiszen a világ 169 országában jártam. Ez azt jelenti, bőven volt alkalmam rá, hogy megtudjam, mit gondolnak a világban rólunk, magyarokról. Készítettem olyan interjúkat is, melyekben megszólalnak külföldiek, akik itt élnek, dolgoznak. Beszéltem olyanokkal - Oroszországtól Kambodzsáig -, akik már voltak nálunk, és olyanokkal is, akik még soha nem jártak itt.

- Vannak olyan általánosságok, amelyeket minden nemzet válaszadói elmondtak a magyarokról?

- A külföldiek szerint sokkal többet panaszkodunk, mint amennyi okunk van rá. Nem vagyunk elég kitartóak, és keveset mosolygunk. Ugyanakkor mindenki elismeri a kreativitásunkat. Vannak olyanok, például a németek, akik karakán és bátor nemzetnek tartanak minket. Szerintük összetartóak vagyunk, pedig mi inkább a széthúzást tekintjük ránk jellemzőnek. Furcsa, hogy az önképünk gyakran eltér attól, ahogy mások látnak minket. Sokan megjegyzik, hogy a magyarok nem öltözködnek jól. Franciaországban vagy Japánban erre nagyon figyelnek, ezért is tűnik fel nekik. Egyik interjúalanyom szerint az átlag magyar szíve szerint még az operába is melegítőben menne. A magyar nők szépek. A braziloktól az olaszokig ezt mindenki megállapítja. Ahogyan azt is, hogy Budapest csodálatos. Viszont az ételeink már nem aratnak ennyire osztatlan sikert. Sokszor gondoljuk azt, hogy mindenki szereti a Tokajit és imádja a gulyást, de ez bizony nem igaz. Egy thaiföldi barátom például az utóbbiból kiveszi a húst és azt magában elfogyasztja, mert a többit teljesen feleslegesnek tarja. Sok külföldi borzadva gondol a mákos nudlira és a Túró Rudira, nem is beszélve a pacalról.

- Változik-e a kép annak függvényében, hogy valaki itt él, vagy csak vendégként jár Magyarországon?

- Nagyon sokat változik. Azok, akik elmennek innen hosszabb-rövidebb idő után, többségében azt mondják, hogy ez remek hely és érdekes nép. Érvényes ez a turistákra is. Sokan nem is gondolták volna, mennyire kellemes itt lenni. Ennek megfelelően, aki már járt nálunk, a korábbinál sokkal pozitívabban gondol ránk.

- Mennyit segít a nyelv a magyarok megismerésében?

- Természetesen nagyon sokat. Nem csak legenda, hogy például Kambodzsában előfordult, egy kormányülés után egy presszóban magyarul vitatták meg a résztvevők a felmerült témákat, hiszen két államtitkár és az egyik miniszterhelyettes is tudott magyarul, mert Magyarországon jártak egyetemre. Az itt tanuló külföldi diákok szerepe elképesztően fontos, hiszen akik Jordániától az Egyesült Államokon át Japánig jönnek hozzánk, megtanulják és hírét viszik a nyelvünknek. Ők egészen másképp viszonyulnak hozzánk, magyarokhoz, kultúránkhoz, tulajdonságainkhoz. Nyelvében él a nemzet nemcsak itthon, hanem a világban is.

- Mi magyarok, mennyire ismerjük, becsüljük az anyanyelvünket?

- Vannak, akik szerint olyan, hogy nyelvművelés, nem létezik. Kétségtelen, hogy a nyelv folyamatosan változó dolog. Az irodalmi nyelv és a köznyelv megfelelő használata megköveteli, hogy ennek formáival, szabályaival tisztában legyünk. Semmi baj nincs a magyar nyelvvel. A fiatalok jól beszélnek, nagyon jó a nyelvi humoruk, ráadásul kevés nyelv van a világon, amely ennyire érzékletesen képes kifejezni elvont fogalmakat és érzelmeket. Nagyon sokan írtak már a magyar nyelvről. George Bernard Shaw például azt mondta, értékesebbet alkotott volna, ha az életművét magyarul írja, mások szerint a magyar egy szuper intelligens faj, amit a nyelve is bizonyít. Egy biztos, nyelvünk az egyik legfontosabb hungarikum.

- Lehet-e szórakoztató módon írni erről a témáról?

- Persze, hogy lehet, viccet mesélni is magyarul lehet igazán jól. A legfőbb kérdés az új könyveimben, hogyan látnak minket és nyelvünket a világban, de vannak érdekes kalandozások, kevésbé ismert történetek és anekdoták a határon túli magyar nyelvi finomságokról is. Hiszen ha elmondunk egy izgalmas mondatot, nem biztos, hogy mindenki számára ugyanazt jelenti itthon vagy Erdélyben. Ha azt halljuk, hogy hárman meghaltak a dugásban, akkor nálunk pironkodunk, hogy te jó ég, milyen szép halál, pedig valójában annyi történt, hogy hárman belefulladtak a töltésnél a vízbe.

- Egyre inkább az internet válik a kommunikáció színterévé. Most ismét egy hagyományos könyvvel jelentkezik, mennyit olvasunk manapság?

- A világ átlagát tekintve nálunk még sokat és sokan olvasnak. A jó könyv pedig el is fogy. Sokan vannak, akik kíváncsiak rá, hogyan látnak bennünket a világban, kedvelik az érdekes történeteket, helyzeteket, és tartalmasan szórakozni szeretnének.