befektetők;Zágráb;Mol-INA;

2014-11-21 10:54:00

Mol-INA-ügy - Zágráb egyeztetne a lehetséges új befektetőkkel

Aki INA részvényeket vásárol, annak egyeztetnie kellene a kormánnyal a fejlesztési terveiről, hogy a horvát kormánnyal mint stratégiai partnerrel közösen lehessen irányítani a vállalatot - közölte a horvát gazdasági miniszter.

Ivan Vrdoljak kifejtette, a horvát kormány a Mol INA-részesedése iránt érdeklődő minden befektetőt szívesen lát, az amerikaiakat is. A miniszter a Bloomberg hírügynökség értesüléseit kommentálta, amelyek szerint a genfi székhelyű Klesch Csoport érdeklődik a Mol INA-részesedése iránt, és már megkezdte az INA átvilágítását. A Klesch Csoport tulajdonosa, az amerikai Gary Klesch szeptemberben nyilatkozta a Bloombergnek, hogy öt-hat olajfinomítót vásárolna Európában.

Ivan Vrdoljak egy másik INA-t érintő ügyről is beszélt. A miniszter szerint tájékoztatták az olajtermékek kiskereskedelmével foglalkozó vállalatokat, hogy hétfőtől szigorúbb minőségellenőrzések lesznek a benzinkutaknál. 2014 végéig módosulnak a törvényei előírások is, onnantól kezdve a kiskereskedőknek jelezniük kell a kormánynak áraikat, és azt, ha azok változnak. Az INA honlapján található adatok szerint a vállalat 442 benzinkútból álló hálózattal rendelkezik Horvátországban és a szomszédos országokban.

A horvát gazdasági miniszter elmondta azt is hogy a kormány lehetséges egyezsége a Mollal semmiképp se lesz káros az INA-nak. Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese a héten nyilatkozta, hogy a Mol kész eladni részesedését, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre. Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja.