Tárlat a változások 25 évéről

Huszonöt éves születésnapját ünnepli a Ludwig Múzeum, melynek apropóján egy teljesen újrarendezett kiállítással várja az érdeklődőket, mely még december 9-ig ingyenesen látogatható. A művek Magyarország és a közép-kelet-európai régió elmúlt 25 évét mutatják be.

Alig lép be a látogató a Ludwig Múzeum állandó kiállítására, máris meghökken egy világoskék-neonban pompázó Szabadság szobor láttán. Szabó Ágnes régi fényreklámokat idéző alkotása egyszer hol balra, hol jobbra dől (pontosabban villan fel), mintha gimnasztikai gyakorlatokat végezne. Ha egy ilyen mű fogad minket rögtön az első teremben, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a kiállítás többi tárgya is ironikus lesz. Ami igaz is, pedig maga a téma nagyon is komoly. A Ludwig ugyanis 1989-től napjainkig járja körül azt, hogy mi is történt pontosan a közép-kelet-európai régióban, vagyis miként látták a művészek a politikai és társadalmi változásokat.

A Ludwig Múzeum története is szorosan összekapcsolódik a rendszerváltással. A múzeum-hálózat „atyja” az Aachenben élt Peter Ludwig és felesége Irene számos múzeumot alapított már Európában és a világban, melyeket a kortárs képzőművészet becses darabjaival láttak el. Budapestre Herr Ludwig először 1983-ban látogatott el, amikor a Műcsarnokban Egyetemes művészet 1960 után címmel nyílt kiállítás a bécsi Ludwig Múzeum anyagából. Az aacheni műgyűjtő legközelebb 1987-ben utazott Budapestre, ekkor már azonban nem egy újabb kiállítás, hanem egy új múzeum alapítása lebegett a szeme előtt. 1988-tól felgyorsultak az események: létrejött a Ludwig-Alapítvány, 1989-ben egy kiállítást rendeztek a magyar művészek munkáiból az aacheni Ludwigban, majd 1989 március 21-én végre aláírták Budapesten a magyar Ludwig Múzeum megalapításáról szóló szerződést. Az új intézménynek hetven képzőművészeti alkotást ajándékozott a Ludwig házaspár, majd később kilencvenöt műtárgyat helyezett letétbe. A múzeum impozáns helyen, a Budavári Palotában kapott helyett, majd 2005-ben a Ludwig a már korszerű, esztétikai és technológiai szempontból is alkalmas Művészetek Palotájába költözött.

A mostani kiállítás számos ezredforduló után vásárolt műtárggyal gazdagodott, a gyakori múzeum-látogatóknak viszont feltűnhet, hogy csak két új alkotás található a tárlaton. Az egyik a Blue Noses nevű orosz művészcsapat humoros Little People (Kisemberek) című videoinstallációja, mely azt mutatja be gunyoros módon, hogy miként alakult az orosz kisember sorsa a posztszovjet időszakban. A másik művet a 90 éves Josip Vaništa horvát művész, az ex-jugoszláv avantgárd egyik prominens alakja alkotta. Vaništa napilapokból vett újságkivágásokkal reagált a kilencvenes évek egyik legnagyobb európai tragédiájára, a délszláv háborúkra.

A politikai felhang természetesen a többi műből se hiányzik. Antoni Muntadas például a történelmi emlékezetet „vizsgálja”. A spanyol művész olyan budapesti helyszíneket járt végig, és fényképezett le, ahol a magyar történelem jelentős eseményei zajlottak, majd csatolta hozzájuk a régi eseményeket bemutató fotókat. Például a Szépművészeti Múzeum előtti üres gyepet, ahol anno II. János Pál pápa celebrált szentmisét, vagy a Dózsa György útnak azt a részletét, ahol anno a Lenin szobor állt. Más a humorral „támad”: Jan Perjovschi a karikatúráival Románia rendszerváltás utáni helyzetét mutatja be: láthatunk sarló-kalapácsba lépő embert, vagy uniós tortán osztozkodó polgárokat.

A kortárs magyar politikáról se feledkezik meg a kiállítás: az egyik kisteremben a 2006-os év eseményeit bemutató animációs filmek kaptak helyet. Nemes Csaba Remake I-X. című filmetűdjei a Magyar Televízió ostromát, az 1956-os forradalom ötven éves, ünneplés helyett káoszba fulladt visszaemlékezését örökítik meg. A rendező televízióból vett archív felvételeket használ annyi különbséggel, hogy a képeket újrarajzolja, átszínezi. Kérdésünkre a kurátor azt mondta, azért került bele az alkotás az új kiállításba, mivel a máig nem teljesen tisztázott hátterű 2006-os utcai demonstrációk és zavargások olyan mértékűek és jellegűek voltak, melyet az 56-os forradalom óta – beleértve a rendszerváltozást – sem tapasztalt a magyar társadalom. A kisfilm-összeállításnak az erénye, hogy igazából nem ítélkezik, helyette azt mutatja meg, hogy az események milyen felkészületlenül érték a magyar társadalmat.

A politikus témájú művek mellett politikamentes alkotások is a falakra kerültek, például Bak Imre vagy Nádler István geometrikus festményei. Utóbbi Néray Katalinnak állított emléket festményével, aki a Ludwig Múzeum igazgatója volt 1993-2007-ig. Sajnálatosmód azonban ez az infó nem szerepel a mű alatt, ahogy több alkotásnál is hiányzik a magyarázó szöveg, amelytől még élvezetesebb lenne a kiállítás. Ilyen „apróságokon” viszont kár fennakadni: a bemutatott művek egy részéhez magyarázó szöveget találhat a látogató a múzeum oldalán és egy rövidesen elkészülő új honlapon, melyet a múzeum a 25. évfordulónak szentel.